A part

Akit a partra is követnek, hasztalan kuporodik le a fövenyen s húzza maga alá a lábát, felsőtestét hiába merevíti meg, hiába int a sirályok után, míg köpenye szétcsúszik, és feje körül elrendeződik a hímpor és a köd. A porban apró, rajzos lábnyomok. A klinikán fölöslegesen gyötrik, rajzolja le az élményeit. Semmiféle papír nem mondja el: ő maga a sirály. Utolérik előbb-utóbb. „Doktor úr, rajzoljon nekem anamnézist. (Önnek ez az élménye, nem igaz?)” Hiába engedik haza; otthon nincs kenyér, az is a madaraké, a papírablakon madárlábak kopognak, a festmények csupa szárnycsattogás, az ágyon üzenet, fehér madártoll. „Ugye, oda nem jössz utánam?” Hasztalan a hívás, hiába az igyekezet, kevés a kétségbeesés, korlátolt az intelligencia, fölösleges a színjáték. A rémületnek nincs erre útja. A gyógyszer, az alkohol apró madárláb. Alig több, mint az élmény. A partig érhet el. Hiába követik, hasztalan emeli a kezét, nem jut tovább.