A parlament nyári ülésszaka

Bájhő. Csak az ecetfa leng. Zörög a rozmár-parlament. Harminchat fok. Végösszegül a felsőház ma összedül. Sok csont kihullhat estelig, mielőtt gépre tesztelik. Van szőke rozmár, nagymenő, fekete, szőrös, vakmerő. Az elnökük: Konfucius. Szakálla kender, ősi juss. Az ajtó előtt díszhuszár. A neve Hegel. Kézen áll. Kinn a lovakat nyergelik, míg a költőket hergelik: „Lenn ösztönösség, fönn tudat – hol van önből az öntudat? Zsil, Szajna, Temze tárul, ó! Ki úszik, nemzetáruló.” Odabenn bridzsel hét ökör. Jobb egy pohár, mint két gödör. A hegedűt a falra kend! Zokog a rozmár-parlament. Szecska, szerencse, szánalom csüng az ecetfaágakon. Süvítik felhők, tengerek: aki rozmár, rossz nem lehet! Ha csont törik, ha fal hasad, ecetfaág lesz kardvasad, hát jól figyelj, ha zeng a víz! Még kér a nép. Öt óra tíz. Az egész Párizs és Bakony pamlagod alatt silbakol – s hálnak az utcán. Nincs tovább. Sűrüsödő éj a világ.