A boldog festő*
| Láttuk a boldog festőt. Tudtuk: |
| szürke a képén a göröngy, |
| a vízszintes hangsúlyok. Szürke |
| a halottaságy. |
S az ágy fölött |
| a jel, minden jel szürke, |
| függőlegesség, szürke permutáció. |
| És tűz-víz, és vágy-vétek összebocsátása |
| merő szürkeség, fegyelmezett áradás – |
| a hasznosított halálfélelem. |
| Csak egy kis lombot ide, mondtuk neki. |
| Elementáris zöldet. Sugárzó jelet, szinte |
| kolompszót. Ejnye már, hogy is |
| hívják: élményt. Valami felborzolót. |
| Olyat, mint a tenger. Olyat, mint a kútvíz. |
| Így kerek a világ, mondtuk. Így kerek |
|
Öreg szerelmespár*
| Sem árokba, sem koporsóba |
| A füvetlenség rejti őket: |
| márványasztalon kéziratpapír. |
|
| Történelmük szemétkosárba zuhog, |
| Symphonia, 5 éves Terv, Munkás, Malboro. |
| Plakátok, rémületek, mosóporok. |
| Horgonyon égő hínár-unalom. |
|
| A méhzümmögéses terasz ide éppoly messzi, |
| mint a terasz üvegablakába belevágott kő, |
| vagy mint a kérdés: „Olvastad?”, s legfőképp, |
| mint a „Hogy utaztál?” – vonatok sem járnak. |
|
| Sem árokba, sem koporsóba |
| A füvetlenség az egyetlen tartomány: |
| márványasztalon kéziratpapír. |
|
| Gilisztaként kanyarognak a mondatok; |
| senki sem korrigálja őket. |
| S a mélyben, mint a pinceajtó-dörrenés, |
|
|
A parlament nyári ülésszaka
| Bájhő. Csak az ecetfa leng. |
| Zörög a rozmár-parlament. |
| Harminchat fok. Végösszegül |
| Sok csont kihullhat estelig, |
| Van szőke rozmár, nagymenő, |
| Szakálla kender, ősi juss. |
| Az ajtó előtt díszhuszár. |
| Kinn a lovakat nyergelik, |
| „Lenn ösztönösség, fönn tudat – |
| hol van önből az öntudat? |
| Zsil, Szajna, Temze tárul, ó! |
| Odabenn bridzsel hét ökör. |
| Jobb egy pohár, mint két gödör. |
| Zokog a rozmár-parlament. |
| Szecska, szerencse, szánalom |
| Süvítik felhők, tengerek: |
| aki rozmár, rossz nem lehet! |
| Ha csont törik, ha fal hasad, |
| hát jól figyelj, ha zeng a víz! |
| Még kér a nép. Öt óra tíz. |
| Az egész Párizs és Bakony |
| pamlagod alatt silbakol – |
| s hálnak az utcán. Nincs tovább. |
|
Prelúdium és fúga: Tihany felé
| az Apátság barlangi rajza. |
| átgyűrődő inged szoborlobogása. |
| Lepkék izgalmán előrevetülő |
| éjszaka. Körös-körül a sűrűség |
| teli boldog, boldog leopárddal. |
| Mendelssohn Olasz szimfóniája. |
| Tornácon recsegő lemez, olimpiai |
| bajnoké volt. Minden régi. |
| tapintható. A kőkorlátnál |
| a bajnok özvegye, könyökkel |
| a képnek, fölötte a szimfónia, |
| orrcimpái, lepkék, feltépett |
| ingujj szoborlobogása, sűrűség, |
| sötétség, lassítás, alvadt szemafor- |
| pupillák, az ablakon végső |
| barlangi rajz, két egymásra |
|
| Két egymásra meredő templom |
| két naplemente kétfajta vér |
| két sűrűség két csattogás |
| két bajnok az egyik kezében kard |
| kétfajta vér két naplemente |
| inglobogás két gipszminta |
| éjszaka két átok két különálló |
|
|
Az Isten árendása
|
Vaszkó Irénnek
| Felfuvalkodni nem engedsz, Uram. |
| Fordulni hagytad hatvanszor a tájat: |
| méregtaván a vesének, a májnak |
| ne lássam ébren bronzszobor-magam. |
|
| A csattogó híd part felé rohan. |
| Az hittem, értem álom-optikádat, |
| gyötrelem végén bölcsesség – s kivártad, |
| míg a tudás is, mint a prés, olyan. |
|
| Ne áss el bennem gyanakvást soha. |
| Vízre rálépjek, ösvényre letérjek, |
| kapuban szóra várjak, ne marásra. |
|
| Pest, Békés, Csongrád, Csanád, Vas, Zala – |
| hatfelé mérnek arató-ebédet, |
| ha az ember az Isten árendása. |
|
|
Bartók-koncert a pesti Broadwayn
| Átok vagy taps? Nem számít most már. |
|
| Ott fönn a kvartett lebocsátja |
| Fenyő csattan partról az égnek. |
| Körötte rács. Fölötte rács. |
|
| Feszít a fémváz. Elszakadni. |
| Tűlevél és mocsár alól egy |
|
| Láttátok őt? Smaragd gerincű. |
| Fönn és lenn átértelmeződik |
|
| Opál indákat rejt az ablak. |
| A míves jóság kelyhet épít, |
| a meg nem művelt lenn marad. |
|
| Országhatár, kritika, kontroll |
| mind lenn marad, mind lenn marad. |
| Opál indázást rejt az ablak. |
|
| Bika, torero, nagyközönség |
| rég lenn maradt, rég elmaradt. |
| Négy vonó rajzán fölsziromlik |
| a csontváz-tiszta gondolat. |
|
| És taps és taps. És labirintus. |
| Folyosócsend. És utcacsend. |
| A pesti Broadway gázlámpáin |
| a cigarettád füstje zeng. |
|
| Tizenöt éve, hogy New Yorkban |
| hallgattalak, huszonnégy éve |
| lesz a végső szívrohamig – |
|
| s nekem? halálom? cigarettám? |
| Broadwaym? sikerem? életem? |
| csontvázam? lefosztott fenyőfám? |
| Áldásom. Átkom. Betlehem. |
|
|
Egy régi ősz: kilenc görögös haiku
| „Termelj többet, mint tegnap!” |
|
| „Mene, tekel, u’fárszin.” |
|
| Farkas, bárány: egy karám. |
|
|
A részeg kubikos emléke*
| Csak gyomnövényen nem fog az idő. |
| A mértéktelen mélyfekvésben él. |
| A téboly könnyű. Reccsen a lakat. |
| Szétszórt vágy-spórák, szétherdált napok. |
| Pogromba fordult élniakarás. |
|
| Az évekből egy peron kiragyog: |
| „Nem szállok le! ki maga? Mit akar? |
| Szálljon le, aki nem magyar!” |
|
| Plakátok előtt pulzáló tömeg. |
| Mértéke vesztett szónok. Könnyű bér. |
|
| Az időtől alázat menti meg, |
| kinek mércéje szemhatárig ér – |
|
| Mértéke nincsen a mezei szélnek, |
| mértéke nincsen a zsenge vetésnek, |
| a szentségben-megjelenésnek, |
| a négy rács fölött égő Tannak, |
| s a kéznek, mellyel csöndben adnak. |
|
|
|