A boldog festő*
| Láttuk a boldog festőt. Tudtuk: |
| szürke a képén a göröngy, |
| a vízszintes hangsúlyok. Szürke |
| a halottaságy. |
S az ágy fölött |
| a jel, minden jel szürke, |
| függőlegesség, szürke permutáció. |
| És tűz-víz, és vágy-vétek összebocsátása |
| merő szürkeség, fegyelmezett áradás – |
| a hasznosított halálfélelem. |
| Csak egy kis lombot ide, mondtuk neki. |
| Elementáris zöldet. Sugárzó jelet, szinte |
| kolompszót. Ejnye már, hogy is |
| hívják: élményt. Valami felborzolót. |
| Olyat, mint a tenger. Olyat, mint a kútvíz. |
| Így kerek a világ, mondtuk. Így kerek |
|
Öreg szerelmespár*
| Sem árokba, sem koporsóba |
| A füvetlenség rejti őket: |
| márványasztalon kéziratpapír. |
|
| Történelmük szemétkosárba zuhog, |
| Symphonia, 5 éves Terv, Munkás, Malboro. |
| Plakátok, rémületek, mosóporok. |
| Horgonyon égő hínár-unalom. |
|
| A méhzümmögéses terasz ide éppoly messzi, |
| mint a terasz üvegablakába belevágott kő, |
| vagy mint a kérdés: „Olvastad?”, s legfőképp, |
| mint a „Hogy utaztál?” – vonatok sem járnak. |
|
| Sem árokba, sem koporsóba |
| A füvetlenség az egyetlen tartomány: |
| márványasztalon kéziratpapír. |
|
| Gilisztaként kanyarognak a mondatok; |
| senki sem korrigálja őket. |
| S a mélyben, mint a pinceajtó-dörrenés, |
|
|
A parlament nyári ülésszaka
| Bájhő. Csak az ecetfa leng. |
| Zörög a rozmár-parlament. |
| Harminchat fok. Végösszegül |
| Sok csont kihullhat estelig, |
| Van szőke rozmár, nagymenő, |
| Szakálla kender, ősi juss. |
| Az ajtó előtt díszhuszár. |
| Kinn a lovakat nyergelik, |
| „Lenn ösztönösség, fönn tudat – |
| hol van önből az öntudat? |
| Zsil, Szajna, Temze tárul, ó! |
| Odabenn bridzsel hét ökör. |
| Jobb egy pohár, mint két gödör. |
| Zokog a rozmár-parlament. |
| Szecska, szerencse, szánalom |
| Süvítik felhők, tengerek: |
| aki rozmár, rossz nem lehet! |
| Ha csont törik, ha fal hasad, |
| hát jól figyelj, ha zeng a víz! |
| Még kér a nép. Öt óra tíz. |
| Az egész Párizs és Bakony |
| pamlagod alatt silbakol – |
| s hálnak az utcán. Nincs tovább. |
|
Prelúdium és fúga: Tihany felé
| az Apátság barlangi rajza. |
| átgyűrődő inged szoborlobogása. |
| Lepkék izgalmán előrevetülő |
| éjszaka. Körös-körül a sűrűség |
| teli boldog, boldog leopárddal. |
| Mendelssohn Olasz szimfóniája. |
| Tornácon recsegő lemez, olimpiai |
| bajnoké volt. Minden régi. |
| tapintható. A kőkorlátnál |
| a bajnok özvegye, könyökkel |
| a képnek, fölötte a szimfónia, |
| orrcimpái, lepkék, feltépett |
| ingujj szoborlobogása, sűrűség, |
| sötétség, lassítás, alvadt szemafor- |
| pupillák, az ablakon végső |
| barlangi rajz, két egymásra |
|
| Két egymásra meredő templom |
| két naplemente kétfajta vér |
| két sűrűség két csattogás |
| két bajnok az egyik kezében kard |
| kétfajta vér két naplemente |
| inglobogás két gipszminta |
| éjszaka két átok két különálló |
|
|
Az Isten árendása
|
Vaszkó Irénnek
| Felfuvalkodni nem engedsz, Uram. |
| Fordulni hagytad hatvanszor a tájat: |
| méregtaván a vesének, a májnak |
| ne lássam ébren bronzszobor-magam. |
|
| A csattogó híd part felé rohan. |
| Az hittem, értem álom-optikádat, |
| gyötrelem végén bölcsesség – s kivártad, |
| míg a tudás is, mint a prés, olyan. |
|
| Ne áss el bennem gyanakvást soha. |
| Vízre rálépjek, ösvényre letérjek, |
| kapuban szóra várjak, ne marásra. |
|
| Pest, Békés, Csongrád, Csanád, Vas, Zala – |
| hatfelé mérnek arató-ebédet, |
| ha az ember az Isten árendása. |
|
|
Bartók-koncert a pesti Broadwayn
| Átok vagy taps? Nem számít most már. |
|
| Ott fönn a kvartett lebocsátja |
| Fenyő csattan partról az égnek. |
| Körötte rács. Fölötte rács. |
|
| Feszít a fémváz. Elszakadni. |
| Tűlevél és mocsár alól egy |
|
| Láttátok őt? Smaragd gerincű. |
| Fönn és lenn átértelmeződik |
|
| Opál indákat rejt az ablak. |
| A míves jóság kelyhet épít, |
| a meg nem művelt lenn marad. |
|
| Országhatár, kritika, kontroll |
| mind lenn marad, mind lenn marad. |
| Opál indázást rejt az ablak. |
|
| Bika, torero, nagyközönség |
| rég lenn maradt, rég elmaradt. |
| Négy vonó rajzán fölsziromlik |
| a csontváz-tiszta gondolat. |
|
| És taps és taps. És labirintus. |
| Folyosócsend. És utcacsend. |
| A pesti Broadway gázlámpáin |
| a cigarettád füstje zeng. |
|
| Tizenöt éve, hogy New Yorkban |
| hallgattalak, huszonnégy éve |
| lesz a végső szívrohamig – |
|
| s nekem? halálom? cigarettám? |
| Broadwaym? sikerem? életem? |
| csontvázam? lefosztott fenyőfám? |
| Áldásom. Átkom. Betlehem. |
|
|
Egy régi ősz: kilenc görögös haiku
| „Termelj többet, mint tegnap!” |
|
| „Mene, tekel, u’fárszin.” |
|
| Farkas, bárány: egy karám. |
|
|
A részeg kubikos emléke*
| Csak gyomnövényen nem fog az idő. |
| A mértéktelen mélyfekvésben él. |
| A téboly könnyű. Reccsen a lakat. |
| Szétszórt vágy-spórák, szétherdált napok. |
| Pogromba fordult élniakarás. |
|
| Az évekből egy peron kiragyog: |
| „Nem szállok le! ki maga? Mit akar? |
| Szálljon le, aki nem magyar!” |
|
| Plakátok előtt pulzáló tömeg. |
| Mértéke vesztett szónok. Könnyű bér. |
|
| Az időtől alázat menti meg, |
| kinek mércéje szemhatárig ér – |
|
| Mértéke nincsen a mezei szélnek, |
| mértéke nincsen a zsenge vetésnek, |
| a szentségben-megjelenésnek, |
| a négy rács fölött égő Tannak, |
| s a kéznek, mellyel csöndben adnak. |
|
|
A part
| Akit a partra is követnek, |
| hasztalan kuporodik le a fövenyen |
| s húzza maga alá a lábát, |
| felsőtestét hiába merevíti meg, |
| hiába int a sirályok után, |
| míg köpenye szétcsúszik, és feje körül |
| elrendeződik a hímpor és a köd. |
| A porban apró, rajzos lábnyomok. |
|
| A klinikán fölöslegesen gyötrik, |
| rajzolja le az élményeit.
|
| Semmiféle papír nem mondja el: |
| ő maga a sirály. Utolérik előbb-utóbb. |
| „Doktor úr, rajzoljon nekem anamnézist. |
| (Önnek ez az élménye, nem igaz?)” |
|
| Hiába engedik haza; otthon nincs kenyér, |
| az is a madaraké, a papírablakon |
| madárlábak kopognak, a festmények |
| csupa szárnycsattogás, az ágyon üzenet, |
| fehér madártoll. „Ugye, oda nem jössz utánam?” |
|
| Hasztalan a hívás, hiába az igyekezet, |
| kevés a kétségbeesés, korlátolt az intelligencia, |
| fölösleges a színjáték. A rémületnek |
| nincs erre útja. A gyógyszer, az alkohol |
| apró madárláb. Alig több, mint az élmény.
|
| A partig érhet el. Hiába követik, |
| hasztalan emeli a kezét, nem jut tovább. |
|
|
Az őrtorony
| szemüveg, zokni, fogpohár az ágyon. |
| Valaki a párnájától válni készül. |
| Az ajtófélfát sem érinti meg végül. |
|
| És hiába van a húsvéti lapon pirostojás, |
| akár vérjavító borban a véres ragyogás – |
| eltűnt a dolgok íze. Nincs már rögeszme sem. |
| A harangkötélen egy emlék kondul: „jelentkezem”, |
|
| s körvonaltalan minden. Az őrtorony |
| kétfelé leng a szélben. Középütt rostokol |
| – nem angyal, nem ördög – egy bátor mondat. |
| És lehull a magasból az utolsó ölelés. |
|
|
Ének egy amszterdami utcán
míg Irmgard Seefried énekel. |
|
| És Irmgard Seefried énekel |
| – üveg mögött ülnek a lányok –, |
| te tudtad az eget s a lápot, |
|
| nem volt mit megbocsátanod, |
| nem vettél észbe talmi vétket: |
| kikhez egy matróz odatévedt, |
|
| zsíros ujjnyom a pénzeken |
| – az üveg mögött lányok ülnek –, |
| és Irmgard Seefried énekel |
| s a fákon lángot vet az ünnep. |
|
|
A legénység, december este
| Nincs hasznosított félelem. |
| Nem késsel metszik el a napfényt. |
| a vitorlát szorító csontkéz. |
|
| Csak lételem; nem kikötő. |
| Ádvent. Még reszket a jövő. |
| A matróznak sincs választása. |
|
|
Halál a cirkuszban
| Fenn nyugalom van. Háboritatlan, ahogy megitéljük. |
| Távcső műhold, fény nem jut a lényegen át. |
| Forr az a nyugvás. Mind, ami volt, értelmet is ott kap, |
| formát, teljes időt, indokot, ész-okokat. |
| Mért halt meg, mért akkor esett el, hol van a sírja, |
| hogyha csak őt szereti, mért nem lett az övé, |
| mért kell holtra gyötörni, ha úgyis eléri a sorsa, |
| s élete mért múlik egy suta mozdulaton. |
| Zúgnak az őselemek csiszolatlan fémkupolában, |
| ugrat a műlovar is által a tűzkarikán, |
| vágyköre annyi, hogy ugrat, lóról tűzre figyelve, |
| karzat, trombita, tűz nem jut a lényegen át, |
| perc az egész, és „brávó!”, vagy csak hull nyakaszegve, |
| s vaspánt lett a halál egy kerek ambición. |
| Annyi se volt az egész, mint ringlispilben a fémváz – |
| s mily geometria ez, hogy szomjan hal a ló? |
|
Kis rondó Salvador Dalí modorában
| ne játszd a Nagy Frivolt, |
| ne légy több, annyi csak, |
| annyi csak, s ennyi vagy, |
|
Legenda*
| Pincébe ment a dédapánk borért |
| s nem jött fel soha többé – |
|
| Széndioxidgáz. Ez volt az ok. |
| Ők nem tudtak semmilyen dioxidot. |
|
| Ültek, ott fenn, az asztalnál, |
| várták a Messiást. Vártak. |
|
| A halott kezéből, ott lenn, szétfolyt a bor. |
| Az időhálón nem üt át az utolsó hörgés, |
|
| A kapu közben megnyikordult. |
| Rohantak. Párnát! levegőt! a borbélyt! |
| éjfélt kondított, tömör felhő |
| szitált a ház körül, az asztalos |
| ezüsttel írta rá a feketére: „Antal”. |
| S tizenötödik századi nevét, mely |
| jóságost jelent. Kegyetlenül s termékenyen |
| beállt a csend. Hallgattak negyven évet – |
| vízözön, hegycsúcs, sivatag – a csend |
| szereti a negyvenet. S a gyermekek |
| gyermekei, a négy elsőszülött fiú |
| fölvette az Antal nevet. Hóban, |
| sárban, tűzben és szélben |
| kavicsot pattintgattak a dombvidéken, |
| s követték, négyen négyfelé. |
| Az egyik Kantot, Nietzschét vinné, |
| a másik gyümölcsöket mellé, |
| a harmadik, mint Ézsau, állatbőr közt lakna, |
| a negyedik mindig Trianont siratná. |
| Fegyvert foghattak volna. Kő repült nekik. |
| Eldőltek. Várták a Messiást. |
| Meghaltak? Élnek? Esemény. |
| S mért nem jön el! Nem több, csak ok. |
| Az emléket nem fogják oxidok. |
|
| csak hörgés, csak sikoly. |
| Értelmes emberi beszéd olyan |
| késésben él, akár halott vulkánok |
| fogékony lejtői tövén, a föld kékes |
|
| Lement borért, nem jött fel soha többé. |
| Onnét szólít. Meglep majd, szemből, |
| sosem orvul. Várj. Négy, negyven, |
| S a kapu sarokvasa megcsikordul. |
|
|
História
| a gyertyatartók félköríve |
|
| azután egyszer partraszállni |
|
|
Esés
| A víz örvénybe kényszerül, |
|
| tudja, hogy vérért kapta itt |
|
| Több évszázad csonthártya csak, |
| És maga fog majd dönteni, |
|
| Kürtbúgást álmodik a víz. |
|
|
Pathétique
| Háború után van hová hazamenni, egy cserép |
| muskátli és egy katonafénykép közé. Az idő |
| nagyon egyszerűen múlik, többnyire be sem |
| lázasodunk tőle, telnek az albumok, csomó- |
| sodik a bőr, a szökőkút ágai pontosan ugyan- |
| oda csapnak: el lehet menekülni, mint Szun |
| Vu Kung Buddha rózsaszín ujjai közül; sem |
| a hűség, sem a hűtlenség nem érdem (más |
| nyelven gügyög a gyermek a térden) – |
| nyelven gügyög a gyermek a térden) – |
csak |
| épp szánakozni egymáson nem kell. Nem kellett |
| volna. Sem a hazátlanságon, sem az aknazáras |
| szülőhazán. Nincs lejjebb, amiről azt hihetni: |
| lenn van. Mert nehezebb a sarzsit állni, mint |
| Korinthoszban prédikálni. |
| Korinthoszban prédikálni. |
Élni is lehetett |
| itt. Sírok és tömegsírok között. A múlt egyre |
| csak közelebb költözött. A Margitsziget ingyen |
| volt, nem úgy, mint a történelmi fátum. S a |
| Ligetnél máris tábla van: „itt állt a Regnum |
| Marianum”. Sehol a templom, és sehol a templom- |
| romboló, és van hová hazajönni. Lehet újakat |
| építeni. Van hová visszamenni. |
| építeni. Van hová visszamenni. |
Szótár sem |
| kell már. Az idők összeérnek. A vízsugár |
| egy halott muskátlitőre téved. És ha lázam |
| van, akkor lázam van (vedd meg a tempera- |
| túrádat, mondja a gyerek) – lázrózsát |
| mutat egy tükör. Rámismernek. Ráismerek. |
|
Kettősverseny
| hogy a falon megállt az óra, |
|
| napszállatkor, hogy az, aki |
|
| nyomát se lelje, s ha üt az óra, |
| pisztolyt fognak a fogadóra |
|
| az ablakot golyó ne érje, és |
| a hordót sem. Száll a toll. |
|
| Ló, delizsánsz, párkány halott. |
|
|
Veremben
| Szólítanak egy hangnélküli égből. |
| A csigalépcső két részre szétdől. |
| Korom telepszik a fokaiba, |
|
| középütt állig ér a füstfal, |
| és szól, és szól az októberi kürt. |
| Nincs, ami befogadna, pitvar. |
| Nincs többé, aki útra küld. |
|
|
Horror
| Zöld párduc selyemtapadása, |
| a zsebkés csukladozva bámul. |
| A Szellem kémcső-torka cseppenként |
| eltelik az álmodó mosolyától. |
|
| Még nincs hajnal, mégis orgona szól. |
| A bolyongót egy szerelmespár elkíséri |
| a szekér nélkül zörgő utakon. |
| Kétoldalt mennek, pedig nem is kéri. |
|
| Egy ablakból kifeszül a lepedő. |
| Lebeg, még nem vetítik rá |
| Csak annyit: „Tengerfenék. Kyklad. |
|
| A láda azonnal megérkezik. Addig |
| Zárójel: (Hozzátok ide, élve, halva.)” |
|
| Elmozdulni. Talán nem késő. |
| A sportpályára, vissza. Nagyapám érthetetlen, |
| lassú kertjében. Pillangónak, bárminek. |
| Nem kell, hogy bárki értse. |
|
| A polcon egy százéves csésze |
| grafittalan, híg dörrenése. |
|
|
Birtokviszony*
| „Várjanak meg! Várjanak meg!” |
| a mozdonyvezetőé a kilométer. |
|
| egy Párizs vidéki orgonán. |
| hallgatóié a titoktartás, |
|
| Amerikát. Amherstben egy vénlány |
| az a negyven is visszajött?” Kié |
| a negyven halott a tengerfenéken? |
| Kié a gyűrűsujjuk? Kié a cápa? S az |
| óceánnyi reménytelenség, kié a vers? |
|
|
Három haiku
| „… Mert a vér, az a lélek.” |
|
|
Szentély falára
| szent dolgokat lehet csak |
|
| S mert szent falakra írni |
|
|
Szerepcsere*
| A hosszú, tekervényes út. |
| Labirintusban a szülőfalunk, |
| sarkított fákon kúszik fel a szél. |
| s éjente lassan, ámbraszaggal |
| fölénk hullik a maradék levél. |
|
| Elvonz a hold és megszögel a nap. |
| Nem füttyentünk, minek. Tovább, gyalog. |
| Egy városszélről vad kenyérszagok, |
| Itt volt a magtár. Leégett. |
|
| Nem téved el, aki tévelyeg. |
| Nem téved el, aki tudja, téved. |
| Nincs kitartóbb nálunk, csak a féreg, |
| övé a végső lakhatás, akár megütnek, |
| akár megszeretnek, és szól az a viaszon túli ének, |
| „Itthon vagytok.” Kékre fagy a szájam. |
|
| nincs hullócsillag, cet csontja, zsályaillat, |
| csak az elemek odva alján |
| a gabona ígérete. A gabonáé. |
| Csak a föld, a föld füstfordító vonzereje, |
| hát legyőzöd-e végre, útitársam! |
|
| Vízen járni, tűzben, léghajón |
| semmivel sem képtelenebb. |
| Rugaszkodj el. Megtart az emlék. |
|
|
Lépj át
| Nedvkeringés a háncs alól, |
| manószakáll a vízesésben, |
| felszól az én elfelejtett léptem. |
|
| Egyetlen körző két szára: járunk |
| a kékbe burkolt faltövek között. |
| Minden színt leolvaszt a tűz. |
| Kályhának feszítjük a hátunk. |
|
| Azt mondod: „Elroncsolt ólomkatona.” |
| Azt mondom: „Bőrét vesztett konvertita.” |
| A kín a párkány felé lendít. |
| Aztán már a hold sem jelent semmit. |
|
| Ég felé nézve kottáztunk egykoron. |
| Lábnyomunk Pompeji volt, nem Hollywood. |
| Lépj át fenyéren, rajtam, a falon. |
| Bennem nincs élet. Sem igazság. Csak út. |
|
|
Orgonaszó
| Ha a világot végképpen átrendezik, |
| s a talapzatról nem tudjuk, ki szól, |
| ha a világot háromszögbe rendezik, |
| át kell majd törni az orgonaszón, |
|
| egy jellel, át a hártyás üvegen, |
| inteni, hogy mindent hallottam itt, |
| az orgonát magasba hordó üvegen, |
| a lépteket magasba felkongó boltíveken, |
| hogy enyém a hang: nincs, csak halottam itt. |
|
|
Aggok háza
| Hóhatár, síbakancs, alpesi ház. |
| A látvány megidézhetetlen. |
| Az utcán magukban beszélnek. |
| Pad szélén ülnek a szürkületben. |
|
| Egyszer csak odalép. „Glockner. Műlesiklás. |
| Kilencszáznegyven. Porhó. Tűz a nap. |
| La Conga! A padlóig a szédületben…” |
| És akkor egyet elszólítanak. |
|
|
A préri télen
| Mínusz tizennégy Celsius. |
| Fázik a fény, fázik az árnyék. |
| Mathilde meztélláb lép a hóra, |
| hogy kinn az indián ne fázzék. |
|
| „Kultúrantropológia” – szól a professzor. |
| „Viktimológia” – szól a másik. |
| Sündisznó hömpölyög a hóban. |
| Közben mindenki tovább fázik. |
|
|
Egyre messzebb
| Egyre messzebb, megfoghatatlan, |
| gleccser, meteor, sziklaösvény, |
|
| szigony se (kötni), ostor (ütni), |
| de itt egy síró öregember. |
|
|
Ez még csak
| Ez csak kiesett műtéti idő. |
| Ez még csak hordágy. Állathang hörög. |
| Rezgő szavak, csettintő nyelveken. |
| Fehér köpeny a légcsöved fölött. |
|
Fönt és lent
| Átkerülni egy felsőbb némaságba. |
| a szerelem korall kisplasztikája. |
|
| Föntről is látni, hallani. |
|
|
A testek és az órák
| Hanyatt, egyedül, szemben ablak, |
| Mennek a testek és az órák, |
|
| De hiszen ezt akarta látni, |
| Az Idő testté lőn: ki eljön, |
|
|
A párna
| mígnem egyetlen pont a kád |
| a párna törvénye szerint. |
|
Az ébredés
| ég alá fut az őszi csatornák |
|
| A villanyfényes ablakból elszáll |
|
| kényszeredetten imbolyog a vers. |
|
|
Ne érd be ennyivel
| Kegyetlenség gyermekkorában, |
| felnőttként két-három csoda, |
| az, hogy a Föld gömb alakú, |
| hogy nincs valódi gyógyulás, |
| – ennyi kellett, hogy megértse, |
| Knut Hamsun hogy került oda.
|
|
Csalódások
| Azt hittem, a Szfinkszé a fejed. |
|
| Izeg-mozog a sapkában a fejed, |
|
| Körülcsavar a por, a házipor. |
| Sivatagi rózsa! ne számíts rám, |
|
|
Summa
| Csillag fia voltál, az is maradsz. |
| Az űr sistergi: „Come, you Brute”,
|
| a feketéllő öreg árok az, |
| az öreg árok kitárt karja az. |
| Többet a sebészkés se tud. |
|
Az elbeszélés*
| S egy fehér csapat lép a hegygerincre. |
| Zsindely alatt a néma orgona. |
| Alpesi ház. Füvek lehorgadt tincse. |
| Késsel jelölt fán bőrszíjak nyoma. |
|
| Préri. Gleccser. Szakadék. Imasálba |
| tekergőzve a kiesett idő. |
| Egy ablakból a felsőbb némaságba |
| leskel tíz férfi s ugyanannyi nő. |
|
| Mindenütt ablak. És szemben is ablak. |
| Ez lesz a végső geometria. |
| Meghasadt rács. Ott lenn a sivatagnak |
|
| forró jéggé kell majd változnia. |
| S az öreg árok magára maradhat. |
| Szárnyak sem érik el már. Ő is ablak. |
|
|
Víz alatti régészet
Joseph Brodsky emlékének
1 (Más-más éghajlatokról)
2 („Ne hajolj le. Ne vedd föl.)
| „Ne hajolj le. Ne vedd föl. |
| „Én nem – reccsen a mozdulat. – |
| Tükrök fordulnak vele körbe. |
| Gömbfejű, elrozsdált beretvák. |
|
3 (Ez a gránitszobor volna)
| a régi liliomos királyfi? |
| Uralkodónak templom illatú. |
| Mint ha nem fontos a vers. |
|
4 (Délután öttől erre jár.)
| Köpönyegben, széles kalapban. |
| Csizmában, talán bakancsban. |
|
| Magadra vess, ha erre jár. |
| Magadra, és ne másra, csak magadra. |
| Hát ne mutass a csillagokra. |
| Mutass a porba. Le a porba. |
| Soha többé a csillagokra. |
|
|
5 (A homokkövek között)
| Nincs ennél nagyobb híradás. |
|
6 (A szikomorfa és a márvány.)
| A szikomorfa és a márvány. |
| Fognak az őrök, kétfelől, |
| magad vagy, mit beszélsz, |
|
| Tépd fel a szerelem pántjait, |
|
|
7 (Ötvenhat nyirkos éven át)
| bentről jár egy toronyszobát. |
| Mert nem kell megbénulni, ha |
|
8 (Éjszaka. A gaz világít.)
| A szénkupac, a rőzsefolt. |
| a vinnyogó keretbe vágott |
| egérfaroknyi ablakkereszt. |
| Vastagkörműek egymásba bukó |
| házsorainak roncshéja ez, kik |
| szénakazlak sokszögű öbleiben |
| bivalybőgésre hallgatnak, és |
| szótlan sást kötöznek, s az út |
| szélére szögelik mindazt, |
| ami eszükbe jut, s télire |
| Vinnyog, vérzik, világít. |
| Utas, tovább. Utas, tovább. |
|
9 (És ott az árok.)
| A bogáncs belekap a hajba. |
| A sátrakat részvét takarja. |
| futó, rádőlsz az útkanyarra. |
|
10 (Meddig értek bizánci vérbe)
| Meddig értek bizánci vérbe |
| Hol válik nép a csőcseléktől, |
| s „edzeni”-től az „ártani”? |
| Törvényjavaslat és bohózat, |
| zsibvásár, parlament, papolni, |
| hol a határ? Ébredj, Platón. |
|
11 (Mert páfránylétre kárhozott,)
| Mert páfránylétre kárhozott, |
| Kórboncnokod sem tudhatta |
|
| Krim vagy Michigan – mindegy, ha |
| Good-bye, Joe. Tartjuk a fejünk, |
|
|
Pelikán
| Pelikánnal a szíve: úgy vagy velem. |
| Átdobbansz most egy keskeny fényjelen. |
| A tömlőben harminc év fulladás. |
|
Egy másik kikötő
| Át kell rajzolnom teljesen. |
| Fénycsőben, hanghullámon, lépcsőfokon a mozgás: |
| De – lampiont a vízesés – |
| a függetlenség mellbevág. |
| Mint ha elszabadul a hajókazán, |
| és jazzdobnak hiszi magát. |
|
Lampion
| De – lampiont a vízesés – |
| a „másként élni” rettegése átfog. |
| Földrengés, vulkánfüst, barlangérzet, |
| idegen papírszemét idejében |
| Támpont a láda, amit este kilenckor |
| a vállán vitt be az öltönyös igazgató a palotába. |
| A láda fontos, szegletes, nehéz. |
| Mondták már neked bármilyen nyelven: |
| „Szeretlek, mint ládát a léc”? |
|
Papírszemét
| Idegen papírszemét idejében |
| karcsúmód hallgatnak a zárak. |
| Mért tud úgy fájni egy banképület? |
| Nec supplex turba timebat. |
|
| A koldus az újságjára dermed. |
| „Vasfüggöny”, olvassa, és kacag. |
| A csatornán olajrakomány. A dokkmunkások |
| macskahátukkal oda hajlanak. |
|
| Térdig járok a vízparti szemétben, |
| idegen papírszemét idejében. |
|
|
Macskahátukkal
| Macskahátukkal oda hajlanak, |
| ahol szépség, nagyratörés nincs már. |
| Szembe patakzó élet sincs. |
| Olaj, felzavart víz, moszat, hínár. |
|
| Szétvert húsú asszonyok cikázása a gyöngyért. |
| Nézed. Az olvasztárt is néznéd. |
| Nem segít a gyöngysorvásárlás. Se Tolsztoj, se Marx. |
| Hagyd a magad csónakba törettetését. |
|
| A kagyló is, ők is beledöglenek. |
| Mért tud úgy fájni egy banképület? |
|
|
Csónakba törettetés
| Hagyd a magad csónakba törettetését. |
| Szolga vezet egy öszvért. |
| „Szabadság – szól az öszvér. – |
| Amit hallott, mind rágalom. |
| A nevem: Dr. Ló. A címem: kastéj. |
| J-vel, mint csermej, csevej, paraj. |
| Az ételem sertéskaraly. (Mint |
| Morgenstern a keresztkomám. |
| Témám: a finánctőke és az éhség.” |
| Hagyd a magad csónakba törettetését! |
|
A hegyi úton
| Csupa ősi mozgás a bambuszliget. |
| Kardvasa mögül néz a nádorispán. |
|
| A pálmák körül a talaj repedezett. |
| „Hol a szolgahad? Hol a ló? |
| Kié a föld?” „Azé, aki megműveli. |
| De hiszen ez nyilvánvaló.” |
|
|
Csupa ősi mozgás
| Csupa ősi mozgás a bambuszliget. |
| A romos pantheonban, az eső verte híd alatt |
| éjszaka martalócok, szerelmespárok alszanak, |
| senki sem tud lépcsőbe égett lábnyomokról. |
| Senki sem hiszi azt, „kolomp szól”. |
| Ez csak az ősi mozgás. A madarak jövendölése. |
| Ajtónyílás hajnal felé. Sikoly. Mert nemcsak menekülésre |
| termett a világ. A liget lobban, fénylik, elvakít. |
| Honfoglalás. Ne hivatkozz az őseidre. Te vagy itt. |
|
Lépcsőbe égett lábnyomok
| Senki sem tud lépcsőbe égett lábnyomokról. |
| A tűzhányók már csonkig égtek. |
| Ne hivatkozz lépcsőbe égett lábnyomokra. |
|
A tűzhányók
| A tűzhányók már csonkig égtek, |
| a rizsföldek közt fejfa-léptek; |
| a nép a viccelődés fényköreit rója, |
| a büfékben szendvics és Cola, |
|
Fejfa-léptek
| A rizsföldek közt fejfa-léptek. |
| Vonat, halászhajó, szikla, háló |
| visszadobja. Reng az öbölkaréj, |
| felakad a hullám a csúcsokon, |
| mint a palást. Álomnyelven |
| hallod meg majd a feltámadást. |
|
Reng az öbölkaréj
| Visszadobja. Reng az öbölkaréj. |
| Paul Celan? Kafka? Istrati? |
| Visszadobja. Nem tudja, mi. |
| Nem tudja, mi, nem tudja, hol, |
| a víz, a víz nem válaszol, |
| feljön a hold, a víz dagad, |
| S a part mértéket tart neki. |
|
Gyökerestül
| Ezért kés, korbács, hóhalál, |
| csak látótávban érhet el, |
| kötszer-, tea- és hírhozó, |
| aki vétlen sem hagyna el, |
| nem adna ki, nem hagyna ki, |
| gyökerestül nem dobna ki, |
| gyökerestül sem dobna ki. |
|
Hóhalál
| Ezért kés, korbács, hóhalál. |
| a végképp versbe dermedő, |
| kötszer, tea, hír érkezik, |
| messzelleni már nincs idő. |
|
Már nincs idő
| Messzelleni már nincs idő. |
| Az ajtó félúton, sötétnek |
| Kökörcsin, szél leánya, félek. |
|
Szél leánya
| Kökörcsin, szél leánya, félek. |
| Tömlő lobog, füvek dobolnak, |
| kormányos csontja, nyurga fényjel. |
| Sehol a csónak. Érj el. Érj el. |
|
Mondd el fiadnak
| mert ezt kell még megértened, |
| s a tenger továbbél veled, |
| mert más a hír, s a víz hatalma más, |
| add tovább a történetet – |
|
Spárta
| hogy ha nem védik, elveszik, |
| hogy vissza nem perelhetik, |
| hogy most meghalni józanabb, |
|
Balsors
| És befizetve az APEH felé:
|
| egy névutó mélyén a hőskor. |
| Az üldözött, ki honját nem lelé, |
| ha befizette az APEH felé,
|
| meghonosul, bár meggebed belé, |
| hát jelezze ön „a felmerüléskor”, |
| hogy befizetve az APEH felé – |
| egy névutó mélyén a hőskor. |
|
Új Betlehem
| Mit akar tőlem ez a század? |
| Prokofjev tűi harsonáznak, |
| mit akar tőlem ez a század – |
|
| Pollock tű-labirintusának |
| mit akar tőlem ez a század?! |
|
|
Skyline
| Halálunkon te ülsz-e tort, |
| tűz-víz-lég-fény, főnix-szülés, |
| tündöklő, szennyes, vad New York, |
| halálunkon te ülsz-e tort |
| (sofőr Ahmed, pincér Kevork, |
| Stern Isaac hegedűmüvész) – |
| halálunkon te ülsz-e tort, |
| tűz-víz-lég-fény, főnix-szülés?! |
|
Szakadék
| Léphetsz fontoltan, hirtelen, |
| lábadnál nyílik a verem – |
| azt mondod, ott van lenn a menny: |
| ha angyalt látsz, azt is kimondd. |
| Lábadnál nyílik a verem – |
|
Vigasztalás
| A világ nem kérdi, ki volt. |
| Ezerszáz éve itt sikolt – |
|
Azonosulni
| Mert előcsörtet az a vadkan. |
| Lopott végvárban ünnepel. |
| A gróf pisztolya újra kattan, |
| mert előcsörtet az a vadkan, |
| dzsidás tömegsír ég alattam, |
| Atlantisz, mely nem süllyed el, |
| mert előcsörtet az a vadkan, |
| lopott végvárban ünnepel. |
|
Kufstein
| Álom. Fölszántja a sarat, |
| kiművelt kristály nyelvet ad, |
| álmot: fölszántja a sarat, |
| lesz búza, gyár, folyóirat, |
| minden, mi vastag fal közt támad, |
|
Kitántorgott
| Leköpdösték a mikroszkópját, |
| (Joyce Dublinból Triesztbe kószált); |
| leköpdösték a mikroszkópját, |
| mert lelkén hordja minden ország |
| leköpdösték a mikroszkópját – |
|
Huszadik század
| A nő megmondta, vérbajos. |
| Ő egy országot vitt a tűzbe. |
| Csak pár perc az a szép galopp, |
| a nő megmondta, vérbajos – |
| a kút helyén, mi szomjat űzne?! |
| A nő megmondta, vérbajos. |
| S ő egy országot vitt a tűzbe. |
|
A nemzedék
| és Párizst, Londont és Firenzét, |
| vízpartot, visszarévedőt, |
| és táncot, gúzsbaköthetőt, |
| fuldoklásukra semmi mentség, |
| Párizst, Londont, Weimart, Firenzét. |
|
Tarkólövés
| Csak madarat, csak köveket. |
| Pendragon. Válasz. Eclogák. |
| csak saját, sebzett Krisztusát: |
| Csak madarat. Csak köveket. |
|
Áldjon vagy verjen
| Mondjátok csak, hogy itt vagyunk |
| minden leomló hegy tövén, |
| hol kő lávára rá nem unt, |
| mondjátok csak, hogy itt vagyunk, |
| túlélve keltát, túl a hunt, |
| mondjátok csak, hogy itt vagyunk – |
| akár Titus császárnak én. |
|
Lámpavirág
| Gyermekláncfüvet űz a Körös alji szél. |
| Halként tántorog el sok kicsi léghajó. |
| Pitypang, lámpavirág, rétfia, sárvirág, |
| Szent János buborék füve. |
|
| Minden test akadály. Kornyad, akár a fű. |
| Így szól Ézsaiás; Péter apostol is. |
| Zsoltározz, kiabálj: itt vagy, a dóm tövén. |
| Eddig tart a jövőd s a fű. |
|
|
A Pietà előtt
| Tartottál félholt kicsi testet a béna karodban? |
| Bújhatsz. Benned a csont, mely levezekli a bűnt. |
|
Jelbeszéd
| Ha észrevétlen várja a cselvetés |
| Ádámot, Évát, folyton, azóta is, |
| mert nincs tartása a fatörzsnek, |
| hogy letapassza a ferde kígyót, |
|
| ha bármit érsz, a vétek az útirány, |
| látványos ünnep, kőkori bajvivás, |
| s némán virraszt az ág, de virraszt – |
| van jele óarany életének?! |
|
|
Az emlék ára
| „Valék siralom tudatlan…” |
|
Whitmanesque
| Botticelli Vénusza, páva tolla, |
| őszirózsák, még temetőszagúak, |
| szebb a metró vérvörös álülése: |
|
Profanum vulgus
| „Gyülöllek, távol légy, alacsony tömeg” – |
| lenézlek, kotródj, parvenü új elit, |
| nem látsz messzebb a csőcseléknél, |
| s kelleted itt magadat hiába. |
|
| Rolls Royce-ban rágcsálsz, Westelen émelyegsz, |
| adatbankodból ránk dül az évtized, |
| Európát mondsz, s nem ér mosatlan |
| mondataidba csak önszerelmed. |
|
| De tudnod kell majd, megriadón a nyáj |
| miért tódult vén csőszlobogók alá, |
| míg részeg koldus ült a sarkon, |
| és a világ tuladott a kocsmán. |
|
|
A szekta és az idő
| Se mánk, jövőnk, se múltunk. |
| Megyünk, megyünk, sikoltunk, |
|
|
Tériszony
| azt a vad tömör villogást |
| melyben az álom szétterül |
| hogy más vulkánt többé ne láss |
| csiszolatlan mély köveken |
| azt a szétcsúszó röhögést |
| azt a nagy madárvijjogást |
| a visszametszett szédülést |
|
Végtelen történet
| A pillanat letörve. Nem díszlet ez, de kép. |
| A víziballadából a csónakos kilép, |
| kecses hidat szorongat a gondolák sora, |
| s lebillen a hüvelyk – ez hordágy, nem gondola. |
|
Zárvány*
| vályog a barlanghorpadást |
| nászutat reneszánsz palota |
|
Sienai kútfigura
| nincs falikút, csak a gyermek |
|
|
Dagerrotip
| Három lány a mezőn füvet szed, |
| de köztük szépanyám a legszebb: |
| a juhok is köré legelnek. |
| Pap, orvos, tanár neki hódol, |
| s a boltoslegény is a boltból. |
|
| Van zsebkendője neki halmaz, |
| igazságot sosem tilalmaz, |
| költőhöz szól: „Törvényt fogalmazz!” |
| És hallgat aztán áhítattal, |
| fodros kötőben, angyalarccal. |
|
| Jaj annak, kit mellőle szél tép, |
| hajnali harmat, ő a mérték; |
| ha csipkebokron utolérték |
| felhők, tüzek, hold prése, körgát, |
| reszketve nyújtja át nyugalmát – |
|
| Mértéke nincsen a mezei szélnek, |
| mértéke nincsen a zsenge vetésnek, |
| a szentségben-megjelenésnek, |
| a négy rács fölött égő Tannak, |
| s a kéznek, mellyel csöndben adnak. |
|
|
Nagy Heródes
| Palotáját légörvény mutatja, |
| Építkezett és ölt. Alakja |
| az idők forgásával elforog. |
|
| Magányos volt, mint ahol élt, a táj. |
| Egy műveletlen rabszolga fia. |
| Csak negyedsorban volt edomita. |
|
|
József Attila-motívumok
| Szépségfák állnak illatokkal telten. |
| A fin de siècle őket hagyta itt. |
| Az új évszázad miért-varjait |
| hajtják az évek, egyre éhesebben. |
|
| A szántóvető sosem vétkes ebben: |
| neki is elhajtják a falvait, |
| mert jégre visz, ki még garatra vitt |
| a gabonából, s hallgat összeverten. |
|
| Mindenki üt. A törmelék fölött |
| mint irtóztató aszimmetria |
| csak a tigris nagy vére mennydörög |
|
| s a szépségfa négy szegletnek rohan. |
| Egykoron itt ment az Emberfia. |
| Dübörgő gépváros zúgó agyam. |
|
|
| Biztosan tudom: végeztek velem. |
| A vonat zökken, ha valaki tolja. |
| A halálvágy s a halálfélelem |
| címke csupán, akár a paranoia. |
|
| Gyilkosságnál is nagyobb vétek az, |
| ha becsapják a halni indulót. |
| Lőtt sebre zászló, gennyre ragtapasz; |
| tusfürdő, szappan, málenkij robot. |
|
| Én tudtam azt a percet. Hallgatag |
| gyilkosaimról vers a hírhozó. |
| Láttam, halálom széttép s fennmarad. |
| S az életemre nincs vállalkozó. |
|
|
|
Gyermekrajzok
| Alaktalan kővel legelőt kerít el, |
| levegőt kerít el alaktalan kővel. |
| Itt juhom lélegzik, ott birkám legelész. |
| Ó, Isten Báránya, Te itten hova férsz. |
|
|
Dublin és Galway között
| Ködlámpák. Dublini éjszaka. |
| A szobának nincsen ablaka. |
| A nyugati partig óriási fogsor |
| kerítést, boltívet, oszloptestet morzsol, |
| a nyelvről eső szitál, köd ereszkedik, |
| templomromokig, kőkeresztekig, |
| lassan lüktetve nyeli porcelán |
| ujjak obszcén mozdulatait az óceán. |
| Vár meredezik, megsebzett torony, |
| a legelők határa kőhalom, |
| tizennyolcadik századot beszél, |
| tüskebokrokat keretez a szél. |
| A kép föléled a kastélyfalon, |
| a vadhattyúk röptéről semmi nyom, |
| rég befúvódtak a lélekbe mind – |
| a csigalépcső fölfelé tekint. |
| Valami szivárványlik onnét, vagy ha mégse, |
| az utasnak nincs már helyzetfölismerése. |
| A vacogásnak nincs térfogata. |
| A szobának nincs, nincs, nincs ablaka. |
| Mi lesz, ha elfogy Galwayig az út? |
| Ha nincs szilárd pont, csak a kocsmapult? |
| Ha a rossz erők törvénye szerint |
| egy lesz az odalent s az odakint? |
| Ha nincs több édes együttrettegés, |
| s a magánkínra azt mondják: kevés? |
| Ha a közösen bevérzett kapa, |
| helyén ez a katafalk-forma hegy |
| oly természetes, mint az egyszeregy? |
| S ki Galway felől nem talál haza, |
| dörömbölhet a coole-i éjszaka |
| parkjában s a dublini szálloda |
| vak falain, a vadhattyúk nyoma |
| nem borzong, nem sír, nincs térfogata, |
| nem testesülhet se holdnak, se napnak, |
| mert rátömörlik egyszer egy vakablak. |
| A hattyútoll spirálban föllebeg. |
| Még a ködlámpás sem találja meg. |
|
Gyermekrajzok
| hogy arra úszni balgaság, |
| ezért, hogy minden alga, rák |
| szmokingot ölt és haltalárt, |
| mert Tantaluszt és Tantalát, |
| tudja meg sás, moszat, hinár, |
| hogy itt a vég, az új halár, |
| reszkessen minden halfia: |
|
|
Aesthetika Post Mortem
Egri Péter Value and Form
|
című könyvének olvasásakor |
|
| Háborúzni csak azzal érdemes, |
| fölmagasodni ki nem bír tovább. |
| Krajcáros csúzli vagy bombarepesz: |
| alázatára mélybarna mohát |
|
| növeszt a kő az esemény után. |
| S nem nyúl le érte az Isten ujja, |
| és mint Ádám a Sixtusi falán, |
| ő sem próbálja meg újra s újra. |
|
| És nem kíván több diszharmóniát. |
| A feszültség már újakban lakik. |
| A fúgák rögre zúdult ritmusát |
| fogja föl majd a kábult harmadik – |
|
| s a várból visszaszól a zene, tánc |
| és olasz fényével a reneszánsz. |
|
|
| Belső szemünkkel látjuk a veszélyt, |
| a szélforraló tűzliliomot. |
| Ha estharangszó csitítja az éjt, |
| maradjanak meg együtt a romok, |
|
| nem unhatunk meg kéményt s ablakot: |
| Salisbury tornyára Constable |
| merő oxigént-lombdíszt aggatott, |
| de ahhoz katedrális kell előbb, |
|
| a Tejúthoz a csillagnárciszok, |
| az öbölhöz a part vörös pora, |
| felhőtömbhöz földszínű vízcsikok, |
| térritmushoz a nászút mámora – |
|
| a metafora ez, ha rátekintsz, |
| és nem a népnemzeti hátgerinc. |
|
|
| Westminster hídja beleremegett, |
| ahogy csak elhalt a lövés zaja. |
| Tarkólövés. Mint fényt a gyökerek, |
| a lépést ette meg a kő maga; |
|
| dobban mind, sorban – paradox lelet, |
| a város fénylő kannibáli fája, |
| oly széttárt karú és befejezett, |
| mint Schubert Nyolcadik Szimfóniája. |
|
| Előérzet a Szépség. Ahogy Istent, |
| történet bírja még csak körberóni. |
| Ingoványt lépnek a világ nem ismert |
| és el nem ismert, vak törvényhozói. |
|
| Lépni: borzongni, bármi lesz az ára. |
| Csalogány száll a merkantil világra. |
|
|
| Fény és sebesség. Fény és gyűlölet. |
| Karthágó és Trafalgar nem jelent ám |
| tanulságot, míg mellesleg jöhet |
| a „Carthaginem esse delendam”. |
|
| A teljes örvény körvonaltalan, |
| de tudomásulvétel-szintig ér. |
| Turner nem gyári ösztöndíjasan |
| jegyzeteli a tájat: benne él. |
|
| Prófétálni a nyers Nyugati Szél |
| is akkor tudhat, ha gyászolni tud. |
| Egymás gyászának kürtös, tág legén |
| keresztül-kasul áramlik az út. |
|
| Hol többen égnek, ég fölöttük Egy. |
| Két kődarabtól föllángol a Hegy. |
|
|
| Sziklában arc ég, toronyban fohász, |
|
Nocturne-ben szemcsés csillagállapot. |
| A kottafejre rávésik: L’Orage,
|
| negyven esztendő ellentáncba fog, |
|
| bel canto és vihar, hangszövevény, |
| rímek bordáin lovagló Halál, |
| forgószél, ellenárny és szembefény, |
| hát felnyeríthet, aki arra jár, |
|
| és minél inkább vagdalódzik a |
| következő évszázad, és idéz, |
| annál hasadtabb a romantika, |
| és víz fakad, mint méregből a méz, |
|
| mindig a méregzsák kerül alulra. |
| Gúnyból idézni önkarikatúra. |
|
|
| Ha arcból maszk lesz, ha fűből cafat, |
| ha egyidőben történik a test, |
| ha gennydudor a hősi pillanat, |
| ha bőgőhangot elefánt ereszt, |
|
| ha Joyce az angolnál is angolabb, |
| s Picasso fehér rothadásba kezd, |
| s Britten Totálja szétfolyt változat, |
| s ha Giacometti lát csak egyenest, |
|
| s körvonalat Léger, s a műdarab |
| krajcáros csúzlit és bombarepeszt |
| kiegészítő, listázott adat, |
| mely mohos fúgát kő mélyébe veszt, |
|
| s a Minden Egész eltörött enyész – |
| Aesthetica Post Mortem: Ott a Kéz. |
|
|
|
Kút, szilvafával
| A kútból ma már csak a visszhang. |
| „Le ne írd”, és „fölösleges mondanod”. |
| A kép nem gyűrűzik az ujjainkra. |
| Az övéi egykor cselédkönyvet kaptak; |
| a mieink katonakönyvet, nagy „Zs” betűvel. |
| Őket megjelölték; minket is megjelöltek. |
| Szerette a kertet, különösen a teregetést |
| a fák közt. Szerettem a frontról hazatérő |
| férfiakat, különösen a fonott gyertya mellett |
| az áldást. Egyikünk sem számított további |
| megjelölésre. Első pillanattól világos, hogy |
| ő ő marad, és én én maradok; s az „ők is |
| mi vagyunk” eseményre váltott hazugság, |
| tömegsír, vacak romantika, ázalag élet. |
| Ha levelet írunk egymásnak, a levél csupa |
| kert, mennyi habos ágynemű a fák közt, |
| a kötélen – emlékszel a kútra, a vörös |
| szilvafa alatt? Már nincs ott. A fát is |
| kivágták. Nagyapád szombat este áldomást |
| ivott a fonott gyertya mellett. Szilva- |
| pálinka volt? Minek az emlékeket összekötni. |
| Az erősebbek úgyis a megjelölők; ők támadnak |
| fel folyton, minden változás első pillanatában, |
| velük az összeköpdösött cselédkönyv, katonakönyv, |
| katonakönyv, cselédkönyv, nagy Cs, nagy Zs, |
| teleírnak foszló templomot, kőkemény ágy- |
| neműt – készen legyen a batyud és ne félj. |
| Lépj idébb, mi nem csapunk zajt. Minek. |
| Bárhová megyünk, a szilvafához megyünk. |
|
Limerick-változatok
| Volt egy költőnő Pest-Budán |
| vágyott tehén, ló, nyest után. |
| De nem volt pénze tanyaságra, |
| ezt ingyen adják Pest-Budán. |
|
| Egy agg költőnő felment Pestre, |
| folyvást az orrát púderezte. |
| Ajkára utcán rúzst kent mintegy, |
| s egy ifjú halkan így szólt: „Mindegy.” |
| Ezért kár volt feljönni Pestre! |
|
|
Chiaroscuro
| Belépett és így szólt: „Sivatag. |
| De ne hidd, hogy a szellem |
| Válaszd a lélek élve-kárhozását, |
| de ne kelljen a szerkesztett sivárság, |
| élj és halj, mint a harmadik lator, |
| sivatagod feszítse meg a por, |
| nélkülem ne légy soha boldog.” |
|
|
| A lándzsák között nem lett ő se boldog, |
| élt és halt, eleven harag, |
| bárkáját végigmardosta a hab, |
| kettévált eszméletét a Tejút, |
| sivár hegyi ösvényét a vasút, |
| a prérit a pipacs helye, a ház, a ház, |
| mert én voltam az a sebhely, |
|
|
|
Thomas Døssing éjszakái*
| Az a „sejtelem nélküli város” |
| – akárha rézmetsző hallucinációi |
| emelték volna át Észak-Afrikából |
| a folytonosan beteg Európa mori
|
|
|
melius est jelvényű, félhomályos |
| életébe, amely fölött mihaszna |
| „kicsépelt csillagok s héjukból csépelt |
| lelkek” egyformán kifáradt szalmakazla – |
|
| elfészkelődött bennünk, oltottmész-fehér |
| falak, klóros vizek, elzöldült kilincsek, |
| „nem vitte többre, aki megfeszült, |
| mint aki azt mondta: feszítsd meg”, |
|
| a csillaghagyó lelkek szalmahite |
| fészkelődött el, s kimélyült sóvár |
| önvédelemmé, hogy „nem támad fel, akit |
| várnak, de feltámadhat, aki vár” – |
|
| holott nem fognak megkeresni, erről |
| még a sejtelem hiánya sem tud, |
| háború van, Nyugat-Európa és |
| a tengerentúl nagyvárosaiban luxus- |
|
| körülmények között tervez új |
| kormányzatot s készíti elő |
| rejtjelekkel, aknabiztos hajókkal, |
| pénzzel és mítosszal a jövőt néhány csillagleső. |
|
| Egyedül ő került Keletre. Kiválasztották, |
| vállalta. Önkínzó rohamai voltak? Víziói? |
| Fiáról, aki fogoly? A hálóba esett országról? |
| Az égő városról, s hogy vissza, vissza? Hogy valódi |
|
| levegő áramoljon át az alvók vérerein? |
| S ne méreg? Ezért? Ma már nem tudni meg. |
| Nem kapott autót, titkárnőt, újságot, híreket, |
| tüzelőt is alig arra a bezárt, füsthideg |
|
| moszkvai télre, a rejtjeleket gyertyafénynél |
| fejti meg, vérhas, tüdőgyulladás |
| veszi az erejét, de tárgyalnia kell, |
| valami magasabb, valami feszületi láz |
|
| formálja egésszé a szavait: „nem hagylak el”, |
| csak erről lehetnek hallucinációi, víziói, |
| mert nélküle a nyugati szabadok nem lesznek |
| képesek az országot a cum dignitate mori
|
|
| világába átemelni, és mert a fia fogoly, |
| a rejtjelek kápráznak, a tüdeje fáj, |
| az égő várost látja, a Tivolit Trójában, |
| évek óta dőzsölnek a leugráló akháj |
|
| dárdavetők a palotákban, azt a |
| háromfelől széljárta, tulipános-szökőkutas |
| csodát nem fogja csillaghagyó lelkek |
| szalmahitének odavetni, lakost és utast |
|
| érjen utol a sejtelem, a kasszandrai, |
| hogy túl kell élni a bitangot, |
| de úgy, hogy magunk ne legyünk bitangok – |
| s félig kiköpött tüdejéből, gyomrából a hangok |
|
| „csekisták” és „németbarátok”, „forrófejűek” és |
| „lakájok”, folyton címkézettek feje felett |
| úgy törnek fel, hogy azt a megfeszített |
| kis országot végül befogadják a szövetségesek! |
|
| Az egész csak egy percig tartott. |
| A sejtelemtől Európa jobb fele |
| felizzott, rejtjel a gyertyacsonknál. |
| Csak két év múlva halt bele. |
|
|
A túlélő
| Kellékeit tudta, a lényegét nem. |
| Azt látta, hogy a vízözön: csoda. |
| Hogy ingoványt szán a hegy tetejének |
| Isten egyetlen eldobott verssora. |
|
| Hogy szétnyílik a Teremtés kudarca, |
| sűrűség fojt, hol madár énekel, |
| a rózsában az álom borul arcra, |
| s a „Vagyok, aki vagyok” nem hangzik el. |
|
| Ezt látta. Ahogy látnok lát, ha látna. |
| A falka mélyén elfogta a dölyf. |
| Szivárvány tört a békés Ararátra. |
| S az olajággal visszaszállt az ölyv. |
|
|
A mágus válaszol
| Mint ha a handzsár lezuhan. |
| Biccen az emeleti függöny. |
|
| Mi történt, nem jelzi a térkép. |
|
|
A pilóta kérdez
| A félhold, szarvval fölfelé, |
|
| Meddig, hová még, Istenem! |
|
|
Útvesztőben: tizenhét haiku
| Hosszát már nem nyújtja kéz. |
|
| Beljebb senki nem jutott. |
|
| Hosszát már nem nyújtja kéz. |
|
| Beljebb senki nem jutott. |
|
|
A pilóta hazaér
| Nem hívtak meg a karneválra |
| az árny nem él csak téli gally |
| ha van szivednek hangszála |
| nem fáj a karneváli lárma |
| és vár egy biztos kapualj |
|
Töredék
| És akkoron a Hold elkékült |
| jég állt a vízbe mígnem végül |
|
Sinfonietta
| Vénusz-nap. Péntek. A hegytetőn |
|
| Vége sosincs. A hegytetőn |
|
| A várrom fölött porlik az idő. |
|
| Ki rombolta? Ki engedte romolni? |
|
| Letarolt tájon sorakoznak |
|
| Fegyvert letevő hadvezérek. |
|
| A mítosz hamis. A mítosz igaz. |
| A mítosz makacsabb a gyomnál. |
|
| Mind több a szövegmagyarázat. |
|
| Ki áll be őrült kertészinasnak? |
| A bölcs, az angyalok karából? |
|
| Vagy ő, aki a mélységből kilábol? |
|
| Kagylóban? Pókfonálon érkezik? |
| Hullámhegy. Vénusz napja. Péntek. |
|
| Szétvetett kézzel, latrok közt álmodik. |
| Vasárnap tankcsapdára ébred. |
|
| Legenda legendával összeér. |
| Szakadék fölött hidat ver a vétek. |
|
| Szögek és lánctalpak alatt süt a mentség: |
| Szeretném, hogyha szeretnének. |
|
| ha egyszer kimásztál alóla, |
|
| szétnézhetsz, nem tudod eldönteni, |
| hogy otthonod volt-e vagy állat óla. |
|
| Pedig ez lett volna a fű, a pára, a kalendáriom. |
| A lenni. Esetlegesből a párlat. |
|
| Tagadásból tudás. A megmaradni.
|
| Hírhedett zenésze a világnak! |
|
| Volt ideje a Sacher-katonának, |
| Novoszibirszknek, MacDonaldnak – |
|
| van-e hangod e beteg hazának |
|
| Volt ideje futásnak, maradásnak, |
| Mittel-Europának sötét titka vagyon. |
|
| Száguldanak a féktelen mozdonyok. |
| Itt ülök csillámló sziklafalon. |
|
| A magasban péntektől vasárnapig |
| minden kis mozgás jelent valamit. |
|
| Benépesül a hegy. Az vagy, aki. |
| Várad. Vársétány. Mikó. Logodi. |
|
| És fű. És pára. Valamennyi árny |
| átfészkelődik, át a tűfokon. |
|
| Vénusz-nap. Péntek. Minden végeleges. |
| A kő készen áll, mindig hű rokon. |
|
|
A Café de Lutèce-ben
| Találkozni mindjárt a kerék mögött, |
| amely lépést továbbít, lisztet, vizet továbbít, |
| és világos küllőivel nyolc részre osztja |
| a várakozást: mindjárt adok egy falás |
| kenyeret, lépj beljebb, itt a korsó, mindjárt |
| kapsz egy korty vizet, lépj idébb, törj le |
| a kenyérből, most sült ki, most jött |
| a liszt a kordén, más jószág nincs errefelé, |
| csak szamár, a tőzeget is az hordja föl |
| a hegybe, ahol a menedékház neve |
| Stasztlívec (Happiness), boldogság, nyolc |
| boldogság, egy életre elég. Ösvények vezetnek |
| szerte, csipkés várhoz, legyező boltívek |
| alatt sorakozó liliomos, oroszlános, |
| holdas zászlókhoz: a presztízsre osztott |
| világ. Rózsás ablakok mögött a lovagok |
| életének kicsinyített másolatai, |
| ki vásárol, ki másol, Windsorra, |
| Versailles-ra, Schönbrunnra figyel, akinek |
| a kerékküllőnél reménytelibb a kőház |
| s a két kőházat összekötő kőhíd, örök |
| sóhaj a túlsó part után. Örök sóhaj |
| a templomtér tetővel lepecsételt |
| végessége után: a csoda, mint a kordé |
| szamara, befogható. A tó a partjával, |
| az omló ház a fapántjaival, a tűz |
| a katlannal, a sóhaj az oltárral |
| kimerevíthető; előbb-utóbb az „És |
| mégis mozog” is szentesül, és megy |
| a hajó, mégcsak evezni se kell, sorjáznak |
| a nemzedékek, lelki nemesség és lelki |
| restség orgonasípjai, örvénybe bukó életek |
| s néhány hatalmas arc. Szól az orgona, |
| de villany van a vezetékben is, és megy |
| a szerelvény, a harmadik Párka kezéből |
| régen kiszakadt a végállomás, a kariatidák |
| egy érintésre kettéhasadnak, Pál fordított |
| értékeket prédikál: szeretet peng az ércben, |
| amelyet régen megraboltak. Az oroszlános |
| kapu mögött üres a kincseskamra, Epidaurosban |
| részvétet zeng a cimbalom, Delphiben a múltat |
| ígérgeti a jósda, Ráchel mindjárt a kerék |
| mögött a hinni-bátor Leonidasszal |
| találkozik: „Megcselekedtük, amit |
| megkövetelt a világ.” Ezt a semlegességet |
| ön seholsem fogja megtalálni, mondja |
| a palotában egy svéd hadvezér, mert |
| ez nem a könyvekben lakik: politika |
| az, amit végre lehet hajtani. Hát tovább |
| lengenek a liliomos, oroszlános, holdas |
| lobogók, atomreaktorok között, és a |
| templom védőszentjeinek kidolgozott |
| kezében borona, dárda, síp és fakalapács; |
| és orgona szól, de az országhatáron túl |
| betiltják az orgonaszót, a másik határ |
| mögött pedig előírják a Bach-jegyzékszámot, |
| vagyis mindegy. Lesz-e idő, hogy nem fogod |
| tudni, hol lakott Rembrandt, Anna Frank, |
| Vörösmarty Mihály? S hogy mért olyan kétségbeejtő |
| egy üres kottaállvány? S a stockholmi |
| palota fölött a majdnem-telihold, amely |
| számodra sosem ér utolsó fázisába? |
| S a helsingborgi kikötő, amelyet a tiéid |
| halászbárkája egy evezőcsapás híján |
| elért – de a második Párka kezéből |
| régen kisiklott az út. És az erény. Ha mégis |
| partra úszol, keresed a fapántokkal |
| megerősített magtárakat, malmokat, |
| a kerekeskutat, a katlant, az oltáron |
| a kulcsot és a kőtáblát, a porhanyós |
| földön a csillagórát jelző köveket, és |
| mindenütt a keréknyomokat, a létrát, |
| amely alatt Jákob a túlélni-bátor Leonidas |
| kedveséről álmodik, birkózik érte, és |
| hiába rabolják szét a civilizált hordák |
| a csengő márványt és a pengő fémeket, |
| s tombolva kapcsolják rá a villanyt a |
| létra remegő szárára, amely már régen |
| kicsúszott az első Párka lábnyomaiból, |
| orgona szól a majdnem-teliholdban |
| Moszkvától Párizsig, Rekviem, Kaddis, |
| Úrangyala-imádság, megállnak most |
| a faekék, lecsüggednek a liliomos, |
| oroszlános, holdas zászlók, üres minden |
| thonet-szék a Café de Lutèce-ben, mert az erő |
| mindent odacsordít, odahúz, odaérint, |
| ahová örökidőktől kell: az első |
| kerék mögé, az első kerék nyomába, |
| az első nyikorgó, madárlátta fakerékig. |
|
Vulkán felett
| Házat építeni: út, igazság, élet. |
| Az „én vagyok” teljes feladása. |
| Este az ablak négyzetében |
| gyertya gyúlik valaki másra. |
|
| Utas, megállj; lovas, tovább: |
| mindegy, odakinn mit határoz, |
| akit már eddig elhozott a vágy. |
| Meglátta, s köze lett a fényvilághoz. |
|
| Felszívja álmát a szeg és a léc. |
| Megrendíti a sár. Az építő |
| tudja a belső ellenszegülést. |
|
| míg lapjukat összenövesztik. |
| és sírokat födtek be eddig. |
|
| Nincs más gyökér, csak fagyökér. |
|
| Az agyagért le kell hajolni. |
| Bölcső felett megáll a sóhaj. |
| Lassú szekér rázza maroknyi |
|
| Szeresd a port. Szeresd a port. |
|
| Ne érintsd, amit megszeretsz. |
| Vagy érintsd meg, de tudva, mi. |
| Ne felejts gyertyát gyújtani. |
|
|
Hualing kertje Iowában
|
Réz Pálnak
| Szélcsengők az indián nevű |
| folyó felett: az átplántált otthon |
| mezében az átplántált hontalanság. |
| Cseng-bong a kert. Illatos szantálfa-füstölők, |
| kimonók, szárik villognak az ideszorított, |
| a gyökeret vert fák zeg-zugaiban, mint |
| a parton a mindig-éber szarvasagancsok – |
| a látványnak minden részecskéje riadalom. |
| Újraépíteni: üvegtöredékről üvegtöredékre |
| lépni, mezítláb. Franco elől futottál, |
| vagy vörös milicisták elől – egyként át kell |
| gondolnod valamit, de az üvegrelépést |
| többé nem kerülheted el. Sebzett talpon jár |
| minden szökevény, s ezért, hogy gyilkosok |
| vagy cinkosok évtizedek múltán buknak csak elő, |
| mikor már egész testükre fölkúszott |
| a hősi heg, a mítoszborostyán, a pénz- |
| és póz-rezegtető, melyet majd tovább testesít |
| a történelmi elföldeltetés, mi által |
| – ha hihetünk, s miért ne hinnénk Orwell szavának – |
| „a gyilkos hazugság alája kerül |
| egy mélyebb hazugságnak”. |
| egy mélyebb hazugságnak”. |
Szélcsengők. |
| Félnéma hang. Ne állj alája. |
| Felszívja otthonaid mítoszát |
| a szélbe plántált hangok metafizikája. |
| A fák között a fölhurkolt harangok |
|
körül-levése. És az is mindegy: |
| játék hurkolta oda őket? kétségbeesés-e? |
| Március van, tornádó, a fémek zengenek-bonganak. |
| Nagy nép. Kis nép. Szórványnép. Adat. Adat! |
| A tornácon, az indián nevű folyó felett |
| whiskysüveg kupakja pattan, angolul terítenek. |
| „Illendő lenne most elpusztulnom, |
| túl nem élni a hazám halálát” – |
| a bombázás alatt ezt Szép Ernő izente. |
| Whiskysüveg. Ne lépj rá az üvegcserepekre. |
| Szélcsengők. |
Szétpattog a hang. Az indián |
| nevű folyó, a keleti hangsurranás, vagy |
| a helyrajzi szám a látszat? |
| A telekkönyvnek nincs metafizikája. |
| Angolul még meg nem aláztak. |
| A tornácról nézzük a tornádót. Március. |
| Kimonók. Szárik. Szarvasagancsok. |
| Villogó öltönyben sötét férfiváll. |
| Egy másik kálvária, amely itt marasztott. |
| Egy másik seb, amely végigvonul a régin. |
| „Szívesen fáj”, mondták a szülőfalumban. |
| Hát kikre mondod azt, hogy „enyéim”? |
| Merrefelé tart az ökörnyál, ha márciusban |
|
van ökörnyál egy szantálfüst kóválygású |
| kertben, az indián nevű folyó felett, |
| amelynek folyási iránya megfellebbezhetetlen, |
| afelé, aki egy hazai trágyadombról |
| vagy afelé, akinek annyi a neved, |
| hogy egy lábjegyzetben kibetűzze? |
| Nem, a világcsavargás póza nem segít. |
| Szélcsengők. Kimonók. Helgák és Maruszják. |
| Nem hajó ez a tornádós századvég velünk. |
| A gyilkos hazugságnál mélyebb hazugság. |
| Zeng-bong a kert. Agancsokon szünetjel: |
| félnéma naplemente. Futni, vissza. |
| Kapaszkodunk. Úgyis szél. Hangok. Cserepek. |
| Szeretnek itt. Hiába. Sötét férfikar. Késő. |
| Szélcsengők. Megsiketülök. |
| Elnémulni se lehet. Ha a jelzés jön, |
| kilépek innét. Rögtön. Addig |
| el ne ereszd a whiskysüveget. |
|
Miserere
| Mint a szavanna széli fák tetejét, |
| kettétenyerelt engem az Isten. |
| Előkészítve fészke villámütésnek, |
| lassan sodródó, kékesvörös felhőnek. |
| Mozdulni talán lehet; a próbálkozás |
| képtelenség. „A költő legyen bátor.” |
| Mire? Hamarosan besötétedik. Az ágak |
| sűrű tövébe heverednek a szájuk szélét |
| nyalogató oroszlánok. Lesz, aki elbődül. |
| Honnét tudná, mi az: kifeszülni, magasan, |
| mint a gége, a puszta éjszaka alá. |
|
Gyermekrajzok
| Tisztelt Bíróság! Távkutyák |
|
| elloptak minden sztárruhát. |
|
| Beszerezünk néhány sztárruhát, |
|
| s mivel drágák a távkutyák, |
|
|
| Tisztelt Management! Alperes |
| hiányában itt per se lesz. |
|
| nálunk nincs Pádua megye. |
|
| miket a Cégbank jegyzene. |
|
| Fellebbezésnek nincs helye. |
|
|
|
Keats/Szabó Lőrinc egy sorára
| Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok, |
| s nem leszek többé láncra fűzve itt, |
| hol megleltem a Paradicsomot, |
| s velem a teljes klán kiűzetik, |
|
| mert lelkünk mélyén füstbe ment a terv, |
| hogy sokasodjunk, mint a szárnyasok, |
| más égtáj kellett volna, míg betelt |
| a sors, mely egyszer csontig vágatott, |
|
| de az emlékkel mit sem kezd, aki |
| a holmik közt majd csontkézzel kutat, |
| s mint agyagménest, rendre elköti |
|
| éjjel kipányvált mondataimat – |
| vigyél, mondom az Angyalnak, vigyél. |
| S könnyű lesz, mint a Szajna parti szél. |
|
|
Keats/Vas István egy sorára
| Ha félelem fog el, hogy meghalok, |
| ha rádöbbenek, s félelem fog el, |
| ha a félelem már torkon fogott, |
| ha rádöbbenek, hogy most félni kell, |
|
| ha mint pókháló, felcsavar a félsz, |
| ha nem találom a pókfonalat, |
| ha rádöbbenek, a munkám se véd, |
| ha egyszer cserben hagynak a szavak, |
|
| ha bebáboz a pántos félelem, |
| mint Kolbe atyát éhség görcse, ha |
| nem velem fut az idő: ellenem, |
|
| ha tátogok, mint elgyűrt törpefa – |
| az Úr tenyerén szárnyra kaphatok, |
| addigra csupa félelem vagyok. |
|
|
A halászat törvénye
| Orkney-szigetek. Szorong a halász. |
| Hajnali négytől üvöltöz a szél. |
| Tárulkozik, recseg a csónak, |
| reccsen a vétkes vízi ház. |
| Aztán a csend a léken túlig ér. |
|
| Tenger csillaga, kíméld a hajómat. |
|
|
Partra vetve
| Árokpart. Lagúna fölött az éter. |
| Hegedű, cselló. Ők ketten eveznek. |
| Lélekvesztő: Toscanini vezényel. |
| Vitorlán sodródik az éjfél. |
| Megnő az árnyék a kormánykeréknél. |
| Már szárnyam sincs. Követlek. |
|
Kilenc dobütés
| Maranathá |
Jordán patakja árad |
| Maranathá |
völgyében a halálnak |
| Maranathá |
hegyek kosokra válnak |
| Maranathá |
dombok bárányra válnak |
| Maranathá |
nem visz tovább a lábad |
| Maranathá |
körülvesznek az árnyak |
| Maranathá |
követhetetlen árny vagy |
| Maranathá |
rekedten mint a dámvad |
| Maranathá |
szórvány vagy és halál vagy |
|
Ház Betlehemben
| Minden ház fordított tömegsír. |
| Házat, földet, férfit akart |
|
| Férfit, ki földön s házban is |
| Hajlongott Ruth, s elvette őt |
|
| A frigy tetszett Naóminak, |
|
| minden ház fordított tömegsír. |
| Dávid király dédanyja lett |
|
|
Üzenet Alaszkába
| Régen nem írtam. Itt a szél világít. |
| Egyre nehezebb, ikercsillagom. |
| Sosem tudhatom, annyi-e a Másik, |
| mint szerszámnak a fű, ha meghagyom. |
| Vagy te lettél a penge, s én a fűszál? |
| s a távolság, a kelta félhomály, |
| már fel se gyújt, csak üszkösen közénk száll? |
| s nem támad rózsa, nem telik pohár? |
| Merev támlájú karosszék ölében |
| az egyikünk a fallal szemben ül. |
| Az órák ütnek. Lődözés, söréttel. |
| Ha angyal jön, elvágólag repül. |
| De mozdulatlan minden. Te is, én is. |
| Kit elképzelnek, s ki elképzeli. |
| Minden burokban. Varázsgömb vezényli |
| a városban a roppant térzenét. |
| Hallod te is? A harsona sikoltoz, |
| bíbor győzelmi zászlót vág a szél. |
| A Bürgermeister mindent máról keltez, |
| szarvasbőrön pecsétes oklevél. |
| Zúg a harang. És benne zúg a tenger. |
| A boltok nyitva. A kagyló remeg. |
| Szerelmespárok futnak, mint a sínpár, |
| szemben a szertenyíló évtized. |
| Portölcsér pattan fel a sivatagban, |
| az óceánon két sziklaszobor. |
| Hát érted ezt? Elhagyhatsz száz alakban, |
| ki mozdulatlan, mindig visszadől. |
| Várj meg! Téged visszhangoz minden horhos! |
| A szomj s a tárgya úgyis szétvadul. |
| Csenget a postás. Te voltál a fontos. |
| Micsoda csend. Az asztal felborul. |
|
|