Borges olvasása közben
Dicsőség annak, ki meg nem hal. |
| Akit megütnek, elfelejti. |
| Mint ház fölé hulló korom, |
| körülhullja lassan a semmi |
|
| azt, ki sorsára hagyva él, |
| bölcsen, mint rozsdás szeg a falban, |
| kérdésével, hogy: mit akartam – |
|
| ágytól, asztaltól, tüdejétől |
| ki válik, kopoltyút növeszthet, |
| s vigasztalódhat: vannak még, |
| kik féltüdővel lélegeznek, |
|
| a bál eltarthat hajnalig, |
| nem divat már a danse macabre,
|
| hosszú sorsot mutat az ábra, |
|
| hol mindenfélét elkövetnek, |
| helye készül a gyűlöletnek, |
|
| vagy helybenjárni, lelkes állat – |
| életben lenni annyi, mint |
| feliratkozni kannibálnak: |
|
| ne nőj fölébe önmagadnak, |
| ne légy semmi, csak azonos, |
| hagyd meg a választást szabadnak, |
|
| állni, hajolni, dőlni kell, |
| ennyi tudása hegynek sincsen, |
| mert szétrobban a hallgatás |
| a vészjelzőn: a hátgerincen. |
|
|
|