Átváltozások

„És mondd – kérdezte G. –, milyen volt B. mint szerető?” „B. – felelte E. – olyan volt, mint egy perzsa herceg.” Egy perzsa herceg! G. megpróbál elképzelni egy perzsa   herceget. Fekete szem, síma, olajos bőr, olajozott mozdulatok, ez eddig közhely, valami keleti rafinéria, fűszeresség,   ez csak előítélet, valami szikkadt, nagyszerű fuldoklás, sötét   közelség, beidegzett sosem-szabadulás, csapda-sűrűség, szurdok-verejték,   botorkáló szakadék-szavakkal lefékezett halál, röhejre váltott   kétségbeesés, a sivatag utolsó tébolyától szárazzá aszalódott, sistergő, forró   lélegzet kizuhan az ablakon, mint a handzsár, az alant sétáló   özvegy K.-né, valamint dr. X. és kutyája sőt L. kofaasszony   nyakát szegi, tömeggyilkosság kora hajnalban, Budapesten, vagy tán   nem is Pesten vagyunk, tán ez egy másik szélességi fok,   mit mond a rádió? mit mondanak a hírek? Bemondták már, hogy közöttünk mi történt, illetve B. és E. között,   most, vagy akkor, de hiszen mindegy, ha az a perzsa herceg úgy dönt, hogy beleszól az életünkbe, kérlek vigyázz, B. és E.   ott fekszenek, összekötözve, s alattuk, büntetésből, a térkép: „jó lesz vigyázni a szavakkal”, hogyhogy perzsa? hogyhogy herceg?   meggondolta ön, mit beszél?   mért keveri össze a napi politikát a népmesével? Nincs erő, amely a szavakat   elrángatná a holdudvarukból. Gondolja meg a hasonlatait. Gondolja meg a mozdulatait.   Gondolja meg, nem akar-e tévedni inkább. A gondolattársításért még megfizet. Hercegnő, akar ön fizetni? Édes, zárd el a rádiót.