Halak*

Sohasem értettem őket:
a szökdelőket, vízből menekülőket.
Ha kopoltyúval természetesebb,
minek – fulladni – a másik közeg,
a légnemű, a foghatatlan,
az összeütközésnél csobbanatlan,
minek? Minek, minek.
Csillogtatni a pikkelyeiket.
Egy perc megállás a Nagy Vízkeréken.
Egy perc az égben.
Aztán a törvény működésbe lép.
A gravitáció. Süllyed az ég
és alakot vált az elérhetetlen,
ott hintázik az ismerős közegben,
hatalmas vízcsepp, kénytelen mennyország,
reménytelen szerelem, Magyarország.
 

1969

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]