A keszthelyi téren

Nagyon-nagyon hideg volt a hold, nagyon-nagyon kék volt az ég, iszonyú magas volt a Városháza tornya – sétáltunk. Milyen hatalmas volt a tér! S a ferde Szentháromság, elgyötört barokk angyalaival! A langyos fű, amerre mentünk, harsogott. Én vártam, hogy a hársak tetején madár fog éleset sikoltani, s felébred mákonyos álmából az óriási babaváros. Kongattak. Fenn, a villanydrótokon nagy, láthatatlan szikrák szakadoztak egy semmitmondó cinkos üzenettel valahová. S a tó felől, a lila parkon át, a rács közé vert sikátorokon lebegve jött, mint súlytalan göröngy, a békák szívverése. … Dobhártyám csalt meg?! Ennyi volt az út. Nagymessze kulcs zörrent a zárban. Ott mentem, meneteltem temelletted gólyalábon. 1961