Három kép^*

1 Andrea di Bartolo: Joachim elhagyja a várost Mért hagyta el Joachim a várost? zúgó köpenyben indulva, sötétkor? a kőcsipkéjű párkánnyal határost kinek tövére ráült a középkor? s a vidám bűnök pókfonalakat írtak a város pergamen-egére s a faggyú-verte boltívek alatt nem jött elő egy glóriányi fény se? arcokkal tömött hallgatag tetők gyökérnyi vastag lábas temetők két ház közének bőrből van a hídja ezt a mindenhol-magával-határost, ha nem hagyja el Joachim a várost, ránőtt volna a város Joachimra.   2 Rousseau: Alvó cigánylány Egyet kortyolt a korsajából, pendült egyet a mandolinja, egyet nehezült még a botján, elszunnyadt a csíkos cigánylány. Szalma-sörényű, gyűrű-szemű, farkbojtja csóva-méretű, cövekel a homokon a holdas oroszlán. Két homokszem se koccant össze, szuszogva belélegzik egymást, és így marad mostmár örökre, a lánynak holdfehér a körme.   3 Grant Wood: A forradalom lányai Légy érzékeny! Figyelj a sejtjeidre! Fekete Toll a domb mögé futott. Meg kell nézni, a drótsövényen nincs-e. Mit tud a drót, amit én nem tudok? Bennem is zeng a forrásvizek kincse. Ha kell, megtartó akadály vagyok. Kertész ollója. Kócpojáca tincse. Tudok jóhírt. Végórát. Áramot. Földre szorított füllel, messziről, előre mondom, ha a tölgy kidől. Nem kell, hogy vassal visszafogjanak. Tűz-szagot érzek, ahol mások fáznak. A forradalom lányai teáznak szabadsághősök arcképe alatt.