Az Arcnélküli

És ment az Arcnélküli ember az éles arcúak között, a földön égtek a tüzek, messziről morajlott a tenger. Senki sem szólt hozzá. A fák meglegyezték és összezárták. És rásötétedett két kitárt ág közül a fönti némaság. Falak, lépcsősor, háztetők, villanydrótok ideg-kudarca. Meglazult kövek fogták harcra- képtelen testét a világ előtt. Aztán a láp, zöldhúsú bendő, gőzölve gurultak a békák, megint szelíd lett, egyre mélább, mi jöhet még? víz, kőfal, erdő? Egy gyerek jött, kócos cigány, az ránézett, mint a folyóra: cikázni kezdett a vonója, azóta folyton muzsikál.