Szellemidézés*
| A félhomállyal idegyűjtlek: |
| a fotel fölött száll az újság, |
| parázs tartja a cigarettát. |
|
| A szó sehol. A szem sehol. |
|
| És vissza: minden tárgy, minden |
| szöglet, mélyedés, energia, |
| a fény minden megtöretése rávall. |
| Barokk gyönyörben egyesül |
| egy kitöltetlen férfi-körvonal |
|
| Hozzámcsapódik a zene. Agresszív |
| hullámaival megemel, továbblök, |
| végigborít, estéli tenger. |
| Néhány négyzetcentiméternyi |
| s a végtelen mégsincsbe ér az ember. |
|
| Ordítsak? az se volna jobb. |
| Kezembe vájjak? vagy legyintsek? |
| Nem vitte többre, aki megfeszült, |
| mint aki azt mondta: feszítsd meg. |
|
| Mind, akik a halálba mentek, |
| Drágább voltál az életemnél. |
| De ezzel nem mondtam sokat. |
|
|
Pitypang
| gyermekláncfű, régi rétre |
|
Csillaghullás
| Mintha kristálygömbbe néznék. |
| Forognak, szikráznak a dolgok. |
| Közelebb jönnek. Távolodnak, |
|
| Minthacsak puha tóhoz érnék, |
| fejemnél kettécsap a sás, |
| keresztülrajzolnak az ágak. |
|
| Fölémfeszül a veteményes ég. |
| Minden csont ki akar kelni. |
|
| Burjánzik minden. Bűvészinas |
| növekedést, egyszeri ikerséget, |
| szökevényforrást, és már nem tudni, |
|
| fejemhez kapok órák múlva, |
| hátha ottmaradt egy darab meteor. |
|
|
Ádám-Éva
| „Szép hölgy, elvinném Perzsiába, |
| ha volna két vonatjegyem.” |
|
| „Elmennék vonatozni, szép úr, |
| csak tudnám, van még Perzsia.” |
|
|
Románc
nád helyett békanyálba kapni |
egész a hömpölygő halálig |
|
Jó indulatok kertje
| üveg-darázs, pávaszem-lepke |
|
| történet szól, mintha figyelne: |
| eső duzzad, leszáll a felhő, |
|
| csattanásig feszül a rézkürt, |
| megtelik, kaput nyit az inda – |
| virágzom, még jobban szeretlek. |
|
|
Ellenfénykép
| Kékkel megárnyalt sárga vízen |
| A te szerelmed sose színfolt: |
|
| Felhő, barlang bensője nyílik, |
| meghőköl, nem tudja nevét |
| az, akit színen tart a kép; |
|
| utólag aztán (naplemente, |
| lesz az egészet megnevezni |
|
| de én most látok, amikor van
|
| nádillat – lengés – égveled – |
|
|
Koraősz
| forr zsibong a borgöröngy |
|
|
Téliszony
| Tollpárnák. Befelé borzong a város. |
| Az ablakokból kidülled a köd. |
| A csatorna fölött alvajárnak az utcák. |
| Híd alatt ül a macskapuha szél. |
| Felhúzott órából, verbunkos zenére |
| Kaleidoszkóp. Szögletek, szögletek. |
|
| Nem akar kiszakadni a hó. |
| Csiszolatlan, tömör villogással |
| Köröskörül a Kanári-szigetek forognak, |
|
| Éjfélig belékapaszkodik a kéz. |
| Aztán az álomtól felenged, szétterül. |
|
|
Klinikán
| Ez itt a szerelem határa. |
| Itt azt mondják: vége a napnak. |
| Meg azt: viszontlátásra, drága. |
| Pontosan vége a pillanatnak. |
|
| Találkozás ettől-eddig, a randevúba |
| pincér, házmester, doktor |
| belenéz. Sisakforgós vitéz |
| voltál a viharokban – hamarosan |
| beletörheted vérszimatos orrod, |
| azám, muszájból van a tégla, |
| s a malter hozzá a sajnálkozás, |
|
| A balladákat civilizálták: |
| egy beszélgetés három perc – |
|
| halló, még lemaradt a refrén, |
| valami fontosat akartam – |
|
| homállyal, erős világítás kell ide – |
|
| emlékszel, akkor fénybe borultak a kertek – |
| csipeszt, fogókat, ollót – |
| lábra álltak a fák, körbe is mentek, |
| ördöngős cirkuszi vad – tampont – |
| fogja le, nővér – legalább távlatként |
| vártuk a végtelent, párhuzamos |
| vonalak – mi ezt az eljárást alkalmazzuk, |
| kérem, villanyáram helyett – |
|
| ó, a hátgerincemen az a villanyáram! |
| elkékült csőrű vadmadár a holdban, |
| két lába közt húnyó leander-ág – |
|
| békesség a jelenvalóknak, |
| a soha-ki-nem-gyógyulóknak, |
|
| még, még, ollózva kézzel-lábbal, odáig |
| miféle centrifugális erő szédít innen, |
| csöpögő csapok, klóros virágok, |
| gézre-feszített krisztus-asszonyok, |
| hetvenezer ágytál mikrokozmoszából |
| átszórva hézagain, küllőin, húrjain – |
|
| Doktor – Aeolus – az ujjaim – |
|
| nem morfium, más kábulat játszik |
| csípő-csavaró rumbát keresztbe-kasul-varrottaknak, |
| nászindulót a riadt-vihogóknak, esetteknek, |
| sekélyeseknek, lomposoknak, |
| szimfóniát, négytételest, nekik, |
| akik már sosem lesznek asszonyok, |
|
| amiből kikopog az egyszeri vadmadár, |
|
| a mindenütt jelenvalóknak, |
| a soha-ki-nem-gyógyulóknak, |
| a sejtjeikkel fizetőknek, |
|
| erre, amarra viszik őket, |
| két lábuk közt ringó leander-ág, |
| minden holdtöltén elkezd muzsikálni – |
| többé nem lehet limitálni. |
|
|
Apokrif dalok
| Két órája fekszem és jajgatok |
| hol van vállad a kettős rózsatő |
| hol vannak feledtető ágaid |
| szájad kristálybarlangja fénytörő szemed |
| széljárta hajad a tengerek szagával |
| mozdulatod az időre-fagyott közeledés |
| csillagot hozó mozdulatlanságod |
| vállad a kettős ág az iker-orsó |
| lélegzésed barlangja |
két órája fekszem |
| szivárványtörő mellkasod emléke alatt |
| a tengerek szagával a tengerek színével |
| karod iker-ágából elszabadultan |
| a szabadság elemi szorítása nélkül |
| az órák súlyát hordozva csontjaid helyett |
| rózsát virágzó barlang édes ágak |
| hullámtörő kövek csillag-csatorna múltán |
| a tenger jeltelen apályos másaként |
| hangtalanul mert nem hallod a hangom |
| jeltelenül mert nem látod magad |
|
| Kék antracitból volt a ház |
| az ablak szárnya nem ereszt |
|
| vigyáz a mélyben a szigony |
|
| mögöttem tárgyak szögletek |
|
| emelkedését a béna szárny |
|
|
| hogy megtartsam magamban ezt a házat |
| tovább faragjam ezt a házat |
| kivessem mindazt aki itten hajléktalan |
| elnézzem aki erre jön s reménytelen |
| ne tégy velem uram ilyen gyalázatot |
| ilyen feladáshoz én kevés vagyok |
| kevesebb a kőnél amit kivájt a víz |
| kevesebb a víznél amit felszítt a kő |
| énbelőlem már semmit nem hívsz elő |
| kevés vagyok uram az odaadáshoz |
| mert amit kiszakítnál rég velőmbe rakódott |
| a mézes orvosság belém-vakolódott |
| már minden sejtfalam gyehenna-katlan |
| énvelem együtt elolthatatlan |
| nem érhet haragod egymagamban |
| itt vagyok uram élve holtan |
| zúzhatsz a mélybe nem leszek osztott |
| épületemben te vagy az oszlop |
|
|
Utazás Eurázsiában
| Nélküled ér az est megint. |
| Mit csinálsz? Fogsz egy Zeppelint. |
|
| A Nagykörúton szél csavar. |
| Füttyentsz. Ropog a légcsavar. |
|
| Adsz neki másfél vadzabot. |
|
| Jobbról Kelet, balról Nyugat. |
|
| Kiszállsz. A vámtiszt visszanyom. |
|
| Karonfog, mint egy banditát: |
| „Sajnos, e vízum skandináv. |
|
| De hová lett a fóka, Sir?” |
|
| Északon bezzeg nincs hideg, |
| kacsingatnak a pingvinek: |
|
| „A Jézus küldte, zord rokon, |
| mit keres itt a fjordokon? |
|
| az emberekben van a kincs, |
| és a hegyekben a gerinc?” |
|
| Nahát! becsaptak. Nem pipál. |
|
| „Uram! szabad egy kis tüzet? |
|
| Mindennap elmegy a vonat, |
|
| Szegény tűzhányó maga van, |
|
| Látod? tűzhányó. És maga. |
| Hanyatt-homlok siess haza. |
|
|
Aki folyton csak vár
| holdtöltére tengerdagályra |
| tüskés sokszöggel dobja szembe |
| a dolgok megváltozott optikája |
|
| torzító gépből szól a hang |
|
| kolduskirélyné szól a hang |
|
| rendjükkel bástyázná magát |
|
| szentjános szemű éjszakát |
|
|
Özönvíz
| Ahogy mennek az évek, egyre beljebb |
| Az arcod körém-keményedett, |
| áttetsző rajzolataidból történetek |
| viharzanak elő, színhellyel, beporzott |
| faluval, műkedvelő ebekkel, |
| futballal, érthetetlen férfi-örömökkel, |
| ne sírj, próbállak végiglátni az uton, |
| én mindennek a negatívját tudom, |
| nekem pokol, ami neked édeni, |
| és fáj, amit magamba kell építeni, |
| mert nőnek lenni szörnyű homorúság – |
| te csak segítesz vájni az időnek. |
|
| Menekülnék a jövőbe előled – |
| mi az, hogy jövő? józanon láttad-e? |
| Lehet-e odarugaszkodni, hogyha van, |
| idébbjön-e, ha vakolom magam? |
|
| Ne sírj. Ha semmi sincs, akkor se sírj. |
| Áttetsző tested, sárga rajzolat, |
| omló kutakon szép kútfigura, |
| bennem van, mint a kép a bábsütőben – |
| a bekerített élet negatívja. |
|
| Egyszer valaki szomjas előhívja |
| a tengerparton, szitáló esőben, |
| az egész tenger körülötte szárnyal |
|
|
|