Azték dal
a Cantares Mexicanosból 1520 előtt
| kékágak, tűzeres virágok: |
| Sírok, a halál felfaldossa őket, |
| bizony, felfalja műveink, |
|
Szellemidézés*
| A félhomállyal idegyűjtlek: |
| a fotel fölött száll az újság, |
| parázs tartja a cigarettát. |
|
| A szó sehol. A szem sehol. |
|
| És vissza: minden tárgy, minden |
| szöglet, mélyedés, energia, |
| a fény minden megtöretése rávall. |
| Barokk gyönyörben egyesül |
| egy kitöltetlen férfi-körvonal |
|
| Hozzámcsapódik a zene. Agresszív |
| hullámaival megemel, továbblök, |
| végigborít, estéli tenger. |
| Néhány négyzetcentiméternyi |
| s a végtelen mégsincsbe ér az ember. |
|
| Ordítsak? az se volna jobb. |
| Kezembe vájjak? vagy legyintsek? |
| Nem vitte többre, aki megfeszült, |
| mint aki azt mondta: feszítsd meg. |
|
| Mind, akik a halálba mentek, |
| Drágább voltál az életemnél. |
| De ezzel nem mondtam sokat. |
|
|
Pitypang
| gyermekláncfű, régi rétre |
|
Csillaghullás
| Mintha kristálygömbbe néznék. |
| Forognak, szikráznak a dolgok. |
| Közelebb jönnek. Távolodnak, |
|
| Minthacsak puha tóhoz érnék, |
| fejemnél kettécsap a sás, |
| keresztülrajzolnak az ágak. |
|
| Fölémfeszül a veteményes ég. |
| Minden csont ki akar kelni. |
|
| Burjánzik minden. Bűvészinas |
| növekedést, egyszeri ikerséget, |
| szökevényforrást, és már nem tudni, |
|
| fejemhez kapok órák múlva, |
| hátha ottmaradt egy darab meteor. |
|
|
Ádám-Éva
| „Szép hölgy, elvinném Perzsiába, |
| ha volna két vonatjegyem.” |
|
| „Elmennék vonatozni, szép úr, |
| csak tudnám, van még Perzsia.” |
|
|
Románc
nád helyett békanyálba kapni |
egész a hömpölygő halálig |
|
Jó indulatok kertje
| üveg-darázs, pávaszem-lepke |
|
| történet szól, mintha figyelne: |
| eső duzzad, leszáll a felhő, |
|
| csattanásig feszül a rézkürt, |
| megtelik, kaput nyit az inda – |
| virágzom, még jobban szeretlek. |
|
|
Ellenfénykép
| Kékkel megárnyalt sárga vízen |
| A te szerelmed sose színfolt: |
|
| Felhő, barlang bensője nyílik, |
| meghőköl, nem tudja nevét |
| az, akit színen tart a kép; |
|
| utólag aztán (naplemente, |
| lesz az egészet megnevezni |
|
| de én most látok, amikor van
|
| nádillat – lengés – égveled – |
|
|
Koraősz
| forr zsibong a borgöröngy |
|
|
Téliszony
| Tollpárnák. Befelé borzong a város. |
| Az ablakokból kidülled a köd. |
| A csatorna fölött alvajárnak az utcák. |
| Híd alatt ül a macskapuha szél. |
| Felhúzott órából, verbunkos zenére |
| Kaleidoszkóp. Szögletek, szögletek. |
|
| Nem akar kiszakadni a hó. |
| Csiszolatlan, tömör villogással |
| Köröskörül a Kanári-szigetek forognak, |
|
| Éjfélig belékapaszkodik a kéz. |
| Aztán az álomtól felenged, szétterül. |
|
|
Klinikán
| Ez itt a szerelem határa. |
| Itt azt mondják: vége a napnak. |
| Meg azt: viszontlátásra, drága. |
| Pontosan vége a pillanatnak. |
|
| Találkozás ettől-eddig, a randevúba |
| pincér, házmester, doktor |
| belenéz. Sisakforgós vitéz |
| voltál a viharokban – hamarosan |
| beletörheted vérszimatos orrod, |
| azám, muszájból van a tégla, |
| s a malter hozzá a sajnálkozás, |
|
| A balladákat civilizálták: |
| egy beszélgetés három perc – |
|
| halló, még lemaradt a refrén, |
| valami fontosat akartam – |
|
| homállyal, erős világítás kell ide – |
|
| emlékszel, akkor fénybe borultak a kertek – |
| csipeszt, fogókat, ollót – |
| lábra álltak a fák, körbe is mentek, |
| ördöngős cirkuszi vad – tampont – |
| fogja le, nővér – legalább távlatként |
| vártuk a végtelent, párhuzamos |
| vonalak – mi ezt az eljárást alkalmazzuk, |
| kérem, villanyáram helyett – |
|
| ó, a hátgerincemen az a villanyáram! |
| elkékült csőrű vadmadár a holdban, |
| két lába közt húnyó leander-ág – |
|
| békesség a jelenvalóknak, |
| a soha-ki-nem-gyógyulóknak, |
|
| még, még, ollózva kézzel-lábbal, odáig |
| miféle centrifugális erő szédít innen, |
| csöpögő csapok, klóros virágok, |
| gézre-feszített krisztus-asszonyok, |
| hetvenezer ágytál mikrokozmoszából |
| átszórva hézagain, küllőin, húrjain – |
|
| Doktor – Aeolus – az ujjaim – |
|
| nem morfium, más kábulat játszik |
| csípő-csavaró rumbát keresztbe-kasul-varrottaknak, |
| nászindulót a riadt-vihogóknak, esetteknek, |
| sekélyeseknek, lomposoknak, |
| szimfóniát, négytételest, nekik, |
| akik már sosem lesznek asszonyok, |
|
| amiből kikopog az egyszeri vadmadár, |
|
| a mindenütt jelenvalóknak, |
| a soha-ki-nem-gyógyulóknak, |
| a sejtjeikkel fizetőknek, |
|
| erre, amarra viszik őket, |
| két lábuk közt ringó leander-ág, |
| minden holdtöltén elkezd muzsikálni – |
| többé nem lehet limitálni. |
|
|
Apokrif dalok
| Két órája fekszem és jajgatok |
| hol van vállad a kettős rózsatő |
| hol vannak feledtető ágaid |
| szájad kristálybarlangja fénytörő szemed |
| széljárta hajad a tengerek szagával |
| mozdulatod az időre-fagyott közeledés |
| csillagot hozó mozdulatlanságod |
| vállad a kettős ág az iker-orsó |
| lélegzésed barlangja |
két órája fekszem |
| szivárványtörő mellkasod emléke alatt |
| a tengerek szagával a tengerek színével |
| karod iker-ágából elszabadultan |
| a szabadság elemi szorítása nélkül |
| az órák súlyát hordozva csontjaid helyett |
| rózsát virágzó barlang édes ágak |
| hullámtörő kövek csillag-csatorna múltán |
| a tenger jeltelen apályos másaként |
| hangtalanul mert nem hallod a hangom |
| jeltelenül mert nem látod magad |
|
| Kék antracitból volt a ház |
| az ablak szárnya nem ereszt |
|
| vigyáz a mélyben a szigony |
|
| mögöttem tárgyak szögletek |
|
| emelkedését a béna szárny |
|
|
| hogy megtartsam magamban ezt a házat |
| tovább faragjam ezt a házat |
| kivessem mindazt aki itten hajléktalan |
| elnézzem aki erre jön s reménytelen |
| ne tégy velem uram ilyen gyalázatot |
| ilyen feladáshoz én kevés vagyok |
| kevesebb a kőnél amit kivájt a víz |
| kevesebb a víznél amit felszítt a kő |
| énbelőlem már semmit nem hívsz elő |
| kevés vagyok uram az odaadáshoz |
| mert amit kiszakítnál rég velőmbe rakódott |
| a mézes orvosság belém-vakolódott |
| már minden sejtfalam gyehenna-katlan |
| énvelem együtt elolthatatlan |
| nem érhet haragod egymagamban |
| itt vagyok uram élve holtan |
| zúzhatsz a mélybe nem leszek osztott |
| épületemben te vagy az oszlop |
|
|
Utazás Eurázsiában
| Nélküled ér az est megint. |
| Mit csinálsz? Fogsz egy Zeppelint. |
|
| A Nagykörúton szél csavar. |
| Füttyentsz. Ropog a légcsavar. |
|
| Adsz neki másfél vadzabot. |
|
| Jobbról Kelet, balról Nyugat. |
|
| Kiszállsz. A vámtiszt visszanyom. |
|
| Karonfog, mint egy banditát: |
| „Sajnos, e vízum skandináv. |
|
| De hová lett a fóka, Sir?” |
|
| Északon bezzeg nincs hideg, |
| kacsingatnak a pingvinek: |
|
| „A Jézus küldte, zord rokon, |
| mit keres itt a fjordokon? |
|
| az emberekben van a kincs, |
| és a hegyekben a gerinc?” |
|
| Nahát! becsaptak. Nem pipál. |
|
| „Uram! szabad egy kis tüzet? |
|
| Mindennap elmegy a vonat, |
|
| Szegény tűzhányó maga van, |
|
| Látod? tűzhányó. És maga. |
| Hanyatt-homlok siess haza. |
|
|
Aki folyton csak vár
| holdtöltére tengerdagályra |
| tüskés sokszöggel dobja szembe |
| a dolgok megváltozott optikája |
|
| torzító gépből szól a hang |
|
| kolduskirélyné szól a hang |
|
| rendjükkel bástyázná magát |
|
| szentjános szemű éjszakát |
|
|
Özönvíz
| Ahogy mennek az évek, egyre beljebb |
| Az arcod körém-keményedett, |
| áttetsző rajzolataidból történetek |
| viharzanak elő, színhellyel, beporzott |
| faluval, műkedvelő ebekkel, |
| futballal, érthetetlen férfi-örömökkel, |
| ne sírj, próbállak végiglátni az uton, |
| én mindennek a negatívját tudom, |
| nekem pokol, ami neked édeni, |
| és fáj, amit magamba kell építeni, |
| mert nőnek lenni szörnyű homorúság – |
| te csak segítesz vájni az időnek. |
|
| Menekülnék a jövőbe előled – |
| mi az, hogy jövő? józanon láttad-e? |
| Lehet-e odarugaszkodni, hogyha van, |
| idébbjön-e, ha vakolom magam? |
|
| Ne sírj. Ha semmi sincs, akkor se sírj. |
| Áttetsző tested, sárga rajzolat, |
| omló kutakon szép kútfigura, |
| bennem van, mint a kép a bábsütőben – |
| a bekerített élet negatívja. |
|
| Egyszer valaki szomjas előhívja |
| a tengerparton, szitáló esőben, |
| az egész tenger körülötte szárnyal |
|
|
Az Arcnélküli
| És ment az Arcnélküli ember |
| messziről morajlott a tenger. |
|
| Senki sem szólt hozzá. A fák |
| meglegyezték és összezárták. |
| És rásötétedett két kitárt ág |
|
| Falak, lépcsősor, háztetők, |
| villanydrótok ideg-kudarca. |
| Meglazult kövek fogták harcra- |
| képtelen testét a világ előtt. |
|
| Aztán a láp, zöldhúsú bendő, |
| gőzölve gurultak a békák, |
| megint szelíd lett, egyre mélább, |
| mi jöhet még? víz, kőfal, erdő? |
|
| Egy gyerek jött, kócos cigány, |
| az ránézett, mint a folyóra: |
| cikázni kezdett a vonója, |
|
|
Hódolat Chagallnak
| A csészekürt estét jelez, |
|
| Hát hol lennék, ha nem veled, |
|
| Szűk a világ és végleges: |
|
|
Lapály előtt
| Rosszhírt hozok, ne hallgasson rám senki. |
| Volt egy földház. |
Az éjjel összedőlt. |
| Egy vízmosásnak különment a habja. |
| Lovak patáin csuklott szét a buborék, |
| léggömbökön csúszkáltak a vitézek, |
| és sose az bukott meg, akit arra szánt |
| az osztás: nem a szerencsésekre |
| jutott a lógané. És a himlő |
| és a bimbó egyazon tőből indult, |
| kettőbevált a gránithegy, belerugott |
| tehéncsordák futottak széjjel a szeméből, |
| szembefordult az árnyék |
az ügynökkel |
| az ügynökkelszembefordult az árnyék |
a járdán, |
| megszűnt a hangszerkíséret, mindenki |
| a gombok elhatározzák: nem gombolnak tovább. |
| A szerelemből szederjes lapály lett, |
| nincs tartomány a tulsó oldalán, |
| az országúton minden este |
| Csáklyákat ide. Még meddig haboztok. |
|
Három kép*
1 Andrea di Bartolo: Joachim elhagyja a várost
| Mért hagyta el Joachim a várost? |
| zúgó köpenyben indulva, sötétkor? |
| a kőcsipkéjű párkánnyal határost |
| kinek tövére ráült a középkor? |
|
| s a vidám bűnök pókfonalakat |
| írtak a város pergamen-egére |
| s a faggyú-verte boltívek alatt |
| nem jött elő egy glóriányi fény se? |
|
| arcokkal tömött hallgatag tetők |
| gyökérnyi vastag lábas temetők |
| két ház közének bőrből van a hídja |
|
| ezt a mindenhol-magával-határost, |
| ha nem hagyja el Joachim a várost, |
| ránőtt volna a város Joachimra. |
|
|
2 Rousseau: Alvó cigánylány
| Egyet kortyolt a korsajából, |
| pendült egyet a mandolinja, |
| egyet nehezült még a botján, |
| elszunnyadt a csíkos cigánylány. |
|
| Szalma-sörényű, gyűrű-szemű, |
|
| Két homokszem se koccant össze, |
| szuszogva belélegzik egymást, |
| és így marad mostmár örökre, |
| a lánynak holdfehér a körme. |
|
|
3 Grant Wood: A forradalom lányai
| Légy érzékeny! Figyelj a sejtjeidre! |
|
| Fekete Toll a domb mögé futott. |
| Meg kell nézni, a drótsövényen nincs-e. |
|
| Mit tud a drót, amit én nem tudok? |
|
| Bennem is zeng a forrásvizek kincse. |
| Ha kell, megtartó akadály vagyok. |
| Kertész ollója. Kócpojáca tincse. |
| Tudok jóhírt. Végórát. Áramot. |
|
| Földre szorított füllel, messziről, |
| előre mondom, ha a tölgy kidől. |
| Nem kell, hogy vassal visszafogjanak. |
|
| Tűz-szagot érzek, ahol mások fáznak. |
|
| A forradalom lányai teáznak |
| szabadsághősök arcképe alatt. |
|
|
|
Gyermekrajz
| Patak partján van egy ház, |
| benne tábla foszforeszkál: |
|
Farkasok
| Valaki eltévedt a falka-csapástól |
| valaki elszakadt a nagy, fehér, havazó rohanásból |
| a pelyhek, a fogak, a lábak, a prüszkölő |
| a gömbölyű szemben a zsákmány vérbe forog, |
| a síkra zuhogó fekete láb-zivatar, |
| az inaszakadtáig guruló, hörgő csont-tömeg, |
| egymásra csattogó körmök, kerékbetört |
| dobhártyák, elbillent lejtő, |
| jézusmária, biszmilláh, herrgott, |
|
| ott kullog a fazék-soron egyenest |
| a kutyatejszagú éden felé, |
| ahol kerítés van a házak előtt, |
| reggel, délben, este azt mondják „hogy vagy” |
|
|
Óda a betonfalhoz
| Te bombabiztos, szépséges növény, |
| lappangó létem kerete: betonfal. |
| Becsüllek, mint fehér botját a vak, |
| s a felbukó deszkát a kapitány, |
| ha minden matróz megszökött. |
| Betonfal: |
erővel rádtámaszkodom, |
| hangot se adsz, nem rendül bele |
| függőlegességed, a horzsolást |
| hozzádfeszülök idegeimmel, bőrbevert |
| ikon, te tartasz, szárnyas oltár; |
| ha elvezényel onnét az órám sortüze, |
| vagy felcsavarnak, mint a pergament, |
| hagysz a bizonytalanban nyirkosodni, |
| téged pedig szikkaszt tovább |
| a vastraverzzel megkötött igen. |
| Betonfal: tudod-e, mi a másnaposság? |
| Nem tudod. Kétes-mámoros első félnapod sincs, |
| teneked mindig nulla óra van, |
| a térviszonyok változatlanok, |
| csak közvetítesz. |
Betonfal: |
| áldalak, mint barokk költő a bolhát, |
| mely őt is, kedvesét is csípte, s így |
| kettejük vére testben egyesült. |
| a ketrecben egymás fölött lakókat, |
| a légzőnek elviszed a lépést. |
| Beethovent porszívóval kevered, |
| hírügynökségnél gyorsabban jelented, |
| ki mikor fürdik, hol szólít a szükség, |
| nagy demokrata! mindegy neked, |
| hogy géplakatos fűrészel, vagy primadonna |
| átnyilamlasz e széttagolt koron, |
| ólomszín téglatested látszat-közönyével |
|
A parti bölcsek
| pulykatojást főz az asszony, |
|
| Tenger mélyén van egy hal, |
|
|
Növény és víz
| Én sose mondom rád azt, hogy olyan.
|
| Kettévált fűszál, megáradt folyam: |
| birtokollak, mert neveden nevezlek. |
|
| Táplálék, ital, sejtmag, horizont. |
| Kimondatik, és többszörösre bont. |
| Így lesz belőled borostyánmező, |
| jeges tornádó, matróztemető, |
| tölcséres szájú, csontfehér virág. |
|
| Hanyatt vágódom, bámullak, íme, |
| széjjelsereglik a mikrovilág, |
| hímpor virágzik, harang kondul innen, |
| ebből a szögből látható az Isten, |
| ebben a percben ezredéve ott áll – |
| teremtettél, ha nem hasonlítottál. |
|
| A hasonlat besüpped, mint a láp. |
| Eloszlik benne a hasonlított. |
| Mutass egy gyógyító metaforát: |
| adok helyette egy évszázadot. |
|
| Nem úgy, mint te – csak benned él tovább |
| a kő előtti kövület: a szó. |
| Takard fel. Ő is feltakarja rád, |
|
|
Mérleg hava
| Mások ilyenkor szüretelnek |
| puttonyba rakják mesterséges |
|
| hat hektó széplelkük helyett |
| széjjelöntik a hegy levét |
| és mindig van olyan „utána” |
| hogy visszahull az ösztönökre |
| a pányva – |
Mérleg havában egyszerű. |
|
| zene, marihuána nem segít, |
| viszi, viszi, görgeti mérni, |
| görgeti egyre – |
s a világ rekeszeiből |
| visszanéz rá a mások ökre – |
|
| harmóniát csinálni végleg |
|
| hinni a szenvtelen szünetben |
|
| mielőtt felborul a mérleg |
|
|
Regényes életrajz
| Voltam ládarakodó munkás Tokióban |
| malteroslány az Üllői uton |
| nevelőnő egy szuvas vityillóban |
| és több helyütt szerelmes hajadon |
|
| tanítottam proligyereknek táncot |
| tenoristának késköszörülést |
| mutatták nekem többször is hiába |
| a víz fölött az alámerülést |
|
| voltam vádlott a Markó folyosóján |
| szövetkezetnél segédkönyvelő |
| Dunavecsén egy hallétől kidőltem |
| Szibériában egy féldecitől |
|
| rossz ítész voltam és kiváló kántor |
| hátvéd ki mindig elnézi a gólt |
| és tolmács szívélyes baráti légkörökben |
| hol kölcsönös megértés sose volt |
|
| utaztam luxushajón szolgálati kordén |
| bögölycsípéssel műtöttem lovat |
| egyszer közelről láttam egy minisztert |
| féltem a téltől koplaltam sokat |
|
| vasesztergályos nyelvtanár riporter |
| igazolványom hátlapján ez áll |
| és vegytintával fölébe van írva |
| észrevétlen mint az üveghalál |
|
| a gyógynövényre önként ráhajoltam |
| továbbleheltem minden párlatot |
| kristálya-vesztett infánsnő a holdban |
| tettem amit a Vonzás rámszabott |
|
|
Isabella Bäumer levele Aubigny püspökéhez*
| Atyám, nagyméltóságú úr, az Ön sugárzó |
| kegyelme arra érdemített, |
| hogy én, pallérozatlan felföldi leányzó, |
| szemébe nézzek a világi bűnnek |
| s mint ördög láttán vándor prédikátor: |
| hanyatt vágódjam vétkeim súlyától. |
|
| Mert íme, nem vagyok szerény. Hívő se éppen. |
| Pazarló voltam kezdettől kevélyen, |
| s akit a gégém zsoltárokból ismert, |
| csak haragomban szólítottam Istent. |
| A bosszú Istenét! nekem sosem volt |
| olvadtszemű, töviskoronájú, |
| magát hallal-kenyérrel szétosztó uram, soha, |
| az enyémnek köve volt meg olaja, |
| hetedíziglen a velőbe nyúlni, |
| képmás nélküli, szörnyű Logika. |
|
| Nagy sakkjátszmában voltam én paraszt. |
| Keveset léptem, s mindig ugyanazt, |
| még most se látom tisztán az irányt. |
| Hát szóltam is, meg hallgattam is én, |
| akár Nagyméltóságod a misén. |
|
| És énekeltem! mennyit! a Fiút, |
| a Jóistent, aki csókolni tud, |
| Pán-sípon játszik, Buddha-karja van, |
| öreg bráhminnal gerezdet kötöz, |
| szemöldökétől megdördül az ég, |
| réztenyerében indián gyerek, |
| piramis térde, bordája totem, |
| világít, ha a tengerre hajol |
|
| s akkor mindenek zümmögnek, Atyám, |
| mindenben megindul a gégetájék. |
| Nagyméltóságú úr, micsoda játék |
| súlyt görgetni arra, mi súly magától, |
| s nem várni meg, hogy magától kilábol, |
| de váltságdíjért, ostyáért, imáért, |
| mint egy rongypapírt, leemelni róla? |
|
| Ez volna az a sugárzó titok? |
| Kegyelmes püspök, kettőnk között szólva, |
|
| Hogy fordított arány a büntetés |
| azzal, ha könnyen felmentem magam. |
| Hogy evilági vétkeink közül |
| legsúlyosabb a kockázattalan. |
| Ön, gyöngydombormívű ornátusában, |
| szószékén mozdulatlan, süppeteg. |
| Nekem, az ingajáratú magányban, |
| egy rezdülés is megmérettetik. |
| Parancsszó nélkül is mozogni kell. |
|
| Mit ér a bizonyosság, amit Ön kinál? |
| Időhúzást a lelkiismeretnek. |
| Maradjak én továbbra is, Atyám, |
| szénbélű gyémánt, óhitű eretnek, |
| tudván a dolgok kérges belsejét – |
| Ön meg csak látván, meddig a szem ellát. |
|
| Már vált a nap. Elindul a levél. |
| Foglalja Ön imába Isabellát. |
|
|
Halak*
| a szökdelőket, vízből menekülőket. |
|
| Ha kopoltyúval természetesebb, |
| minek – fulladni – a másik közeg, |
|
| a légnemű, a foghatatlan, |
| az összeütközésnél csobbanatlan, |
|
| Csillogtatni a pikkelyeiket. |
|
| Egy perc megállás a Nagy Vízkeréken. |
|
| Aztán a törvény működésbe lép. |
| A gravitáció. Süllyed az ég |
|
| és alakot vált az elérhetetlen, |
| ott hintázik az ismerős közegben, |
|
| hatalmas vízcsepp, kénytelen mennyország, |
| reménytelen szerelem, Magyarország. |
|
|
Tánc
| Vízimadár kinyújtott lába: |
| Szeresd azt, aki vándorol. |
|
Inkább árnyék
| Inkább árnyék az ablaktáblán, |
| két deszkaléc nyirkos derékszöge, |
| inkább a lélek élve-kárhozását: |
| nekem nem kell a szerkesztett |
| ha Szahara, feszítse meg a por. |
|
A pusztaságból
|
Sárinak
| minden térségből egyetlen |
| nem bánt, hogy elmozdul a sík |
| mintha vízből volna minden. |
|
| Akár a sebhely, a stabilitásod: |
|
| előtted mindenütt ház van, |
| járhatatlan hegyen vasút, |
| gondolkozik a költöző madár. |
|
| egy napon előbukkan a halál |
| s ahogy széttárod a kezed |
|
| Nem tévedhetsz. Jézus sem tévedett. |
|
|
A feltaláló éjszakája
| Mert az arénából kimaradt, |
| a kamraajtót magára zárva |
| egy sűrűsödő éjszaka alatt |
| – mert az arénából kimaradt – |
| rájött az elektromosságra, |
|
| kiült a tölgyfa-könyöklőre, |
| – mert el akarta mondani – |
| reggelre tölgyfa lett belőle. |
|
|
Optimisták
valamint W., díjnyertes kanárimadár |
|
Tel: 125-543/76-os mellék |
|
|
A kutatóvegyész
| Egy rosszemlékű lőrinci laborból |
| mert otthon nem osztanak Nobel-díjat. |
| Itt három kapukulcsom van |
| visszaköszön a pincér és láthatom |
| a Royal Shakespeare Companyt, |
| s ha kedvem van, Brüsszelbe rándulok |
| Meghívtak teadélutánra kétszer is, |
| egy asszony sírt a mellemen, |
|
| Itt nem kúpot dugnak a végbelükbe, hanem |
| adminisztrálják a szuppozitóriumot. |
| Meghaltam egy esős délután, |
| nézd, nem az Apátságban vagyok eltemetve. |
|
|
Az építész
| Megbíztak egy toronyházépítéssel, |
| kérdeztem, mennyi a célprémium. |
| A keresztbetett lécek magasában |
| egy nagyszakállú ember rámtekintett |
| s azt mondta: „Kicsi a te hited, fiam.” |
| A liftaknában, ott találtak rám. |
| Valamikor katedrálist akartam |
| Most lélekvesztőn vittek el. |
|
Az újságíró
| Míg éltem, humanista voltam. |
| Cikket írtam, hogy „A cigány is ember!”, |
| „Új életet kezd Barbél Zsuzsánna, |
| a filléres prostituált” és |
| „Szánjuk meg végre az öregeket.” |
| Egy éjjel, a redakcióból kijövet, |
| Hogy minek, azt majd jelenti a Reuter. |
|
A színész
| Rómeó voltam, lett két gyerekem. |
| Rongyos voltam, lett egy Cadillacem. |
| Mellem az ég minden mennydörgő |
| s egy könnyem se volt az anyám halálán – |
| két felvonás közt perforált a vakbelem, |
| „Nagy voltál” – szólt az ügyeletes orvos. |
|
Az antropológus
| Nem tudom, honnét szelídültem ide: |
| Közép- vagy Kelet-Ázsiából. |
| Nem tudom, hogyha kínozni akartak, |
| lófarkhoz kötöttek vagy tevehátra. |
| Az évezredes szenvedés emléke |
| Emeljétek a lapátot vigyázva. |
|
A nőgyógyász
| Csak a piros-fekete-rózsaszínre, a kagyló- |
| repedésre, a polip görcsös formáira |
| emlékszem, kínlódó lila ereket |
| látok, üreges rajzolatokat – soha |
| egyetlen orr vonalát, szem villanását |
| föl nem fedeztem, csak a bőr felett |
| a késem nyomait (maga az, Z.Q., |
| most ismerem meg a cisztájáról) – |
| ebben a mélytengeri húsevő növényvilágban |
| egy Arc bukkan elém csak – |
|
Ismeretlen nő
| A rablógyilkost védi a törvény |
| maximum ennyi meg ennyi évet kaphat |
|
| csak a szeretők védtelenek |
| évszázadok virágát tartják karjaikban – |
|
| csak a szeretők védtelenek |
| csak a szeretők védtelenek |
| az előítélet helyébe könnyedén |
| odalépett a társadalmi beleegyezés |
| miközben az idők mélyéből piros |
| abortusz virágzik zöldarcú érdek |
| poshadt hitvesi ágy korlátolt délután |
| vedd el a tarkómról a kezedet |
|
| hová lett az évszázadok virága |
|
| hol a férfi ki nem rabja semmi |
| és más törvényt nem ismer |
|
|
A bíró
| gyerekfejjel magamba véstem: |
| Csodáld és szeresd örökké |
| az erkölcsi törvényt önmagadban |
| s a csillagos eget fölötted. |
| szüntelenül kopogott a törvény, |
| ahová néztem, kinőtt az igazság, |
| tolvajok, üzérek, gyilkosok |
| szemgödre mélyén a csillagos ég. |
|
|
A rádióriporter
| Magyarország legnagyobb gyáregysége! |
| Legkeresettebb exportcikke. |
| Az évszázad mérkőzése, a legnagyobb |
| befogadóképességű stadionban! |
| A kiváló tudósról, a kitűnő művészhez, |
| Hazánk legnagyobb dzsungelében. |
| A magyar Athén, a magyar Stockholm, |
| a magyar Père-Lachaise, a magyar |
| Dynosaurus. A magyar jazz. |
| A népszerű manöken, a világhírű |
| tojásfestő. A riporter a dzsungelban, |
| a riporter a Père-Lachaise-ben, |
| Földön, levegőben, víz alatt. |
|
Az életrajzíró
| Apám portás volt és nem volt cipője; |
| apai nagyapám a báró birkáit |
| hajtotta, karámról karámra, |
| álmaiban, és már neki sem volt; |
| szerelmem kóristalány, tüdőbajos, |
| ó, chant macabre! a háború; |
| az építés; igen, botlottam én is; |
| hanem egy októberi hajnalon |
| előre megmondtam; s azóta |
| már emlékezem – nem volt cipőm –; |
| továbbá bújtattam zsidókat és |
| több ízben barátom volt J. Attila. |
|
|
A tudósjelölt
| Tizenkét évig gyűjtöttem a tényeket |
| főnököm „A zúzmó- és moha-féleségek
|
| viselkedése hazánk erdeiben, |
| különös tekintettel a megváltozott |
|
éghajlati viszonyokra” című dolgozatához. |
| Negyvenéves koromban megcsalt a feleségem, |
| mivel betört egy ékszerkereskedésbe, és |
| egy-egy muskátli volt az arcán – |
| én nem értem ezeket a mostani |
| gyerekeket, hol van belőlük |
| az a kitartás, az a szorgalom, amellyel |
|
A tanár
| Quousque tandem abutere Catilina |
| képeztem át magam, hogy legalább |
| térképen láthassam Perugiát. |
| Nézzék, kérem, a néptribunok |
| lábnyomát, az esti varjakat, |
| a lávakövek mozdulatait – |
| csöngettek – főbb terményei: rizs, |
| burgonya, cukorrépa, szőlő, a havasi |
| legelőkön szarvasmarhát tenyésztenek. |
|
| Később megrótt az igazgatóm, hogy |
| nem támogattam a rongybegyűjtést: |
| „Nem elég aktív a kolléga.” |
| „Ciceró?” – mondta egy gyerek – „a Ciceró! |
| Megint fönn jár a Via Appián.” |
|
| Falerno édes szőlőskertje! Inni kezdtem. |
|
| Én nem tudom, hol vesztettük el |
| egymás lábnyomát – quousque tandem – |
| igenis, indulok – még egy folyosóügyelet |
|
|
A műfordító
| „She lived for Love and died in harness” |
| a note for Thee, completely harmless |
| which would not read as standeth above |
| but this way bold and brave: |
| „Had she but lived in harness |
| and died while making Love – |
| she would jump out of this Grave.” |
|
| Utas, ’Ki épen erre jársz, |
| „Élt, hogy szeressen, Meg-halt Munka által” – |
| Tégedet óvna e’ telljessen ártal- |
| Mellyet ne illy mód olvass öszve, |
| „Élt volna tsak Munka által, |
| ’s halt volna meg Szerelem közbe’ – |
| Ki-szöknék most a’ Porbul.” |
|
|
Az őr
| Magányosok, itt megszűnt a magány. |
| Csalók, nincs kit becsapni többé. |
| Giccsfestők, alagút-melléfúrók, |
| minden oldalra álló nemzetőrök, |
| öngyilkosok, bérgyilkosok, |
| a nemzetet öngyilkosságra szánó bölcselők, |
|
| Együtt alusztok játékszeretekkel. |
| Nem szégyellem miattatok magam. |
| Idevonzódik Newton, Kepler, Danton, |
| a múlhatatlan Periklész is itt van, |
| és itt a jámbor doktorok, diákok, |
| szép csepürágók, firkászok, pojácák, |
| prédikátorok, fűves emberek, |
| jószagú pékek, kalmár vándorok, |
| pengő sarkú vitézek, céhlegények, |
| pallérok, dühös nyelvújítók, ácsok, |
| álmos költők, álmatlan hídverők, |
| üveggé, fénnyé válnak a kövek. |
| Néha kerülőúton jönnek erre. |
| Itt nyugszik Bajcsy-Zsilinszky Endre |
| és ide vágyik vissza Márai. |
|
| Vajha én, ki e vétkes-nagyszerű |
| folyamnak vagyok őre és tanúja, |
| ide térnék egyszer, s semmi álszent |
| gyászbeszéd ne volna rólam, |
| csak az a két szó. Tisztességes polgár. |
|
|
A hinta
Balassa Sándornak
SZÍN Nagyvárosi utca. Késő délután. Baloldalt hajlott gázlámpa, jobbra üzletsor: antikvárium, ékszerkereskedés, régiségbolt. A kereskedők ki-kilépnek boltajtókba, hajlongva köszöntik a sétálókat. A járókelők legtöbbje az ékszerboltba megy be. Öltözékük változatos: a férfiak cilindert, vadászkalapot hordanak, a nők miniszoknyát, hosszú utazóruhát, prémeket. A gázlámpa körül huligánok táncolnak, hol charlestont, hol twistet: lassan sétál el közöttük egy skót-szoknyás úr, kutyával. A háttérben Coca Cola-reklámok szikráznak fel, majd hirtelen: „Szívjon Symphonia cigarettát”.
Nem tudom, olvastam-e, hallottam-e, vagy egyszerűen álmodtam mindezt. Ezért a történet bármikor, bárhol játszódhat. Csak a két főszereplő a fontos: csak az ő mondataik. A többi kulissza, mint ez a késő délután. Elénekelhető, eltáncolható, s ha tetszik, el is hagyható.
Az eddig néptelen régiségbolt előtt megáll egy hölgy. Ruhája rövid, szürke, jellegtelen; haja kontyba tűzve. Arcát lassan a kezébe temeti; ezalatt a pantomimmozgású figurák megszólalnak.
ÉKSZERÉSZ
Csak tessék, tessék, hölgyeim!
KOPASZODÓ ÚR
Vajon voltak-e ékkövek Szókratész méregpoharán?
FIATAL LÁNY
Én megértem Önt, doktor úr. Bemennek az ékszerboltba.
ANTIKVÁRIUS
A régiségkereskedőhöz. Ádám óta nem nőtt más, csak a szarvunk.
HULIGÁNOK
Aki lenn marad a sárba, törjön ki a lábaszára, tviszt! Lenyomják egymást.
CILINDERES ÚR
És hogy van Ön?
VADÁSZKALAPOS ÚR
Ma reggel kitört a fogam.
CILINDERES ÚR
Ja úgy, már azt hittem, kitört a háború. És egyébként?
VADÁSZKALAPOS ÚR
Bal felső hetes volt. Már megint nem nyertem a lottón.
HULIGÁNOK
Néznek egy nő után. Et ne nos inducas in tentationem…
SKÓT ÚR
A kutyájához. Figyelj csak, Daphne…hazai dal.
Hirtelen csönd. A HÖLGY a régiségbolt előtt összerázkódik, felnéz, belép a boltba.
Régiségbolt belseje. A falon fegyvergyűjtemény, a pulton vázák, kancsók. A sarokban kottaállványok nyitott kottákkal, egy sosem volt zenekarnak; a székeken régi hangszerek.
BOLTOS
Csókolom a kezét, szépséges vevő. Nem fogja elhinni, Önre vártam. Ez a bolt csupa hegedű, csupa régi ékszer, holt fegyvergyűjtemény, méltó keret az Ön modern szépségéhez. Csókolom a kezét. Mit parancsol. Násfát? Stradivárit? Talán ezt a csontkoponyát.
BOLTOS
Szépséges vevő, más fejjel, sajnos, nem szolgálhatok.
HÖLGY
Segítenie kell. Talán azt kérem. Azt a maszkot, ott a falon, a fegyverek közt. Kérem, segítenie kell.
BOLTOS
Az a legkevesebb, mindig az a legkevesebb. Erre gondol? Ez, kérem, valódi apácamaszk Itáliából. Fehér főkötő, tetszik látni, tiszta fehér; vastag lánc, tessék megemelni, milyen súlyos, aranyozott ezüstből, és rajta ez a fekete kereszt…szimbólumnak mondják, ugyebár, tetszik érteni.
HÖLGY
Felveszi az apácamaszkot, igazgatja, kis ideig csodálkozva áll, majd előrelép.
| |
|
Bűnös vagyok, Mater Regina. |
| |
|
Ma reggel, ahogy cellámból kiláttam, |
| |
|
csak a lábnyomok mentek a tegnapi hóban, |
| |
|
lehet, egy ember meg a kisfia, |
| |
|
féllábon ugráltak az úton |
| |
|
és úgy morzsoltak gesztenyét, köhögve – |
| |
|
talán egy béna férfi volt, |
| |
|
a nyomot nem a mankója hagyta, hanem |
| |
|
ott nézdegélt az ablakrácsnak dőlve |
| |
|
elindult a park felé, ösvény se volt, |
| |
|
de fel akartam ébredni erősen, |
| |
|
hogy alamizsnát nyújtsak át neki, |
| |
|
kegyes cselekedetként, mea maxima culpa, |
| |
|
és álmodtam tovább, Mater Regina, |
| |
|
soha ilyen hóesést, ennyi buckát, |
| |
|
mindjárt megbotlik, ülök meredten, |
| |
|
ha nem tudok most megmozdulni, |
| |
|
elmondok harminc üdvözlégyet – |
Az utolsó szavakat térdre ereszkedve mondja. Lassan leveti a maszkot.
BOLTOS
Teljesen más hangon. Milyen kiválóan áll Önnek ez az álarc! Esküszöm, ha nem tudnám, hogy ennyi-és-ennyit írunk, azt hinném, kegyed maga Bűnbánó Magdaléna!
BOLTOS
Csupán a külsejére mondtam! Kegyed oly szép és szende arcú… Hátmég, ha lebontaná a haját…
HÖLGY
Tessék. Lebontja. Lássa.
BOLTOS
Bámulatra méltó! Nos tehát, csomagoljam?
HÖLGY
A fejét rázza. Álmatagon körbejár a boltban. És az? És az ott?
BOLTOS
Az, kérem, kuriózum. Japán gésa, mint észre méltóztatott venni, hiszen az Ön megfigyelő képessége olyan éles. Ha tetszik járni maszkabálba…
HÖLGY
Bálba! bálba! bálba! Leveszi az álarcot a falról.
BOLTOS
Hófehér arc, apró száj, feketével erősen kihúzott szem – világít az egész. És a haján lecsüngő cseresznyevirág, tetszik érezni? A HÖLGY közben felteszi a maszkot. Cseresznyeillat. Szakuraág.
HÖLGY
Leül a pódiumra, a láthatatlan zenekar elé.
| |
|
Hogy lejuthassak a völgybe utánad, |
| |
|
küldök neked, szívem, küldök szakuraágat. |
|
| |
|
Lemorzsolom a sziklát, akár a lepkeszárnyat, |
| |
|
félreborítom a bambuszerdőt, |
| |
|
átugratom a szentély-kapufákat, |
| |
|
lefelé úszom a kő-vízesésben, |
| |
|
mindjárt elértem a lakkhidat, állj meg, |
| |
|
nedves hajamban viszem a szakuraágat, |
|
| |
|
kicsoda is vagy te, hogy előtűnsz |
| |
|
itt, ahol vadak se járnak, |
|
| |
|
tetők szerencsebűvölő rézszarva közt kibukkansz, |
| |
|
szobrok üreges fejében megpendülsz, te vagy a lámpás, |
| |
|
gyöngyöző, mohazöld ének, félbemaradt, erős kiáltás, |
| |
|
hol az a völgy! a térség visszadob, |
| |
|
a hegyek körben fölédhajolnak, |
| |
|
szétszed a mesterséges tó, gyűrűkre, pöffedt |
| |
|
napjaimat egy molekuládért, csak ne ezt a vég nélküli |
| |
|
ezerszer megjelölt utakon, hegy-völgy hintáján lógva, |
| |
|
ahogy lennem adódik egy évtized óta, |
| |
|
te kellesz nekem mostmár, gyűszűnyire zsugorodott |
|
| |
|
futok, hajamban zörgő szakuraággal. |
|
Teljesen összegörnyed. Nem mozdul.
BOLTOS
Részvéttel. Adnék talán egy művészeti maszkot.
BOLTOS
Az a legjobban illik Önre. Csönd. Bízzék az ízlésemben, asszonyom. Sok vevőm volt, tudom, hogy számít az egyéniség. Ön nem apáca, és nem gésa. Semmi végletes egzotikum! Ön egy világvárosi tündér. Csak rá kell Önre nézni. Leemeli a HÖLGY arcáról a maszkot, elébe tart egy másikat. Íme, tessék! Merészen festett európai arc! Óriási fülönfüggő, mint a gyémánt! Estélyi hajdísz! Egy igazi színésznő, csupa csillogás! Egy metropol!
HÖLGY
Amint magán érzi a maszkot, mintegy varázsütésre, fölpattan. Hát akkor tessék! Tisztelt rendező úr, kezdhetjük!
HÖLGY
Semmi kérem! Föláll egy székre. Ez itt a „Hinta” című monstre produkció forgatása! Abszolút cinemaszkóp. Rendben a ruhám, Pixikém? Hátakkor induljunk a nyolcvanhatos képpel! Világítást! Reflektor. Ez az! Mi a szöveg?
HÖLGY
Fölemel egy hegedűt.Stradivári… Ez meghibásodott. Jó lesz így, Maxikám? Tessék? Egy sztárfotót? Póz. Ez a reklám megőrjít.
HÖLGY
Fényt ide! fényeket! rivaldát! Előző játék. Ez meghibásodott… Szegény kis hegedű… Sírást mímel. Hol van a glicerin?
HÖLGY
Mi az, hogy nincs? Szegényház ez vagy filmgyár? Leugrik. Azonnal glicerint, vagy itt hagyom a filmet!
BOLTOS
Isten őrizz! Művésznő, Maga nélkül tönkremegy ez az egész produkció. Kezet csókol. Édes művésznő. Kezét csókolom.
HÖLGY
Nem kell a glicerin. sírok magamtól. A nem létező zenekarhoz fordul. A zenekar pedig játsszon, míg én ülök a hintán… Végig az egész hintajelenet alatt!
BOLTOS
Kínosan viccel. A hintajáték! Mi az, művésznő, megint kilengünk?
HÖLGY
Csöndesen. Kilendülünk. Hintázó mozdulatot tesz. A hintán. Vezényel a láthatatlan zenészeknek. És majd ha szédülök, hagyjátok abba… Vezényel. De majd csak akkor… Vezényel, a szeme behunyva. Hagyjátok abba… Gyorsabban vezényel. Hé! ti engem meg akartok ölni! Toporzékol. Fényt ide! fényeket! rivaldát! Futtában leveri a hangszereket, torkon ragadja a BOLTOS-t. Hát mit képzelsz te rólam? Ki vagyok én? Hogy csak így egyszerűen… Letépi a maszkot, földhöz vágja. Nézik egymást.
BOLTOS
Kis szünet után, fásultan. Nagy kárt tetszett nekem csinálni.
HÖLGY
Fáj a szemhéjam. Elfordul. Mennyi a kár?
BOLTOS
Kilencven. Kilencven pénz. Szétment a maszk… Simogatja. Kilencven pénz.
HÖLGY
Kiszámolja. Tessék. Kilencven. Megkapaszkodik az ajtófélfában. A reflektorok sorban ki alszanak, csak egy gyönge fény világít a háttérben, ahol eddig sötét volt. A HÖLGY kinyitja a boltajtót, néhány pillanatig hallgatja az utcáról beszüremlő lármát, aztán visszafordul és a fény irányába mutat. Nézze. Ott még látok egy maszkot.
HÖLGY
Igen, igen. Végül is azt a maszkot kérem. A háttérfény lassan erősödik.
HÖLGY
Egészen közel, sürgetően. Kérem azt a maszkot!
BOLTOS
Asszonyom, értse meg, lehetetlent kíván, nem vagyok varázsló!
HÖLGY
Nem kell varázslat! Semmi! Az a maszk kell! Hogy megtaláltam, végre! Adja ide azonnal, nem érti! Legyen szíves, kérem szépen…
BOLTOS
Ordít. De asszonyom! Nem…
HÖLGY
Azt a maszkot! A két kezembe!
BOLTOS
Asszonyom! … Az a tükör!
Teljes háttérfény. Egy pillantra felragyog az Arc. Aztán a szín egészen elsötétül. A HÖLGY szótlanul az utcára lép. A sarkon kigyullad a gázlámpa; a járókelők jóestét bólintanak.
SKÓT ÚR
A kutyájához. Nos, Daphne… Hallottad a dalt?
Mennek tovább. Nagy, esti korzó.
Vége
|