Zsoltár

Tőled az utak négyfelé vezetnek magamba-mélyre és a szűk hazába tengerek görbe hátának s a fellegeknek nincs veszélytelen rakpartja a földnek kutak áradnak szétporlad a káva lepkék és teherautók összetörnek vakítanak a zsúfolt rézhegyek nyarat fordít a csontokon a pára te vagy a forgás bárhonnan nézzelek a nap észrevétlen fordulása keresztúton az útjel és kövek alatt a láva négybevágott almában az egybekívánkozás az utasnak az utolsó pogácsa a sorompótlan világgáfutás éjjelenként a csöndbe nappal a vágyba sörényrázás a horizonton visszatérés hiába mert por szállong a városok felől mostmár mindenütt ahol a szél jár és azért és mégis forgok maradék sejtjeimmel az ismeretlen középpont felé ahol te vagy az égtáj.