Lámpással kezemben

Okos és tehetséges férfiak! Évszázadok óta nyeregben ülők, üllőre hajlók, logarléccel babrálók, lombikszerte kincset keresők és csillagjárók, kik egy jó oldalbordáért cserébe a csontjainkból szobrokat faragtok és lelki válságaink ürügyén csináltok érdemes stilisztikát, és kik a kőbaltás iparkodásból megalkottátok végül az ipart s vizet tereltek, öltök és öleltek tavasz-időben, ha a mag kihajt, mert humusz nektek az egész világ s a derekunkra hol kötényt kötöztök, hol teóriát – egysejtűek és vadpáfrányok óta itt laktok velünk, jaj, hős vagyok, mondjátok nyitott mellel és mi látjuk (vagy valahogyan odanézünk) s a zuhanás után bekötözzük a homlokotokat. Az éjjel álmomban, teremtőm, én voltam Florence Nightingale s egy kórházban, a Krim-félszigeten ti ott voltatok mind, tüdőlövéssel és csonka lábbal, Beethoven-süketen s én teremről-teremre jártam ostoba lázcsillapítókkal és lámpással kezemben s egy lélegzetből tudtam hogy újra kezditek majd és csodákat csináltok megint és szamárságokat, fivéreim.