Arab költő sörösüveggel

Mikor beértem Szafadból Tibériászba s a kapu alatt megpihentem, a holdfényes homokkövek között a kert tele volt európaiakkal. Akkor ittam először. Valahonnét előjött egy cigánynő, s kétszer tíz piaszterért azt mondta, hogy harminckét évig élek. Estére együtt ittunk és énekeltünk, aztán hat óra lett, én sírni kezdtem, ugyanakkor a müezzin hatot kiáltott, Ibrahim, sikoltott nagyapám, s bátyámra bukva meghalt, én sírtam, ötszáz kilométerrel odább, és semmit nem értett a társaság. Azok nem ébrednek föl a villámfényre éjjel, csak hírekből tudják, hol csapott be a villám. nekem a szemhéjamban üt olyankor a vér és látok. Dobban a föld, nyílik a cellaajtó, kezemre hullanak az ibolyavirágok.