Ötvenkét vasárnap^*

Uppsalában áll a bál! Kancsót ürít a király ötvenkét vasárnap. Nyitva áll a bálterem, minden korhely ott terem, mégis egyre jönnek. Szépleány hord alkalmasint krepdesint is, karmazsint is, fényes kezű lovagok rubin tálon, arany tálon visznek néhány csomagot szétosztandó fenn a bálon, mert a várban már javában áll a bál, zúg az udvar, ott jön, ott van a király. Hát a bolond mit csinál? Mit csinálna? Kiabál. „Billikomba ó-levet!” Az udvarnép összenevet, a pohárnok velük nevet, finom bor és remek bál, biztos ott van már ezóta a király. Mért bánná meg másnap? Boldog is, meg lehet is: arcán még a legyek is kettesével másznak, Uppsalában sose hosszú ötvenkét vasárnap. Uppsala, Uppsala gyönyörűszép. Az a jó, hogy messze van, ha közel van, veszve van: akkor sose volna bál, nem ölelhet a király, csupa kőpor Uppsala, ciroklőre, szinészpletyka, kártyaparti, klubcsapat.