Ejnye, de szép

Ejnye, de szép szarkóma! – kiált remegőn a seborvos   s homloka gyöngyözvén, hajlik a kése fölé. És a beteg, ki fehér gomolyagba csavarva halódik,   várja az áldott hírt: „Undok a seb, de ön él.” Ám kibomolva az éterszag hitető erejéből   s látva: nem értik meg, mért akar élni tovább, hordágyán, mit a két szanitéc menetelve ragad meg,   összébb húzza magát, és a szemét lesüti – így érzem magamat, mikor egy-egy versem előjön,   s pápaszemes figurák nézik a lámpa alatt: „Ejnye, de szép kis vers!” – csettint a papíron a férfi,   „Lírai” – mondja a nő, s másnap idéz valamit.