Miként a mesteremberek

Mindent eldobáltál, ha verset írsz, A Duna deltájából itt a visszhang. A gleccserek vizéből őzek isznak de csak meteor mártja meg magát a vízesésben. Háromágú szigonnyal hajladoztál golyókat pattintottál vágyad szikla-erdejéből énekes madarak röptét megdobtad – és az égből zsoltáros hangú védelemre vártál. Most el kell bírni majd a csöndet korbácsolatlan, görnyedetlen háttal vagy munkálkodva, játszódva az árral görnyedten is, miként a mesteremberek, napestig. És új holdtöltéktől századfordulókig türelmes árnyként szolgálni a napnak míg aztán hosszú éjszakákon öregemberek megsiratnak fiatalok magukkal visznek reggel a mezőre.