Vándorút^*

Hosszú és kacskaringós ez az út, mit gondolsz, kiskomám. Rég elmaradt már a szülőfalunk, s mindig új fákon tekereg a szél, de ha lefekszünk, éjszakánként lassan, csillogva ránkhullik minden levél, kiskomám. Ránkfúj a hold és megperzsel a nap, körülkerüljük a városokat, kiskomám, és füttyszó nélkül megyünk és gyalog, amerről jönnek a kenyérszagok, s a kemence mellől ránkmosolyognak a pékek: van-e ének? Nem tévedünk el, ha nem változunk, bár nyomunkat a férgek összezúzzák, itt minket, kiskomám, itt minket megrúgtak és megszerettek: itthon vagyunk, ezt mondjuk akkor is majd, ha szánkon kékrefagy a szomorúság. S az augusztusi éjszakában az égről ha egy csillag leszalad, meglásd, elvetjük majd a földbe, és a zsályaszagban elhasalva lessük, hogy egyszer kisarjad a mag, s aztán, ha továbbállunk, nem lesz minálunk senki boldogabb, kiskomám.