Egy indulat története
|
… A sírban nem talált vigasztalást.
W. B. Yeats
|
| Egyszercsak elindul a keserűség |
| s lassanként apró kupacokba |
| rakódik szét a vérben, onnan |
| felszivárog az agyba, aztán a szürkeállomány |
| nehéz buborékokban kibocsátja, |
| s epésen fénylik a reszkető tükörben |
| a világ és a szókép diszharmóniája. |
|
| vegetatív idegrendszer, s a nemesebb szervek |
| fujtatva és sípolva követik. |
| A többi gyorsan megy. Az érzékek kihegyeződnek. |
| Mozog a száj. Szálanként hull a haj; |
| a szaporodó reflexek pedig |
| feltétel nélkül merevgörcsbe rántják |
| az öntudatos testet. Kínok már nincsenek. |
|
| Az ember megy az utcán a zajban |
| és fel se fogja, hogy nézegetik, |
| ujjperce rándul, és így lesz a testből |
| milliárd galvanizált dróthuzal |
| egyetlen hatalmas szövedéke, |
| melyről csupán a külvilág |
|
| A drótokat szívósan pattogtatják, tördelik az évek, |
| folyik a csendes pusztulás. |
| Vitatkoznak a hősök, a regények, |
| a slágerek, a filmek, az akrobaták, |
| a botanikusok és Szent-Györgyi Albert, |
| hogy van-e, s ha igen, miből van feltámadás. |
|
| Szállnak, szállnak az izzó buborékok, |
| az egyik sóhaj, a másik röhögés, |
| én tudom, tudom, hogy ez mind kevés, |
| mert a költő dolga, hogy ítéljen, |
| vitatkozzanak a bonctan-tudorok, |
| én azt mondom: rohadjon szét a pusztuló test, |
| ha nagyobb tét, ami kockán forog, |
| ha nyomorult kis élete csak annyi, |
| mint néhány kiböffentett buborék, |
| ha sértettségét lassan félretenni |
| az évektől meg nem tanulta még. |
|
| Zümmögjenek, kik arra várnak, |
| hogy valami történik, valami csoda – |
| egy hétpróbás valódi esemény, |
| ajtónyitás, telefon, ajánlott levél, |
| és feléled a marionett-baba. |
|
| Szentély falára is felírnám, |
| már nem hiszek külső csodákban. |
| Esendő lélek! hinni akarok |
| az egyetlenben: a matériában, |
| mely valami titkos belső indításra |
| újjáterem, s nem ismer semmi mást, |
|
| csak azt az ötezer éve vágyott, |
| elért és hajszolt Tündérországot, |
| szépséget és keserűséget, |
| amiért versenyt dalolnak a férgek, |
| amit ők is úgy hívnak: élet, |
| s amit ha át nem él az ember – |
| a sírban sem talál vigasztalást. |
|
|
|