Állatkertem^*

1. A patkány Ahogy belép és meghajtja magát, odafigyelnek minden követségről a diplomaták. Leül. Az asztalnál költészetről vitáznak. Néz. Aztán azt mondja: „Hattyú” – s utána: „Fattyú”. Micsoda rímpár! Ha megdicséred, fizeti a szimplád. Egyébként unatkozik. Pesten nincs strip-tease, nincs európai színvonalú bár, nincsenek könyvek. Tolsztoj egy szamár. Nincs axióma! Az egyetlen ős-tény, mely rádtapad, mint hímre a nőstény: az unalom. Például nézd meg: a túloldalon az a temérdek csípőjű hajadon hogy bámulja a leszboszi riportert! Nézd! Kell egy kis koffein? Az asztal alatt hozzáér a lába. Nincs mit tenni. Gyerünk az uszodába.   2. Az ellenpatkány Az üzemi felolvasó esten természetesen ő is felolvas. Rend, értelem, törvény – mondja. Nem tud több főnevet. Ellenfelén, a formalista költőn jót nevet és megbélyegzi, hogy polgári giccs; s mert az írás, az alkotás nagyon fáj, se- se- gíts! gíts!se- – kiált az olvasóra; a nagydíjas költőt csak így említi: „a Jóska” – vitatkozik, mindenbe beleszól, de véletlenül nincs egy vasa se; ha falura megy, pipára gyújt, és megkérdi: a tehén hasas-e; ő úgy szerelmes, hogy előbb lángol, aztán csalódott… „Rend, értelem, törvény”: csak ez itt a vigasz. A rakodópart alsó kövén ülve orrából lassan csöpög a spanyolviasz.   3. A liba-költő Galaktika! galaktika! Így gágog a magyar liba.   4. A túzok Két dolgot biztosan tudok. Az egyik: nem halok meg gazdagon. A másik: nem lesz a kávéházban törzsasztalom.