A megfutottak

Mint a darvak, vonulnak mind haza – beszéli film, újság és rádió, hat év után lassan beteljesül most rajtuk is a gravitáció. Sosem volt vonzás ilyen kölcsönös: e drága föld mindenkit elfogad, s ők felveszik az új magyar ruhát, s a külföldinek járó tapsokat. Stockholmban voltak úszóversenyen, a Szajna-parton ültek orgiát, és Genfben egy diák-kongresszuson megemlítették Arany Toldiját. Még fejükben van a londoni köd, sarujuk talpán a Pó menti por, és elbeszélik úton-útfelen, hogy nyugaton milyen nagy a nyomor. Hogy nyugaton milyen nagy a csömör, hogy a züllésből nincsen ott kiút; csak megszerezték épp a diplomát s hazajöttek a tékozló fiúk. És most fejükön egy veder hamu, és most fejükben egy kis szaktudás, s nem kell nekik csak bűnbocsánat és csak egy picinyke állás – semmi más – ahonnan rendületlen hirdetik hogy nyugaton milyen nagy a nyomor, és vers, novella, sláger, színdarab és aprópénz lesz a Pó menti por. Körmölj csak, mássz a szótár mélyire, míg hat nyelven beszél a honfibú – Goddam! Tyuhaj! mégis csak az a bölcs, aki e honban mindig vértanú.