Este a fasorban
| Elnézem néha este a fasorban |
| szegény magányos nők hogyan kopognak |
|
| Köd lesz a fák között, amerre mennek, |
| katonái egy álmatlan seregnek, |
| mennek, nem néznek össze. |
|
| Megállnak olykor egy-egy kirakatnál. |
| Nápoly, kiáltja feléjük egy szandál, |
| Párizs, mondják a rúzsok. |
|
| Egymásra dőlnek a vörös plakátok, |
| „Tánc! reggelig!” villogtatják a bárok, |
| s gesztenye sül a sarkon. |
|
| Színház. Majd újra köd, akár a mákony. |
| Megszámolják a verebet a fákon. |
|
| Én látom őket, istenem, magukba, |
| beléfogóznak vattapaplanukba, |
| s az ágy nagyon göcsörtös; |
|
| jaj, álmodói a szegény seregnek, |
| a szemük nyitva, mennek, menetelnek, |
| s az égben szól a valcer; |
|
| és reggel, ahogy mosakodnak éppen, |
| eszükbejut, hogy tegnap a büfében |
|
| de felöltöznek. Az útnak, a fáknak. |
| Hátha, morogják, és nagyon vigyáznak, |
| hogy hangosan ne mondják. |
|
| Szeretném, hogyha nem sajnálnám őket, |
| szeretném egyszer megsérteni őket, |
|
|
|