Kettős menyegző*

 

Mert ketten esküdtek először az Úr színe előtt : az egyik testben, a másik a szívében. Másodszor pedig nem esküdött senki.
 
Betölt az év
 
 és fölkelt vala Ráchel
letört hitét
 
 hogy elhagyná, ha rálel
az ifjura
 
 s megnyitja néki házát
a nagy csuda
 
 a megváratott lányság.
És Ráchel ment
 
 és kinn már állt a sátor
és átellent
 
 az egész férfi-tábor
és oly sokan
 
 begyűrűzték körükbe
hogy boldogan
 
 lehullna már ölükbe –
de nem. Hisz ott
 
 a csordakút, a korsó,
s az elhizott
 
 tinók között az olcsó
darócba bútt
 
 fiú, szemében álmok,
a csordakút,
 
 az ég, a régi Jákob.
És amikor
 
 körülfogták a sátrat
és amikor
 
 hozták a hosszú fátylat
s a fátyolban
 
 a sátor alá mászik
az ártatlan,
 
 a fonnyadó, a másik,
akkor Ráchel
 
 szétszaggatá az ingét,
immár rá kell
 
 bírni, hogy menjen innét,
mert veszendő
 
 a széna-ágy egészen
s hét esztendő
 
 ül a tinók szemében.
S megint betölt
 
 az év, fölkele Ráchel,
nem volt letört,
 
 jól tudta, hogy ma rálel
a férfira,
 
 s megnyitja néki házát
az éjszaka
 
 a megváratott lányság.
És Ráchel szállt
 
 és kinn már állt a sátor
és kővé vált
 
 az egész férfi-tábor
mert hétszer fútt
 
 a szél fátylába – mégis
a csordakút
 
 fölött megállt a szél is.
De ő csak szállt,
 
 szárnyatlan szállt az úton
és korsaját
 
 nem kereste a kúton;
mi jöhet még?
 
 nem nézett többé széjjel.
Egy rögeszmét
 
 ölelt meg akkor éjjel.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]