Zalai jegyzetek
| Hajlékony dombok. Itt voltam gyerek |
| Ködös az emlék – oly rég lehetett: |
| akarni kell, hogy fájjon. |
|
| „Hídépítés, vigyázz!” Félmeztelen munkás |
| ácsol a folyó fölött, magasan. |
| A busz lassít. Lebámul ránk egy szempár. |
|
| A horizontig szőlők tengernyi zöldje. |
| Gyomverte pince-buckák, égszín kádak. |
| Pördülnek, kúsznak az indák – merre? |
| Talán fel, Pestig. De Pestnél megállnak. |
|
| Sok kutya van, de harapós kevés van, |
| és szíves szóra tárul a kapu. |
| Az emberek itt annyit mosolyognak, |
| hogy felforr bennem csöndben a gyanú. |
|
| S ha mégis egyszer rádtörne a múltad |
| és lábad erre hozná könnyű kedve |
| nyomok után, mik rég a porba fúltak – |
| nem ütne egy szőlőkaró fejedre? |
|
|
|