A szerkesztő utószava az 1997-es kiadáshozFüst Milán költészetének többféle érvényes olvasata van, ám értelmezői mintha csak az egyiket, a költő által sugallt statikus képet vennék alapul, önmítoszát próbálnák igazolni. A Füst-filológia és -textológia újabb és sok izgalmas fölfedezést ígérő fejleménye a Füst-életmű történetiségének föltárása, mintegy a megtagadott életrajz „rekonstruálása”. A Füst Milán-i oeuvre egyik lehetséges mozgatója egy valamikori „őslátomás” felidézésének („Ki voltam egykor tiszta Gondolat” – írta 1908-ban a Naplóban), minél pontosabb megírásának vágya. Innen válik érthetővé, hogy az író a Naplót tartotta főművének. Azt a Naplót, melyet teljességében immár nem fogunk megismerni eredeti formájában, ahogyan napról-napra jegyezte föl inkább ötleteit, műkezdeményeit, mint élményeit. Azonban minden munkáját fölfoghatjuk e főmű-napló lapjainak. E fölismerésből táplálkozik az összes versek mostani kiadásának alapeszméje: e költészet csak a változatokkal együtt lehet teljes és érthető, tulajdonképpen minden változatát alap- vagy főszövegének kell tekintenünk, megírásuk sorrendjében. Kötetünk új olvasatát kínálja Füst Milán költészetének, e költészet állandó mozgásának újabb állomásaként. (Füst Milán életében sem jelent meg kétszer ugyanolyan formában verseskötete.) Az áhított kritikai kiadás még nincs elérhető közelségben. Feltehetően ismert az életében megjelent versek döntő hányada, azok utánközlései is, de meglepetésekre mindig számíthatunk – a kritikai kiadás megjelenése után is. Még mindig hozzáférhetetlen azonban a kéziratos hagyaték felbecsülhetetlen mennyiségű része. Vélhetően nincs közöttük kiemelkedő jelentőségű alkotás. A kutatható kéziratos versek többsége vagy fogalmazvány, félkész mű, vagy igen gyöngécske. Ezért a teljes anyag ismerete nélkül elhamarkodott lenne ezek fölvétele az összes versek közé. (Csupán egyetlen érdekes adalék: Füst Milán egyik kéziratának hátlapjára azt jegyezte föl, hogy még halála után sem adható ki. Valamiképpen azért mégis a saját gyermekeinek tarthatta ezeket a nem akármilyen rossz verseket is, hiszen nem semmisítette meg őket.) A tervezett kritikai kiadásban azonban mindenképp helyük kell legyen, s amennyire a kutatás lehetőségei megengedik: időrendi besorolásban. Az összes versek jelen kiadása kizárólag a lírai termést közli. Az Aggok a lakodalmon című sorstragédiát azért nem vettük föl, mert a Kiadó Füst Milán sorozatának előző, (dráma)kötetében már megjelent. Szántóné Kaszab Ilona verseinek átköltését sem terjedelmi okokból hagytuk el. Zavaró lett volna ebben a szerkezetben ilyen mennyiségű idegen anyag közlése. Ezekkel az elhagyásokkal a költői életműre való figyelést igyekeztünk megkönnyíteni, ám ezen alkotások csak e kiadás erejéig maradnak ki az oeuvre-ből. A leendő kritikai kiadás terveink szerint három részből áll majd: I. a versek, II. fordítások, átköltések, III. verses színmű(vek): az Aggok a lakodalmon, és a Lear-fordítás. A kritikai kiadás megjelenési formája a CD-ROM lenne. Ez az új technikai lehetőség – amennyiben kellő alázattal tudunk élni vele – forradalmasítani fogja a Füst-textológiát is, mivel egyszerre és könnyen kezelhetően tenné hozzáférhetővé az összes szövegváltozatot. Igaz, az új metódus a textológus feladatait csak növelni fogja, ám az olvasót megkíméli a jelenlegi, alig áttekinthető jegyzetapparátusban való keresgéléstől. A textológusnak pedig könnyebbé teszi a szövegek kérdéseire való figyelést. Nem kell a mai helyesíráshoz igazítania a művek gondosan kialakított szövegét. Ellenben meg kell fejtenie, miért írta őket a költő úgy, ahogyan. Alapvetően érintetlenül hagytuk Füst Milán egyedinek és sajátosnak tekintett írásmódját (a magán- és mássalhangzók hosszúságának jelölése, központozás stb. – prózai szövegeiből lásd a Függelékben közölt „előszavakat”). Néhány sajtóhibát javítottunk. Föl kell hívnunk a figyelmet arra, amennyire helyénvaló az egyediséget hangsúlyozó megkülönböztetés (jogos külön Füst-textológiáról beszélni!), annyira kérdéses is, hiszen, ha más „összetételben”, „fölállásban” ugyan, de a korszak többi alkotójánál szintén hasonló nyelvi-helyesírási jelenségekkel, problémákkal találkozunk. Gondoljunk csak Babits Mihály sajátosnak tetsző „ékezéseire”, mely más ritmusképletet mutat, mint Füsté, de ugyanazon elv alapján működik: a századelő helyesírási gyakorlatának megfelelően – tehát nem kirívóan egyedien – a beszélt nyelvet, annak dallamát, ritmusát is próbálta lekottázni. A helyesírás alapja a kiejtés, a beszélt nyelv volt. Ebből pedig nagy mérvű ritmikai szabadság is származott, ezt azonban semmiképpen sem tekinthetjük önkényesnek. (Vessük össze egy-egy Füst-vers változataiban a rövid és hosszú magánhangzók cserélődéseit.) Szakítottunk az „utolsó kéz” elvének nevezett szövegkiadási gyakorlat kizárólagosságával is, mivel összeegyeztethetetlen a történetiséggel. Nem közölhetjük a pályakezdő évek verseit több évtizeddel későbbi átdolgozásban az első megjelenés helyén. Kötetünk – részben kényszerűségből – együtt alkalmazza az utolsó kéz (Újak, Régiek), valamint az első kéz elve (Kísérletek, elhagyott versek) alapján való szövegközlési módokat. Így az Olvasó egyszerre kapja kézhez Füst Milán költészetének kezdő- és végpontjait, s néhány esetben a közbülső állapot is megjelenik. A Kísérletek ciklusba fölvett költemények a jelenleg ismert legelső megjelenési formájukban szerepelnek. (Ezért számos helyen eltérnek az eddigi kötetekben közöltektől, mivel a variációkat is az első kéz elvének megfelelően adjuk közre.) Ez a rész egyesíti az 1988-as kiadás több helyre szétszórt, s ezért nehezen áttekinthető szerkezetét. Az Újak és a Régiek ciklus azért maradtak érintetlenül, mert egyelőre megoldhatatlannak látszik korrekt időrendbe illesztésük. A költő akaratát az eddigi kiadások megfelelően tükrözik, ám azokból e líra alakulása nem olvasható ki. Szólni kell a Füst Milán-szöveghagyomány alakulásáról is. Az Újak és a Régiek ciklusok alapformája tulajdonképpen az 1934-ben megjelent válogatott versekhez képest változatlan. 1934-ben e két ciklus alkotta a kötetet. 1948-ban már bővült a Kísérletekkel (valamint a Két fordítással), s az 1958-as Összes versekkel pedig teljesen föllazult ez a szerkezet. (AZ 1988-as kiadással pedig folytathatatlanná vált.) Füst Milán lényegében tehát „minden” versének „megbocsátott”, megkegyelmezett. Fontos figyelembe vennünk az elhagyott versek közlésénél, hogy Füst Milán ízlésének rostáján legalább egyszer átcsúsztak, amikor valamelyik lapnak közlésre kiadta őket a kezéből. Nem lehetett idegen akaratától az összes változat közlése sem. Erre utalhat az 1958-as kiadásban az Ungvári Tamás által készített jegyzetapparátus. Az időrendi közlésre pedig „leghívebb tanítványa”, Somlyó György 1979-es válogatása szolgált példaként. E két kötet megoldásait próbálta egyesíteni az 1988-as kiadás, egyidejűleg több elvárásnak igyekezve megfelelni. (Az Unikornis Kiadó ezt a szükségképpen felemás és 1996-ra mindenképpen meghaladott kiadást közölte újra – érthetetlenül megcsonkítva – a szerkesztő tudta és hozzájárulása nélkül.) Jelen kötet szerkezetileg az 1958-as kiadásból kinőtt 1988-as Összes versek egyszerűsített és egységesített változata, mely nem „váltja ki” a korábbi kiadások megoldásait és teljes szövegállományát. Előlegzi azonban a tervezett kritikai kiadás egységes, időrendi szerkezetét. A Jegyzetek alapján egyszerre olvasható a Füst-líra a költő által kialakított, utolsó akaratát tükröző szerkezetben, valamint időrendben. A versek közti kisebb eltéréseket, azaz a változatok egymáshoz való viszonyát nem jeleztük, tartva az áttekinthetetlenségtől – mivel alig akad olyan mű, amelyiken Füst Milán ne javított volna. Kiadásunkban csupán az új versként is számba vehető változatokra voltunk tekintettel. Számítottunk rá, hogy a Füst Milán-líra iránt érdeklődők e filológiai kalandban részt vesznek, és barátságosabban tekintenek a jegyzetelő kutatóra is.
Zsoldos Sándor |