| Ki útrakelt és messzi megy, |
| Az út mentén a fák köszöntik őt |
| S a fű is felvidul, amerre lép… |
|
| S még bucsuként az égnek kósza népe |
| Körülszálldossa sápadt homlokát… |
| S ugy bámulják a lányok is, mint lábrakelt csodát. |
| Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt |
| S a durva végtelenbe’ ver tanyát… |
|
| Őt meg kell nézni, mert az ég alatt |
| Nincs több találkozás… s a messzeségben, |
| Ki tudja, merre lesz a sirja majd? |
|
|