„Nehéz próba előtt állsz.” |
|
| Bandzsitani kezd a szemed, mert itt az időd: küszöbödön már az öregség |
| S te két szempontból nézed majd a végtelent: szögben töröd. |
| Tombol majd a sötétség körüled, ám te meg se moccansz, mert nem alkuszol… |
| Nem igen félsz te már az éji hidegektől, nem is búslakodol s ha olykor álmaidban elédjárul egy-egy emberarc, |
| Te mozdulatlan várod őt, – nem biztatod, nem kergeted |
| S úgy űlsz előtte, mint a hegy. |
|
| Vérző fogakról álmodol s ha ki nyeríteni merne pitvarodban a nemi gyönyöröktől: gonoszúl neveted… |
| S nem fogadsz el tőle semmi indoklást. Mert rétesek az eszményképeid, – |
| Azt képzeled, hogy kövér nőknek hízelegsz az ételért, – egy nagy leves, |
| Hatalmas sűlt-tökök és répák, hízott medvék veszik olykor űltödet körül |
| S te lassan ingatod a fejed erre s nem beszélsz. |
|
| Így, így. Ez lesz a sorsod, ha megéred. – Olyan meleg már az éj |
| S oly részegítő volt ma még az alkonyatnak sötét napkorongja. – Félned nem szabad. |
| Légy buzgó s jószivű, amíg lehet. S akik majd ordítanak még az életért… |
| Légy papjuk, higgadt orvosuk talán. Ez most a dolgod itt. |
| És meg ne mondd nekik egész tudásod… Hallgasd el felét… |
| Légy hatalmas a hallgatásban. S ha majd olykor sírni kell, |
| Mert régi képek, ennen képed kezdett el a falon furcsán zengeni, – |
| Erről se szólj. – Isten segéljen útadon. – S ne hogy példázat légy nekik: |
| Hogy minden milyen rosszra fordul itt az ég alatt. |
|
|