| Miután lejöttem a hegyről, Uram… |
| Hol is Veled beszéltem a csendben ott, ki vagy a Jóság! – |
| Ők tobzódtak odalenn. – El nem mondhatom, mi volt. |
| Várakat épített fel magának hamisságból a nép, |
| S még az inge szövetét is csalafintaságból szövé. |
| Nem bíztam én ott semmiben, – nem a gyerekben, aki megfogant… |
| (S már ahogy megnéztek engem a nők, kőtáblákat cipelő öreget, |
| Egy haragra is erőtlen aggastyánt, aki valék… –) |
| De minden egyéb is, ami ott élt, vagy sarjadozott a messzi mezőn, |
| A gyűlölettől volt annak förtelmes ereje. |
| S egy világ épült fel így, világod ellen, míg távol volt a szemem |
| S megdönthetetlen állt előttem, mint az éjszaka. |
| Meg kellett hát törnöm, Uram, – így adatott, – már öreg is voltam én! |
| A világ négy sarkát kellett vón’ vállaimmal kiemelnem újra, mint egyetlenegyszer azelőtt |
| S jajonganom megint, mint a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát… |
| S ehhez bizony akkor nem is volt már erőm. |
| S így törtem hát el szegény kőtábláidat. |
| S az igéret földét is majd így nem láthatom. |
|