|
l. Vala az Ür, mely vagyon e világon bévül. Tudniillik, a semmiséget ne másutt keresd, hanem itt. S mint rabok a ketrecből, innen ki nem szabadultok.
2. És semminek nem vala tartóssága. Azazhogy csakis az egésznek vala fene tartóssága, egyéb benne minden növekedék és elfogya nagy hirtelenséggel. Vedd úgy, valamint a mohó tüzet, mely ég és elalszik, ég és elalszik és ennek nincs vége. Se célja, se tartóssága semminek nem vala.
3. Hanem mint a bolond-kerék pörög vala minden, mikor a Teremtő elfáradott volna. És szólt: Imhol a vizek eloszlának. Nincs köd.
4. Szétvált a víz a tűztől s most már a tűz megbujva ég. Van, ami eloltja s van, ami éleszti. S a fehér a feketétől is elvált, mondom. – S a bolond pörgés is lassan megcsendesedék.
*
5. És támada gonosz szél, mely felborzolta a vizeket.
6. És szólott a vízcsepp: Imé a csoda, édes lettem a naptól.
7. Van egy kis tartósságom és mért hogy nem örülnék néki s fordítanám hasznomra?
8. Te, ki mindenha láttál fehéret és feketét, – mi öröm az néked már? De én, aki kisded vagyok s mely igen kicsiny a tartósságom is, – imé megkóstoltam valamit. Így fohászkodék s igen örül vala.
9. Bennem az ég kékje tükröződik s egy mécses lobog éjjel is bennem, amely melenget.
10. És látá a vízcsepp, hogy ez jó volna.
11. És különvált vala a tengertől testvéreivel. És kihasználá kisded tartósságát. És a Teremtő mosolyog vala. És elfordula.
*
12. És kihasítának egy darabot abból, aminek vége nincs. És vala ez az első határ.
13. És szólának: örüljünk addig is! Köd előttünk, köd utánunk.
14. Kisded hasznunk adódott, mért nem élhetnénk vele?
15. És szóltanak mintegy karban: Örvendezzünk, halléluja!
16. Mert mi öröm van a pörge futásban, mely vég nélkül való? Mi futunk a futóval, de van egy kis tartósságunk is.
17. Mert fölmegyünk és lemegyünk kicsinyég: valamint a nap. És nevezék azt örömnek.
18. És szóltanak: Ha már kelletik futnod a futóval, – kell lenned néked is mindamellett cél nélkül valónak, az ő törvénye szerint. Vagyis a nemzetségnek futása legyen, mint a futóé: cél és vég nélkül való.
19. És elvégzed dolgodat e földön, de küldöd a te fiadat a messzeségben, amelynek vége nincs, a céltalannak az ő szabálya szerint. De te maradj itt és akaszkodjál.
20. Igyen rendezkedének és szaporodának és az még nagyobb öröm vala.
21. És aki éhen marada, körülnéz vala és amire igen vágyott volna, elnyelé. És nevezék ezt a dolgot szeretetnek. Ez is ama kisded tartósságnak a dolga.
22. És elnyelék a testvért s a jajt meg nem hallják vala füleikkel.
*
23. És szólott egy hang: Kik vagytok?
24. És ők felelének: Lehetséges vala élnünk.
25. És felele egyikök is, mindök helyett: Azelőtt is volt vad szél és valának cseppek is, – de azok mind nem én voltam. Hasonlókép most is vannak előttem és utánam, de azok sem én vagyok. De akkor támada szél – és imhol a te szolgád. Hát nem csoda ez?
26. És szólott a hang: Én vagyok a halál angyala.
27. Láttátok a fehéret s feketét, – de ennek vége leszen egyszer.
28. Vagy nem a testvéreiteket is elnyelétek? Hol vannak a ti testvéreitek?
29. De ők felelék: A testvéreink valának valamint a fény – és eltüntek.
30. És felele egyikök is mindök helyett: Nem is vagyok biztos benne, hogy valának ezen testvéreink.
31. És szólt a halál angyala: Én mondom nektek, valóban: a halottak sohse éltek! És az így van rendjén. Mivelhogy én teremtettelek benneteket.
32. Mivelhogy örömöt akartatok, de ez csak úgy lehet, ha vége is vagyon. De igazi vége.
33. Mert mi dolog az? Vagy tudnátok vajjon örülni ugyanannak vég nélkül?
34. Mi öröm annak látnia, aki mindig lát? S az éhség is, mondom, a kisded tartósságnak dolga.
35. Vagy inkább akartok-e lenni, mint annakelőtte magatok is végtelenek? És kiálta: akkor vakok legyetek megint!
36. És kiálta: Nincs völgy és nincs hegy és nincs a változások gyönyörűsége.
37. De ők könyörgének: Nem, nem, te csak hagyjál minket így!
38. Látók akarunk lenni s evégből alázatosak. És ahol vége leszen, ott legyen a vége s ha nem is több az öröm, mint egy géra.
39. Amire a halál angyala elmene szemeik elől.
40. És nevezék őt fájdalomnak. És összesúgának: védekezzünk testvéreim ő ellene.
*
41. És elkezdének csatázni Ő ellene, ki mindenben jelen vagyon.
42. És vala a harc: Valamint a hangya neki menne az erdőnek. És kiáltának: Sok itt az ellenség, mégse találjuk mi meg az igazit.
43. És egyikök kiálta: hogy-hogy? – Az én húsom is talán ellenségem nékem? És dühében megmetéli vala testét.
44. Sokan ismét csüggedének, mondván: Oly egyszerű vala minden azelőtt. Mi végre e sokféleség, mely kibomla az egyszerűből?
45. És ismét mások kiáltának: csatázzunk hajrá! A többiek a mi ellenségeink. Úgyis sokan vagyunk e földön.
46. Mivelhogy enni kell nekünk úgyis. És ez a kisded tartósság miatt van.
47. És vala nagy zürzavar: kardok csattogása s jajszó. S ők csatáztak mintegy sajátmagokkal.
48. Kiálta pedig az egyik: Talán-talán szünjünk meg mi is? Akkor vége a mi csatázásunknak. Hol van ő akkor, ha e világ kipusztul?
49. És mikor egy sem vala köztük, ki erősebb volna a másiknál, megállnak vala és elkezdének igen reszketni. És búsúl vala egyikök nagy fenszóval:
50. Én harcolok mintegy sajátmagammal. Mert a vér is nem hamar elfeledi, hogy ő ki és mi? S az én gyermekem megcsókolándja az én ellenfelemnek gyermekét.
51. S ha az én gyermekem gyenge lészen? Ő én leszek akkor, s nála leszek már szívem által is, mely sajnálandja őt.
52. Mint látszik tehát: bohó tünemény vagyok én s itt minden össze-vissza foly. Én csatázok Ő ellene, – holott bennem vagyon Ő. – Kivel csatázzak tehát?
53. S nagy csend vala akkor. És szólának mások is a csendben: Jaj nekünk.
54. Mi végre a mi tartósságunk, ha ily könnyen elveszünk?
55. Neveted a gyengét, mikor te vagy minden a változandóság által: a gyenge és az erős.
56. Mivelhogy a végtelenség megcsalta elmédet s te saját magadat metéled, gyarló! S mi csapdába esénk: ha egyszer Ő teremte minket és általa is veszünk.
57. És ismét mások tanácsolák: Gyertek, bújjunk mi össze Ő ellene.
58. És alakítának csoportokat és összebúvának. S minden reszket vala.
*
59. És szólott a halál angyala: Mi végre reszkettek ti úgy? Avagy nem magatok akartátok-é a kisded hasznot? Mondván: ahol vége leszen, ott legyen is a vége s ha nem több is az öröm, mint amit egy géra ér.
60. És ők felelének mégis: Jaj, jaj nekünk.
61. Hasítottunk a végtelenből végest.
62. Teremtettünk valót abban, ami nincs. S lehetőt abban mindazonáltal, ami lehetetlen. A cél pedig olyan vala előttünk, mint a nap. S kiáltozánk: halleluh, halleluja!
63. De kiáltozásunk siralommá lőn. A tartósság és mozgandóság együtt olyan, mint a szekér, amely elé a föld embere egyszerre fog lovat és szamárt. Holott ez állatok külömb-külömb valók. Az egyik húz, a másik tart.
64. Megcsalt minket ez a mi tartósságunk s meg a mozgandóság. Épúgy minden harc te ellened is csak hiábavalóság. – De mit csinálunk mi akkor, harc nélkül?
*
65. És szólott a halál angyala: Lágy vagyok, ne féljetek tőlem.
66. Ti harcolni fogtok a tartósságért, vagyis: futni fogjátok a kisded tartósság futását a nagy futáson bévül, melynek célja nincs! Mivelhogy megindultatok már.
67. S minden, ami megindult vala, futni fog tovább. S kedvelni fogja ezen futását.
68. És felmentek és lementek ti és nemzedékeitek, mint a nap, az örökkévalóságig, halléluja.
69. Ne féljetek és ne reszkessetek, mert örökkévalók vagytok úgyis, kisded futásotok újulásában, amelynek célja nincs.
70. Hisz ezt akarjátok, ne feledjétek, mivelhogy csakis ez a lehető itt.
71. S adatott célotok is kicsiny futásotokban. Mert ha megtagadtok is: én vagyok itt a cél s minden pillanatotoknak az íze.
72. Ti pedig keresitek majdan a kis futásnak másik értelmét a nagy futáson bévül.
73. Valamint a pályafutó, ki örvend a zöld füvön s futja a célt s feledi, hogy ezenközben lemegy a nap.
74. S vélem fogtok viaskodni oktalanok. Ellenem fogtok lázadozni, – ez a rendelés! holott én vagyok a Pusztító és Létrehozó ugyanegy személyben, – miáltal pusztítok, azáltal vagyok, – holott nélkülem nem volna egy ófor tartósságotok.
75. S kiáltjátok majd: nem te vagy a cél, megtagadunk. Mikor más cél nem is lehető itt.
76. Keress ott mást, hol nincs más, mint homok.
77. Mint a futó vagytok, ki örül a zöld füvön s nem látja a célt, amely felé halad. Holott topog mégis türelmetlenségében, hogy elérje.
78. Mi örömötök vagyon nélkülem s mi célotok? – feleljetek. De ők hallgatának.
79. Hol nincs cél, van-e futó, ki örülne a futásnak?
80. S hol nincs zár, mi végre ott a kulcs?
81. Én vagyok a cél és minden tartósságotok.
*
82. És szólott ismét a halál angyala: Elomlik a virág, aki voltál s nem lesz soha többé ugyanaz, aki volt.
83. De mint a futó a völgyben, ki álomra hajtja fejét, olyanok lesztek karjaimban.
84. Mi végre reszkettek? Mért nem mondjátok inkább magatoknak: imé, nagy hasznom vala.
85. Láttam jó darab eget és örvendtem neki, minek a Teremtő nem örvend szegény, mivelhogy véghetetlen ő és nincsen öröme.
86. Nem ő maga voltatok-e hajdan? emlékezzetek! de ti tartósságot akartatok.
87. És adatott néktek kivánságotok szerint. Mert ha nem is örül Ő és nem is bánkódik: benne vagyon az eredet, jól emlékezzetek erre.
88. S ha néktek adatott sziv: tán amiből vagytok, vajjon az merőben tompa-e? Csak ezt ne gondoljátok! S nem ugyanaz-e a könnyek forrása is, aki a tompaságé?
89. Kérnélek, ne feledjétek: Ti szóltatok egykor: édesek vagyunk a naptól. S adatott néktek az öröm itala. – S vajjon mely forrásból? Amelynek nincs vize?
90. Nyertetek örömöt ama fene-tartósság helyén, amelyben semmi öröm, annyi sem, mint amit egy géra ér.
91. S hiába fenekedtek: talán-tán Ő sokféle virágot akar s összekeveri magotokat az örökkévalóságig! haléluja! – Ne sírjatok tehát.
92. De ők mindazonáltal sírának. – Hogy tennők azt, hogy lennénk mi magunk is tartósabbak? – hangzott a jaj.
*
93. E lázadásra pedig haragot ölte arca s beszéle tovább imigyen:
94. Nem igy alkuvánk! – Avagy több néktek a száz, mint az egy, ha egyszer a végén vagytok? Hogy számoltok el a végén, ha nincs szavatok többé?
95. De ha összeadnád is e világ napjait, mi jönne ki abból? S minden mozdulást itt? Csak a semmi. S mihelyt örökké akarnál élni: kijönne ugyanaz! Én pedig durva leszek ahhoz, ki megtagad engem s épít magának mintegy az egekig.
96. De szelid vagyok, ha röpke léted nézed mosollyal és szólasz:
97. Az öröm, mint a nyerítés vala, – de a bánat bizony kemény.
98. Csak a bánat vala oly igazság, mely vala szilárd. Éreztem azt.
99. Veszem most már életemet tehát, valamint látszatot. – Dőre voltam és esendő, amig hittem magamat egészen szilárdnak.
100. Mivelhogy magam elé célt tettem az égmezőre s amelynek tartása nincs: a végtelenbe szúrtam nyilamat.
101. Mintegy: ki szöget ver belé, minek tartása nincs. S ki ily oktalant mívelt, várhat-e az okosabbat később? S várhat-e attól, ki az okosságot neveti?
102. S ki körülfutja azt, ami a messzeségbe megy, mit várhat az olyan?
103. Megcsalának tehát, igaz. De mégis, mondom, megcsalatásom is csak hasznom vala.
*
104. S e szóra megeredének az ég tüzei s ő szóla valamit harsonaszóban:
105. Négyféle halál van, ímé hallgassátok.
106. A negyedik halál a legmélyebb halál. Vegyétek az ólom nehezét: olyan az.
107. Vegyétek a semmiséget, mely vagyon e világon bévül, olyan az.
108. S amiben csak pirinyó élet van is: dobálja azt magától s rohan felém. S nevezi ezen dobálását örömnek.
109. S mind mélyebbre süpped ezenközben a negyedik halálig.
110. De ott megáll, mert a Teremtő szólítja őt: És ő csendbe burkolózik ott.
*
111. Van olyan, kit viszek magammal egészen odáig.
112. S van olyan, ki a második halálban megáll.
113. (Hol a középpont vagyon: amelyben a fehér metszi a feketét.)
114. S itt elfogja őt a kétség s mikor azt mondaná: nem lenni! – azt fogja kiáltani: élni!
115. És feledvén megcsalatását, egykori életét egészen, rohanvást megfordul vissza a nap alá. És újra feltör onnan s megint csak felém fut. – Ezt vegyétek mindnyájan észbe és válasszatok tehát.
116. Imigyen szólt a halál angyala. De a cseppek elhallgatának.
117. És nemsokára lőn egy nagy világ.
*
118. Ezekutána pedig levének emberek is, kik mindezt feledék.
119. És vala megint jajszó, de mennyi! – Olyik igy kiálta:
120. Mért eszed a gödölyét anyja tejében? S egy hang felele neki azonnal: Köd előttem, köd utánam.
121. Úgyis eltűnünk nyomtalan s ki veszi számba a falevelek életét?
122. S egy másik: Hah, okosságot papolsz? Mi okosság vagyon abban, ami hiában való? – az egészben?
123. S mások: Baj van mivélünk atyámfiai. Valami csalás van itt az eredetben.
124. Mivelhogy mi futjuk a körnek futását akörül, ami messzire megyen. S nem tudjuk hová?
125. S itt szívünkben vagyon az Ür. De a gyermekeink célokat mutatnak ujra.
126. S nékünk nincs erőnk azoknak igaz tanításokra.
*
127. S e szavakra ismét nagy csend kerekedék.
128. S szólának mások is, mintegy vidáman: Bármit mívelünk, valami hibája kiderül.
129. Mert kétféle dolog kalimpál mibennünk külömb-külömb s melyik kohó olvasztja eggyé.
130. Bármelyik oldaladra fordulsz: csak rosszul feküszöl testvérem.
131. Akár a kigyó, amelyre ráléptek s tekergőzik a láb alatt, olyan vagy. – Mindent tudok. – De ha kiáltok, – mégis: felét sem kiáltom a jajnak. Kinek van akkora szája?
132. S mig anyád küzdeni küld: teremts fiam nagyot!
133. Lelked legörnyed a semmiség sulyától időnek előtte.
*
134. Se élni, se meghalni nem tudunk. – S holott a nap süt mireánk: mi botorkázunk a fényben.
135. S ki örülhetne a fénynek, a ködöt keresi. Mivelhogy napjait megzabálta a félelem.
136. S mint a fedél, amely nem illik a belvilághoz s le-lefordul a fazékról, – olyanok a mi gondolataink.
137. S a cselekedeteink nem különben, csak nem fedik be soha, amit akarunk.
138. Felemás ez a mű: fazék és fedő, – nem illenek ezek össze! S ép ezáltal lettünk. Hát nem átkozottak vagyunk mindörökké?
*
139. Lám, úgy-e, a gabona magvai megszámoltatnak – de még hogy! S a mi életünkkel viszont pazarol a Zsugori!
140. És súgja ten lelked által: szedd meg magad te is s meglátod! – S mi a vége? Sírhatol teli zsákjaidon te magad.
141. Mit szeressek végül, ha olyan Ő, mint a rossz kőműves s dobálta belém a sarat: indulatjaimat? S mire megyek vélök magamra maradván? – Ki álmomban megöl, úgy látszik, az a jótevőm. A gyilkosom egyetlen jótevőm lett: odáig jutottunk.
142. Továbbá: az ostobának adatik elégtétel. S most kergessem-e őt is s valamennyit elégtételével a hátán?
143. S amit szántunk örökkévalónak szívünk végtelen vágya miatt: az ránk nevet.
144. S a szívünket neveti viszont a húsunk, mely, mint látszik, a fő dolog itt. Ezért a visszásság s a mohó karattyolás.
145. S amibe kezdek, az átfordul. – Ki játszadozni kezdett, – vére hullására ocsudik. Kérdezd a szeretőket.
146. A kéjnek világa mélyeláthatatlan szakadék. Örülj, ha megkapaszkodtál valahol. De mi légyen a forrósággal, amellyel még hívod is a gyermekeket oda, ahol sírásban telnek napjaid? – Hazug, hazug itt minden! – hazugságra épülének a hidak s paloták itt, bizony mondom, helyes e beszéd.
*
147. És ismét mások kiáltának hangos szóval, mellüket vervén: Mi gyilkosok vagyunk.
148. A megtört szemet imé jobb szeretjük, rohanván minden után, ami élő!
149. Mivelhogy becsesebb nekünk a megtört tükör, mint a hibátlan.
150. És akinek csak a mája kell, megöli az egész állatot.
151. És akinek csak a körme kell, megöli az egész embert.
152. De a teremtő is, – kövérre hizlal, lássátok, azután pedig levág. A Pazarló!
153. És farkasokat nevel szerető gonddal körülötted az erdőn.
154. (Ilyen az, ami eredetében hazug s aztán kibomlott mérges virággá! Mik ezen paloták!)
155. Szebb neki a megtört szem, ó jaj, mint az ép. S a lélek nem kell neki.
*
156. De mások kiáltának: Eh mit! Gyötörjem én magamat?
157. Hisz bárhogy teszek is – jó és rossz az egyaránt. Ne zavarjál vadászásomban. És valának dacosak.
158. És halászának és vadászának sötét képpel igen kegyetlenül.
159. És legázolák a gyengét s az özvegyet sanyargaták.
160. És támada belőlük hatalmas nép. Aki pedig közülök első vala: nagy király lett abból. S felhága mintegy az égig.
161. De támadának próféták is s a sanyargók figyelnek vala reájok nagy figyelemmel.
162. És ismét más próféták szólottak a néppel s lőn erre zendülés. A szivek feltámadának.
163. S a rohanó áradat ismét elseperte a bölcseket.
164. De a bölcsek félre állának önként s nem lőn próféta egyikükből sem soha.
165. Ők nem szabának törvényt. De mintegy szomoru arccal figyelének.
166. És szólának: Büszke emberiség! Hol vannak vajjon kincseitek?
167. Kérnélek, mondjátok meg, hol a multotok s a jövőtök is hol vagyon, melyik zsebetekben? Vagy rosszul látok talán, – hogy nem látok mást, mint egyetlen napot?
168. Avagy egy nap – mindenetek talán? S köd előttetek, köd utánatok? Ti szegények!
169. Szólának s a halál angyalának arcát figyelék. Ki áll vala ezalatt kardjával az áradat mentén féloldalt.
|