Upaniszada^*

Éjszaki szél! Repülj az éjben, Repülj az égben, A fényes feketeségben! S életem lángja libegj! * Hej, te hold, te rejtelmes, Ki a rejtelmes élet felett úszol, A mélység felett s a kérdések chaoszán ellejtesz!… Hej, te hold, te sejtelmes, – tudod-e, Hogy szép vagy és hiú! S tudod-e, hogy úszol, mint a hajók és ringatod magad! S hogy itt mélyen alant a messzeségben, mosolyod őrjít S hogy talán sugárzó uszályod e mély csend a szívem fenekén! A néked járó tisztelet: az álom mélyűlt tisztasága S a hódolat: a néma szív káprázata! Szeretünk, mert te megcsalsz minket S szépséggel megétetsz, mint az édesanyánk! Szólítlak holdszelet, te álomjáró! Álmok kék királya te! Míly szerelemmel áhítunk téged, ó elérhetetlen, – Mi szegények, elbűvöltek, a halál gyermekei! Úszol … pompázol s felhőkkel cicázol S hogy idelenn a poklok katlanja ég S hánytorogva ordít a zűrzavar, Ki hinné külvilági lény, ki látja fénymezőid? Ó holtak lámpája, szellemek napja! Úszol a mélység felett! S a csalogány is bódultan repül feléd És énekel neked, – fényedben fürdik S káprázva visszahull! Özönlő! Hold-özön, ó mélabús derű! Miért, ó miért halok meg oly hamar S ó mért nem nézhetlek örökké!