Epigramma*

Ki komoly képpel gabonát őrölt eddig,
Kő alá vitte s formátlan kenyeret sütvén, (istentől ez a forma) –
Házakat épített aztán szótlanúl – s megkoszorúzta,
Mikor elkészült – s kurjantott a fennálló falaknak, énekelt:
Az ember most komolyan (istentől ez a komolyság)
Istentől ez a bús komolyság: kést a kezébe vett
S rombolni indúlt véle lovakon s megölni, aki zavarná:
Házait óvni, őrlő kövét s gabonáját: –
Nem értem minő dolog ez, de látom, ez ősi komolyság, –
– Mint mikor a nő teherbe esik s ki kacagós volt eddig, komolyan
S elmélyedve készíti a bölcsőt s terhével járván
Kést is vesz maga mellé, védekezni a szelíd, vagy mikor:
A haldokló ágyán végképen megkomolyodván
Rendeli: tegyetek kést a siromba védekezésül,
Hogy elűzzem a gonoszt a siromból s ottan is éljek:
Az életnek, oly mélyebb szava ez, látom, (származik ősi időből)
Hogy bámulom, mint a fellegeket, mint a felhős eget, hol
Változik fény és árny, – véletlen kergeti úgy látszik,
Ámde fölötte egy mélyebb törvény sugallata sejlik,
Amelyet érzek én s tisztelnem rendel az ösztön.
 

1914.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]