|
A szellem: Erre repült a fiam s te egy mogyoróhéjjal agyonütötted. Ezért lakolsz. (Ezeregy éj.) |
| Mikor még a nádi vizekben tanyáztam, |
| S lélek a ringó nádakon hintáztam, |
| S boldog, vídám lélek ropogtattam nádi mogyorót: |
| Történhetett vélem e nagy baleset. |
|
| Azóta boldog vagyok, hogyha beborúl, |
| S ha esni kezd, a szívem felderűl, |
| Lámpát gyújtok s púposra görbűlve hallgatom: |
| Hogy kotyog kinn a csizma s kopog a kő: |
| Mennek a vadászok a hideg erdőbe. |
|
| Kotyog a csizma és kopog a kő, |
| Sárgúl odafenn az erdő teteje! |
| Hajrá! Fel a vaddisznóra a csúcsok felé! |
| Hajrá! Át a völgyeken, vad-füvön, úti lapún! |
| Hajrá! Át a vizeken, patakon, csöndes esőn!… |
|
| …Nekem nagyobb öröm űlni idelenn! |
| Lenni elhagyottan s olyan egyedűl: |
| Hogyha hideg kezemet véletlen’ megfogom |
| Megborzongok s ijedten, mint az őrült |
| Körülfutok három-négyszer a szobában. |
|
| Lenni egyedül, hallgatni az esőt, |
| Örülni a rossz időnek s ami másnak kín: |
| Adtad a bölcsőben nékem, istenem! |
| Egyszer csak meghasad s az üdvösség |
| Sárga tüze az elhagyott vadásznak |
|
|
|