|
Peterdi Istvánnak
| Ó rég’ idők ajtója: emlék! |
| Betenném az ajtót – pihennék! |
| Ó én életemnek kesernyés íze! |
|
| Akit szerettem, rosszúl szerettem, |
| Akit szerettem, hiába szerettem, |
| Barátaimat mind megúntam, |
| Sokat beszéltem, kevés pénzt szereztem. |
| Ó régi éjszakák emléke – unalmas |
| Éjszakák fájó emléke – nyugalmas |
| Semmittevés gyötrő emléke – fájdalmas |
| Üldögélés pocsék hatalma: … |
| Ó én életemnek egyetlen tartalma! |
|
| Diák vagyok én még most is, |
| Egyedül élek, mint a kóró, most is, |
| Sok lim-lom, írás – mi végre? Gimnazista! |
| Hej térj magadhoz! – Hej, a kést elő! |
| …Mi végre nyögsz még most is – nem tudom!!!… |
| …Rád is gondoltam ma, ballagván e bús uton |
| S a sok régi évre! Jó barátom! Meddő bölcselő! |
| Fáj az út… Elég!… De hagyjuk! Ne gondoljunk erre
|
| Talán csak elvégezzük valamerre. |
|
|