|
À Monsieur Manén avec grande admiration! |
| Isten, ha nagy szemeiddel keresnél, |
| Lenn találhatnál a bogarak között. |
| Itt telik életem s nyüzsgő feketeségben |
| Futkosok s végtelen szerelmem |
| Itt telik, múlik – kis holdam |
|
| Keresd azután őt, ki fenn, az égi fényességben |
| Szerelmeinek tornyáról néz le reánk. |
| Nézd őt, aki sugárzik, a csudaszépet, aki boldog, |
| Ki a hangok értékét is ösmeri – muzsikál, |
| Gyönyörűen muzsikál, mint telihold – és hallgatag |
|
| Ó, én folyton fecsegek, muzsikához sem értek, bús is vagyok én!… |
| Őt nézd, gyönyörű hegedűjét, sugárzó szemeit és fekete haját, |
| S hallgasd ki karcsu beszédét: e szerencsés suttog éppen, |
| Egy leánykához hajlik éppen s halkan, mint a hold |
|
| Hej, az idei must, de keserű! Mért is teremtettél engemet! |
| Uram, az én életem hiábavaló! Egy görcsös keserűség, |
| Egy fuldoklás az egész!… Ó nagy szabadító! Kiáltok! |
| Ó nagy szabadító! Szabadíts meg engem! |
|
| Lásd, vakultan a porba hullanék nagyságod előtt, |
| Lásd, hinném, hogy az égi fénynek én is részese vagyok, |
| Tréfás is volnék talán – s fogyva, telve |
| Kis dolgomon kontárkodva, – élnék, mint a hold! |
| Fuldoklás az egész: – Én csak egyet kértem, |
|
|