| Változtatnod nem lehet. A világ dolgai, |
| Csak usznak, usznak ólmosan tovább. |
| (Sietve él az élő!) S nincs oly földrengés, oly fekete forradalom, |
| Mely minket, nyolcszázezer fekete patkányt kihajitana a lyukakból, |
| S feldobna minket a fehér naphoz közelebb, |
| S vinne ujjongva melegedni! |
|
| Ó miért is nézed: mely városból kelt fel ez a köd, |
| Ó te halálraszánt: kérdelek, miért mélázol mégis, mégis? |
| Ó te halálrakárhozott: esdve kérdelek, mondd meg, |
| Mit vársz még, miért is merengesz, |
| Mire emlékeztet téged a rég mult idő? |
|
| Talán anyád éneke jár a lelked előtt s megválni tőle nehéz? |
| S hogy anyád husz éve nem énekelt már: nyomja a lelked? |
| S hogy nincs lélek a lányok énekében és a szivnek |
| Csakis az anya éneke sulyos és fájdalmas, |
| Amint fájdalmasok a terhes fának |
| Tartalmas szépségei ősszel? |
|
| A lányok éneke könnyü! Tünő hang az! – S vándor, |
| Bus csillag a reménység, mely egyre közelít, |
| Egy vén szikla mögül közelít és egyre növekedvén |
| Szétpattan fájó szived előtt.... |
| Aludni jó! – Kérlek, ne félj a haláltól! |
| Aludni jó! – S aki meghalt, az jól aluszik! |
| Ugye jó aludni? – S lásd, ha jön az este, |
| Mégsem akarsz soha lefeküdni! |
|
| Lusta vagy te! Jól ismerlek! Hej, ha feküszöl már, |
| Nem akarsz majd felkelni soha többé! |
| Ámde, ha nem hinnéd, – kérdezd meg a holtakat is! |
| Legyenek szent tanuság szavaimnál s mondják meg a hallgatagok! |
| Mondják meg eskü alatt: jó volt-e élni. – Lásd: fekve tünődik, |
| S hallgat mind félénken: az életet ő már feledé! |
| Holt királyfit kérdezz meg akár, emlékezik-e? |
| S lánykája énekét hallani felkelne-e csendes |
| Kriptahelyéről s járna-e a rut holdnak fénye alá |
|
|