| Sok lovas poroszkált már e gömbölyű földön, Móricz Zsigmond! |
| Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, (árva zarándok!) Másik |
| Északibb tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. – Ki látta? |
| Ezek közűl többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott |
| Az arany fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró tereken |
| Ezek közűl néhányat hirtelenül s nagy kiáltással a magasba, |
| A fény örök forrása felé kiemeltél, hogy mindenki nézhesse!… |
| S a sok, sok ember, (ki nem láthatja másikát, lévén feketén összetömörűlve a szinten,) |
| Újjongott és tapsolva örűlt, hogy van, aki nagylelkű, aki forró délben |
| Remekszép látványosságot, tűzijátékot tartogat néki, |
| Gyönyörű mulatságúl eltikkadt lelkének e tikkasztó vidéken: … |
|
| Nagy művész! Hogy ünneped van ma, szívemből felköszöntelek s keserűn |
| Gondolok tétlen s busongó életemre is, melyben nincsen erő és ízzás |
| Színes képeket vetíteni, csupán feketéket s éjjel! |
| Sápadtabb fény ez, betegebb, mint a holdé, nem vetekszik ez a nappal |
| Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, |
| Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában |
| Halkan fénylene végtelen távolban s körötte sokkal szebb csillagok |
| Szikráznának táncolva szép rendben s kerengve, mint a rakéták! |
|
| Volna kedvem lenni erősnek, mint Te! Lásd egy leány, |
| Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek, mint a Tiéd! |
| De hagyjuk e busongást! Ünneped van ma s borral |
| Kedvezni akarok Néked s érezni ünnepi, zavartalan örömet! |
| Látni és mondani: az Isten áldása Terajtad! S kérni: |
| Ne hagyja ellankadni soha remekelő jobbkezedet! |
| S balkezedbe, míg munkába merűlsz, tegyen talán boros serleget aranyból! |
| Néha pénzt, vagy színaranyat, vagy amire épp vágyol! De úgy hiszem én: gyengéd |
| Feleséged vezesse inkább gyermekednek kis kezét simogatóan |
| S míg a munkába merűltél, simogassa ő a gyereked kezével |
| Az asztalon kinyújtott balkezedet! |
|
|