| Ha jön az alkony, gyászinduló bátran felzendűl. |
| A monumentális sötétségű, széles árnyak nőnek. |
| Olvadt ólom-csöppecskéket hullat el az árnyék. |
| A végtelen és nagy tömegű tenger mélye pirosan tükrözik. |
|
| Hajó megy el: a szörnyen messzi partok felé lendűl. |
| A nap is elmegy: hajnali fény szemébe süt egy idegen nőnek. |
| Mi, – én s a vén várrom itt maradunk s fáj vágyó szivünknek e játék. |
| Mi nem mehetünk: lekötve, igázva az életünk őrzik. |
|
| Óriás koporsók szállnak a nap felé: az ég a robajtól megrendűl. |
| Merev királyok bronztrónusukon, nagy ravatalok fáklyákkal jönnek. |
| „Szép ifjú, ki felhőre térdelsz s a szálló naptól elbúcsúzol, várj még! |
| Hős ha vagy, jusson el pillantásod az alvó, távoli, távoli nőig.” |
|
|