| Ez a szív már régen és örökre elárvult |
| De a gondolat bátor s odafönt |
| Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld, |
| Mignem elaltat, elringat a csönd |
| S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt |
| Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt |
| S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek: |
| Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek… |
|
| Hűs szél indul eközben s nyilt éjre kibomlik az alkony |
| S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm |
| S a kövér árnyak közelembe huzódnak, mielőtt elalszom. |
|
|