| Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanitja. |
| S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú. |
| Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja, |
| Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás parittya |
| Fekete, tar venyigék közt össze-vissza szórt… |
|
| S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl |
| És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél… |
| …Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körűl |
| S aztán bucsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím’hogy itt a tél, |
| A szótlan szőlőműves is pihenni tér. |
|
| Jön, leballag a hegyről s hol borpincék nehéz szaga terjed, |
| Puttonyát s számos szerszámait hűs kamarába teszi vissza… |
| S míg felenged a tél s a hordók kotyogó bora erjed, |
| Vídáman heverész és derüs kedvvel borocskáit issza |
| S tiszta bölcsességnek örűl, amíg kívül hull a hó. |
|
|