Kántorbőjt^*

Uram, ez az éved is de furcsa! Úgy látszik, rosszul bőjtölünk. Az évszakok Zordak: – a nap, a hold s a Merkúriusz Tán rosszul bolyg a híg világi űrbe’? – Kérünk, Add meg a mi boldogságunk’ is, hogy énekünket Szelid ősszel, a sárga és szelíd lomb alatt, A hűs fasorban, üres templomodból messzire hallják A sétáló uraságok! És áldd meg a mi idős anyánkat is! csúnya őszön Oly bús-borús a lelkem: halálát beszéli szüntelen… Tekintsd a jó anyót, ki türelmesen vár a padba’, – Ájtatos szegényke! s lelke csüng a fia énekén! Áldd meg a gyülekezet népét gabonával, fordúljon a kedved, Adj jó évszakokat s meglásd, a harangozó is Boldogan kongatja majd a messzeségbe sovárgó, Énekelő harangot! És büszke lesz szegény, hogy lám Urunk hivó szavától, – mely Tiéd, A tiszta ég alatt hogy visszhangzik a messzeség!