| Nehéz szekerek dübörögnek éjszakai órán… |
| Álmában éjjel így zúdúl fel a tó és elnyugszik. |
| S az idő sűrű, bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik… |
| A hold pedig most minden fényét világoskék-páncélú felhő-lovasokra szórván: |
|
| Így orgyilkosságról a sötétben senki se tud s kihalt utcákon rohan a lator… |
| S a jajszóra, bezárt ablakokon zörgetőre, visszhangzóra senki se válaszol, |
| Csak az út dobog, nem nyughatik, a nappalok kínjáról álmában beszél… |
|
| És nincs vigasz, oh rég tudom. Mert mindennek, mi él, |
| A sorsa meg van írva, el kell múlnia. |
| Oh hol vagytok hát, kik szerettetek? |
| Mert elmennék, de nincs hova… |
| Vagy hol van most a lány, kit felneveltetek, |
| Szelíden-szépnek, titkosan s nekem? |
| Oh Gyula szerzetes, ne késlekedj, adj össze minket, |
| Kösd össze betegen sovárgó szíveinket… |
| …Szerettem őt, szerettem emberek, |
|
|