Útra kelni, messzi menni…*
| Útra kelni, messzi menni… |
| Hol találja őt a tél, a nyár? |
| A fű is felvídúl talán, amerre jár… |
|
| S az út mentén köszöntik őt a fák |
| Füttyent a szél, biccent az ág |
| S örökre búcsút int az égnek kósza népe, |
| Körűlrepdesvén sáppadt homlokát… |
| Úgy nézi mind e balga fütyörészőt, |
| Úgy megbámulja, mint a távozó csodát, |
| Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt |
| S a dúrva végtelenben ver tanyát… |
|
| Őt meg kell nézni, mert az ég alatt |
| Nincs több találkozás s a messzeségben |
| Ki tudja, merre lesz a sírja majd? |
|
|
|