| Még néha lobban s egy barát neve |
| Ilyenkor lobban el zsarátnokán. |
|
| Nem tudja ő, hogy merre tart |
| S nem emlékezik: – mit akart |
| S nem kérdi többé, hol pihen… |
| Néz felhőt, lombot és kiken |
| Egy hűsebb élet fénye ott világol: |
| A téli csúcsok felé néz a vándor… |
|
| És óhajtana lenni téli hó, |
| Vagy vágyna lenni pusztán délibáb |
| És mindaz: mi e földi lét fele, – |
| Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele… |
| Mi eltünik – s nem mondta: élni jó! |
| S vidáman múlik el s nem éri vád |
| Az Alkotót, hogy mit művelt vele. |
|
| Az úton mendegél és egyre jobban |
| – Hogy erről álmodik, – a szíve dobban: |
| Ha nem üldözné többé vér szaga… |
| Ha szél volna, a holdmezőbe’ hálna… |
| S ha ő volna az örök éjszaka: |
| Az emberszívekben tanyázna… |
|
|