| Sok lovas poroszkált már e gömbölyű földön, Borzippa szülötte, Menénusz! |
| Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, (árva zarándok!) – másik |
| Északibb tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. – Ki látta? |
| Ezek közül többet, mikor éppen erős napsütés volt s hullott |
| Az arany fényesség s a csoportos nép tétlenűl ődöngött a forró tereken, |
| Ezek közül néhányat hirtelenűl s nagy kiáltással a magasba, |
| A fény örök központja felé kiemeltél, hogy mindenki elámúlt… |
| S a sok, sok ember, (aki nem láthatja másikát, lévén feketén összetömörűlve a szinten,) |
| Mind ujjongva dícsérte neved, hogy van, aki nagylelkű, aki forró délben |
| Tündérszép látványosságot, tüzijátékot tartogat néki, |
| Ünnepi káprázatokul eltikkadt szivének e tikkasztó vidéken, |
|
| Nagy művész! Rád gondolva töltöttem el az éjt s keserűn |
| Idéztem tétlen s busongó életemet is, amelyben nincsen erő és izzás |
| Színes képeket vetíteni, csupán feketéket s éjjel! |
| Sáppadtabb fény ez, betegebb, mint a holdé, nem vetekszik ez a nappal, |
| Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, |
| Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában |
| Halkan fénylene végtelen távolból s körötte sokkal szebb csillagok |
| Szikráznának táncolva szép rendben s kerengve, mint a rakéták. |
|
| Volna kedvem lenni erősnek, mint te! Lásd az anyám, |
| Ha csak az ő szeme látná művészetemet oly szépnek, mint a tiéd! – |
| Az anyák szörnyű mesterségét, mondd, nem ismered? |
| Adják az életet és elveszik. Oly ősz a haja már, szintiszta ősz |
| S oly megtört már szegény s fiát ha látja, akkor sem derűl |
| S a művészetem néki nem vigasság… |
| Oh boldog az, ki hárfájával hegységet megingat, |
| Ki konok nagyságokat térdre kényszerít |
| És úgy vezeti kézen őket aztán, mint a gyermeket. |
|
|