| S ó én szép, barna feleségem, |
| S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat, |
| S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek, |
| S félelmek anyja, te hármas Hekaté, – |
|
| Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom, |
| S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból |
| S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam, |
| Mert néma lettem, mint a föld, |
| S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő |
| S csontjaim porát a szél összeakavarja. |
|
|