| Oh lomha századok, ti szálltok majd felettem, |
| Mint szunnyadó pásztor felett a felhők nyája. |
| Kihúllt szájából rézzel vert pipája |
|
| Mert pásztor voltam én is hajdanán, |
| Már nem emlékszem hol, sok gyermeké |
| S az én számból is kihúll majd pipám… |
| Rég elszéledt a nyáj. S hogy halnak, élnek-é? |
|
| Ki tudja? Nem tudom. Én már csak arra vágyom, |
| Hogy minden évszázadban felvessem fejem |
| És megkérdezzelek: oh édes, mondd, az álom |
| Vaj’ jól esik-e itt, e bús helyen? |
| Hol régen elfeledted már, ki volt e bús alak, |
| Hogy mit szenvedtél érte s mit ríkattalak, |
| De rád is néztem olykor csupa könny között… |
| Hol minden elmúlt: árny s a fény, |
| Hol mind eloszlott: bűn s erény, |
| Mert a Teremtés ős-álmába öltözött, |
| Hol mindent elborít az ősi köd… |
| Hogy ezt az öröklétet mint tűröd? |
|
|