Lám ezt a pírt a nap csókolta rá |
S az éj ölelte könnyű termetét |
Táncokra őt a szél tanítja és a rét |
Sok vadvirága hűs mosolyra szép szemét, – |
|
Két rossz szemed a fényük megvakítaná, |
Ne nézz hát rá öreg. Szived is oly sötét… |
Szépség már nem való neked. A hant alá |
Ne menj nehéz búcsúval. Abba’ nem hiszek |
|
Hogy fáj a távozás, ha szomja nincs, – |
Mondd azt: örömmel jöttem, |
Az Áron hegye van mögöttem, |
Hol százezer kigyó sziszeg. |
|
|