| A folyón… uszályhajók süllyedtek el a héten, |
| Senki se tudja, merre, senki se tudja, mikép, – |
| Kiváltak a ködből, majd eltűntek benne nyomtalan! |
|
| Csak orruk látszott ki a köd alól, míg elhaladtak – s ki vontatta őket? |
| Senki se tudja. – Az egyiken a kapitány reggelizett, |
| A másikon épp vödörrel mert vizet a matróz… s hogy még koppant is a vödör |
| És megcsörrent a lánc is, – így állítja ezt egynéhány jó tanú. |
| S hogy lenn a víz sárgán lapúlt, sunyított és figyelt, |
| Hogy alattomosan világított a sűrű köd mögűl. |
|
| S hogy aztán minden egyebet elborított a sötét mozgalom. |
| Mert még odébb a folyó is füstöt vetett s a környező világot mintegy elkeríté |
| S csak e csekély részletek sűrűje állott helyt a többiért és sejtteté mikéntjeit… no lám! |
| Mily valószinűen tud hatni némely vallomás! |
|
| És mégis állítani merem, hogy mind e tanú hazudik. Félálom játszadoz |
| Érzékeikkel. De még be is csempésznék közénk, kik való-igaz emberek vagyunk, |
| És húsunk is van, mely körömmel téphető, |
|
| E gazok azt szeretnék, hogy félálom és e sárga derengés között |
| Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma vész |
| A köd alatt, a gomolygás alatt és vissza többé nem idézhető… |
|
| Ott álltak ők hegyes kis csónakjaikon és figyelték a folyót, – oh jól ismerem őket! |
| Kétes derengés nékik ez a lét, a teljes valóságot ők csak nevetik… |
| De mit is várhatunk az íly halásztól, aki fenhéjázó s önnön halálával is cicáz |
| S az életét is hányszor veszti el üres reményekért? A létező világ mit érhet már neki? |
| Játékon nyerte mindenét s azt játszva dobja el. |
|
| Oh igen, ők azok, kik szemébe röhögnek a vénasszonynak is, |
| Ki köztük kosarával reggelente jár s lepényt kinál nekik |
| S az édesanyjuk eszükbe se jut. De mint a vérszomjas király, ki egyben zsugori, |
| A kőbakokon ülvén, még a morzsákat is felcsippentik eldurvúlt kezökkel, |
| Semhogy veszni engednék e drága élet legkisebb parányát, porszemét, |
| S magát a létet viszont, mint a fityfiringet megvetik. |
|
| No nem, mi hozzájuk hasonlók nem leszünk. Legyünk csak béketűrők, akár őseink, |
| Mivel a tébolytól minékünk óvakodni kell. |
| Az ajtókat pedig jó lesz zárva tartani. |
| És ne kiáltozzatok mindétig olyas után, ami nincs, vagy rémlátás csupán, – |
| De békességgel és a gabonának dícsérete közben |
| Végezzétek el e kétes térségen futásotok… |
|
| E hajók sose léteztek, ti jó Urak! |
|
|