Reménytelenül^*

Oh gondolataim, gazverte kert, Hol minden nemes hajtást megtört, földrevert A vad vihar és oly korán… De jól tenyész a bűvös, zöld bürök, Ásitó zsállya s mint a kis bünök, Úgy pislog ott a mécsvilág reám… Mivel mulassak itt? Mi az, mi felvidít? A könnyben termő burjánnal talán? Csak árnyak vannak itt is, semmi más… S oh mély homály föd el S a karjaival itt is átölel Az elmulás.